Egy nap, amikor a tavasz első napsugarai átszűrődtek a házak között, egy apró, puha cirmos cica született a kisváros szélén. A cicát Milónak nevezték el, mert a bundája színe olyan volt, mint a mézé. Már kiskorában feltűnt, hogy valami különleges lakozik benne. Nem csak az volt furcsa, hogy hosszabb ideig figyelte a gazdáit, hanem a szeme is úgy ragyogott, mintha mindent értene.
A kiscica első évei a megszokott játékokkal és lustálkodással teltek. Azonban már ekkor látszott, hogy Miló nem olyan, mint a többi kölyök. Egyszer, amikor a gazdája, Janka, elesett a kertben, Miló odaszaladt, és mancsával óvatosan megsimogatta a lány kezét. Mintha csak azt mondta volna: "Ne sírj, minden rendben lesz!"
A család hamar észrevette, hogy a cica másként viselkedik. Amikor Janka szomorú volt, Miló mellé bújt, és szinte suttogva dorombolt, mintha vigasztalni akarná. Ha valaki a családban hangosan beszélt vagy veszekedett, Miló a két ember közé ült, és nagy, értelmes szemekkel nézett mindenkit, egészen addig, amíg el nem csendesedtek.
"Anya, szerinted Miló tényleg érti, amit mondunk?" kérdezte Janka egy este a vacsoraasztalnál.
"Lehet, hogy csak nagyon okos cica," mosolygott az édesanyja, de ő is csodálkozva figyelte a cicát.
A hónapok múltak, és Miló egyre több különös dolgot tett. Ha valaki azt mondta: "Gyere, Miló!", a macska azonnal odament. De nem csak a nevét értette. Amikor azt mondták, hogy "ideje aludni", Miló magától a kosarába ment. Ha valaki azt mondta: "Éhes vagyok," Miló a tálkája felé nézett, mintha tudná, hogy hamarosan ő is enni kap. A család egyre inkább úgy érezte, hogy a cica nemcsak figyel, de tényleg érti, amit mondanak.
Egy alkalommal Janka kipróbálta, hogyan reagál Miló a különböző szavakra.
"Miló, hozz ide a labdádat!" kérte.
A cica elgondolkodva nézett rá, aztán odasétált a színes labdához, és az orrával Janka lábához pöckölte.
"Miló, szeretlek," suttogta Janka, és a cica azonnal a lány ölébe bújt, erősen dorombolva.
A család hamarosan izgatottan mesélte mindenkinek a történteket. A szomszédok, a barátok és a városka lakói sorra jöttek, hogy lássák a különleges cicát. Egyesek csak mosolyogtak, mások hitetlenkedtek, de mindenki kíváncsi lett Milóra.
Egy napon egy kedves tudós hölgy is ellátogatott hozzájuk. Megfigyelte Milót, és jegyzeteket írt egy nagy füzetbe.
"Szerintem Miló különösen érzékeny a hangokra és a testbeszédre," magyarázta Jankának. "Talán azért érti meg az embereket, mert nagyon figyel ránk, és megtanulta, mit jelent egy-egy szó vagy mozdulat."
Miló azonban nem csak a család kedvence lett, hanem az egész kisvárosé. Gyerekek játszottak vele a parkban, idősek simogatták meg a fejét, ha rossz kedvük volt. Szinte mindenki úgy érezte, hogy Miló megértette őket, és egy kicsit jobb kedvük lett tőle.
Így telt el egy év, majd még egy, és Miló minden nap újabb meglepetést okozott. A család megtanulta, mennyire fontos odafigyelni nemcsak egymás szavaira, hanem érzéseire is. Megértették, hogy a szeretet, a türelem és a figyelmesség csodákra képes, akár egy kis cirmos cica is képes lehet megérteni a szavainkat, ha szeretettel fordulunk felé.
Janka gyakran álmodozott arról, hogy egy nap talán minden macska képes lesz így kommunikálni az emberekkel, és az emberek is jobban odafigyelnek majd az állatokra. Azóta is minden este megsimogatja Milót, és azt suttogja neki: "Köszönöm, hogy vagy nekem, kis barátom!"
Így történt hát, hogy egy kisvárosi cica megtanította az embereket a szeretet és a megértés fontosságára. Ki tudja, talán egy napon minden állat és ember ilyen jó barát lesz egymással.
Így volt, úgy volt, igaz volt, talán nem is volt – de bizonyosan szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
