Egyszer régen, amikor az erdők mélye még titkokat rejtett, s a kastélyok tornyai ködbe vesztek, egy kis faluban élt egy bátor fiú, Levente. A falubeliek szerették őt, mert mindig kedves volt és segített a gyengébbeknek. Levente gyakran hallgatta nagyapját, aki esténként a tűz mellett mesélt neki a régi idők bajvívóiról, legendás hősökről, s a tisztességes párviadalokról.
– Tudod, Levente, a bajvívás nem csak harc, hanem szívből jövő bátorság és becsület – mondta egyszer a nagyapa, miközben egy régi kard markolatát simogatta. – A legnagyobb hősök sosem az erejükkel, hanem a jóságukkal és igazságukkal győztek.
Levente éjszakánként arról álmodott, hogy egyszer ő is bajvívó lesz, s a jó ügyért harcol majd. Egy napon különös hír érkezett a faluba: az erdőn túl, a nagy tó partján egy óriási kastélyban élt egy szomorú királylány, Lilla, akit egy gonosz sárkány tartott fogva. A falu népe rémült volt, senki sem mert útnak indulni, hogy kiszabadítsa a lánya.
De Levente tudta, hogy itt az idő, hogy megmutassa, mit tanult a nagyapjától. Útra kelt, hogy megtalálja a kastélyt és megküzdjön a sárkánnyal, nem azért, mert erős volt, hanem mert hitt benne, hogy a szeretet nagyobb, mint a félelem.
Ahogy haladt az erdőben, egy régi kőhídhoz ért, ahol egy öreg, fehér szakállú kisember állt. – Hová igyekszel, ifjú bajvívó? – kérdezte a kisember.
– A királylányhoz, hogy kiszabadítsam őt a sárkány fogságából – felelte Levente bátorsággal.
– Nem csak a kardod hegyére lesz szükséged, hanem a szíved jóságára is – mondta a kisember, s egy fénylő pajzsot adott Leventének. – Ez a pajzs megvéd minden gonoszságtól, de csak akkor, ha jó szándékkal használod.
Levente megköszönte, majd folytatta útját. Mikor a kastélyhoz ért, hatalmas falak és egy sötét, füstöt okádó sárkány fogadta. A sárkány rémisztően mordult, s tüzet lehelt Levente felé. A fiú azonban nem félt, elővette a fénylő pajzsot, s a sárkány tüze visszapattant róla.
– Miért jöttél ide, embergyerek? – kérdezte a sárkány, miközben meglepetten pislogott.
– Azért jöttem, hogy megmutassam: a szeretet erősebb a haragnál! – kiáltotta Levente. – Engedd szabadon Lillát, és barátok lehetünk!
A sárkány erre nagyon elcsodálkozott, mert soha senki nem beszélt még hozzá ilyen kedvességgel. Tétován félrehúzódott, s a királylány kiszabadult. Lilla hálásan odafutott Leventéhez, és így szólt: – Köszönöm, hogy nem csak harcoltál értem, hanem hittél abban, hogy a jóság győzhet!
A sárkány végül megszelídült, s a faluba költözött, ahol a gyerekek játszótársa lett. Levente és Lilla jó barátok lettek, s együtt tanították a falu népét arra, hogy a legnagyobb hőstettek gyakran a szív jóságából születnek.
A bajvívás eredete réges-régre nyúlik vissza, amikor az emberek még a becsületüket védték párviadalokban. A középkor aranykorában a lovagok karddal és pajzzsal vívtak tisztességes csatákat, de legnagyobb fegyverük a szívük bátorsága volt. A legendás összecsapásokban nem az volt a fontos, hogy ki a legerősebb, hanem hogy ki tud jósággal és igazsággal győzni.
Az évszázadok során a bajvívás szabályai változtak. Régen karddal, pajzzsal, s néha csak szavakkal vívtak. A szabályok mindig azt szolgálták, hogy a harc tisztességes legyen. A fegyverek lehettek fából, vasból, de a legfontosabb mindig a tiszta szív volt.
Manapság már nem a kardok csattognak, hanem a barátság és a szeretet bajnokságai zajlanak. A régi legendák emlékeztetnek minket arra, hogy a legnagyobb hőstettek a jóságból fakadnak, s hogy bárkiből lehet bajvívó, aki szeretettel és bátorsággal él.
Így történt, így nem volt, ez volt a mese!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
