Volt egyszer egy aprócska tündér, akit mindenki csak Tüsszentő Tündérkének hívott. Tündérke nem volt nagyobb egy tulipánnál, szárnyai finoman csillogtak, akár a reggeli harmat. Amikor repült, mintha egy szivárvány libbent volna el a virágok fölött.
Tündérke különleges volt, nem csak azért, mert szivárványszínű szárnya volt, hanem mert egészen furcsa varázsereje is volt: szinte mindenre tüsszentett. Nem azért, mintha náthás lett volna, hanem mert minden tüsszentése apró csillámport szórt szét a levegőben, amiből aztán bármi varázslatos dolog történhetett.
Volt egy titok is Tündérkével kapcsolatban. Minden alkalommal, amikor tüsszentett, valami váratlan és vicces dolog történt. Egyszer például egy mókus bundája hirtelen rózsaszín lett, máskor a tó vize habos eperszínűvé változott. A tündérek birodalmában mindenki szerette Tündérkét, mégis, ő maga gyakran elszomorodott, mert azt hitte, hogy tüsszentései csak bajt okoznak.
Egy reggel, amikor a nap első sugarai átszűrődtek a levelek között, Tündérke egy hatalmasat tüsszentett. „Hapcsiii!” – szólt, és a nagy tölgyfa lombja egyszerre tele lett vidám, színes pillangókkal.
Jancsi, a kis tündérfiú, aki mindig Tündérke mellett volt, csak csodálkozott. „Nézd, mennyi lepkét varázsoltál ide, Tündérke!” mondta mosolyogva.
Tündérke azonban aggódott. „De mi van, ha ezek a pillangók nem akarnak itt lenni? Mi lesz, ha minden csak felfordulás miattam?” – kérdezte bánatosan.
Ekkor megjelent Melinda, a bölcs tündér, aki már sok mindent látott. „Ne szomorkodj, kicsim. Minden tüsszentésed egy ajándék. Nézd csak, a virágok most sokkal boldogabbak, mióta a pillangók itt vannak.”
Tündérke mégsem tudott felhőtlenül örülni. Úgy döntött, megpróbálja visszatartani a tüsszentéseit. Napokon át nem tüsszentett, még akkor sem, amikor a virágpor csiklandozta az orrát. Barátai aggódni kezdtek.
„Tündérke, mi történt veled? Olyan csendes vagy mostanában” – kérdezte Jancsi.
„Nem akarok több bajt okozni” – felelte halkan Tündérke.
Barátai tanácskozni kezdtek. „Hogyan segíthetnénk neki, hogy újra boldog legyen?” – töprengett Melinda.
Egyik este, amikor a csillagok különösen fényesen ragyogtak, Jancsi kitalált valamit. „Tündérke, gyere velünk a rétre! Szeretnénk neked valami különlegeset mutatni.”
A rét közepén egy nagy körben ott ült minden barátja: tündérek, mókusok, nyuszik, sőt még a rózsaszín bundájú mókus is ott volt. „Tüsszents egyet, kérlek!” – kérték egyszerre.
Tündérke először bizonytalanul nézett rájuk, de aztán nem bírta tovább, és egy hatalmas „Hapcsiii!”-t hallatott. A levegőben színes csillámpor szállt, a fűből pedig apró, nevető virágbabák bújtak elő. Mindenki kacagott, és a rét megtelt boldogsággal.
Melinda megsimogatta Tündérke fejét. „Látod, mennyi jót és örömet adsz nekünk a tüsszentéseiddel. Néha a különlegességeink adják a legtöbb szeretetet a világnak.”
Tündérke kipirult boldogságában. Rájött, hogy nem kell szégyellnie a tüsszentéseit, mert minden tüsszentés új csodát szül. Innentől kezdve büszkén repkedett, és ha rátört egy tüsszentés, örömmel engedte útjára a varázsport.
A tündérbarátok is megtanulták, hogy mindenki más valamiben, és éppen ezért mindenkinek megvan a maga helye a világban. Sokat játszottak együtt, és ha valaki szomorú volt, Tündérke mindig megpróbált egy kis vidámságot tüsszenteni a szívükbe.
Így élt boldogan Tündérke, és mindenki megszerette őt még jobban, mint azelőtt.
Így volt, igaz is volt, ez volt a tündérmese! A szeretet, az elfogadás és a vidámság a legnagyobb varázslat a világon.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
