Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy messzi, északi országban egy kedves, piros ruhás Télapó. Az ő háza odafent, az Északi-sarkon állt, hóval borított fenyőfák között, ahol minden este csillogtak a fények, és a kis manók vidáman énekeltek, miközben ajándékokat készítettek. A Télapó szíve tele volt szeretettel és örömmel, minden évben alig várta, hogy a szánkóján útra kelhessen, hogy minden gyermeknek boldogságot vigyen.
Egy nap, amikor a Télapó a csillagos eget nézegette, hirtelen különös fényt pillantott meg a hómező szélén. „Mi lehet ez a ragyogás?” – kérdezte a mellette álló, kíváncsi Rudolf, a rénszarvas. „Nem tudom, Rudolf, de menjünk közelebb, és nézzük meg együtt!” – felelte a Télapó mosolyogva.
Ahogy odasétáltak, egy hatalmas, ragyogó kaput találtak. A kapu úgy csillogott, mintha maga a Tejút hajolt volna le a földre. „Ez egy csillagkapu lehet!” – csodálkozott rá egy kis manó, aki utánuk szaladt. A Télapó elgondolkodott. „Talán ezen át eljuthatunk más világokba, ahol még nem jártam, és ahol talán még sosem kaptak ajándékot a gyerekek.”
A Télapó hosszasan nézte a csillagkaput, majd elhatározta, hogy átkel rajta. „Rudolf, induljunk el! Ki tudja, milyen csodák várnak ránk!” – mondta lelkesen. A csapat bátran átlépett a kapun, és egy szempillantás alatt a csillagok között találták magukat.
A tér más volt, mint amihez szoktak. Mindenhol fénypöttyök világítottak, mintha ezer apró karácsonyfa dísz ragyogna körülöttük. A Télapó szánkója suhanva repült a csillagösvényeken, míg egyszer csak különös lények bukkantak fel előttük. Egyiküknek csillag alakú fülei voltak, másikuknak fénylő, hosszú csápjai. Mindannyian kíváncsian nézték az érkezőket.
„Jó napot kívánok, kedves csillaglakók!” – köszöntötte őket a Télapó. „Azért jöttünk, hogy elhozzuk nektek a szeretet és az öröm ajándékát!” Az egyik lény, aki a legfényesebben ragyogott, odalépett hozzájuk. „Mi sosem kaptunk még ajándékot. Itt a csillagok között csak fényt és csillogást találtunk, de szeretetet nem.”
A Télapó meghatódott. „A szeretet a legszebb ajándék, amit adhatunk egymásnak” – mondta bölcsen. Elővette a zsákját, és minden csillaglénynek adott egy-egy apró, színes szívecskét, amit a manók készítettek. A csillaglények óvatosan fogták meg az ajándékokat, és hirtelen az egész univerzumot melegség járta át.
A csillagkapun túl még sok más különös bolygót is meglátogattak. Voltak helyek, ahol a gyerekek vízszerű buborékokban játszottak, és olyan világ is akadt, ahol minden lakó apró, fénylő madár volt. Mindenhol örültek az ajándékoknak, de legfőképp a Télapó szeretetének.
Az utolsó állomás után Rudolf megszólalt: „Télapó, most már ideje hazamennünk. A Földön is várnak ránk a gyerekek.” A Télapó egyetértett, de még egyszer visszanézett azokra a csillaglényekre, akik immár boldogan ölelték egymást, és megfogadta, hogy sosem feledi őket.
Visszatértek a csillagkapun át az Északi-sarkra, ahol a manók és a rénszarvasok már izgatottan várták őket. A Télapó elmesélte a kalandjaikat, és mindenki egyetértett abban, hogy a világ minden gyermeke megérdemli a szeretetet és az örömöt – legyen akár ember, akár csillaglény.
Így történt, hogy a Télapó nemcsak a Föld, de az egész univerzum ajándékozója lett. Mert a szeretetnek bizony nincsenek határai, és aki szívből ad, annak mindig akad helye valaki más szívében is.
Így volt, igaz is volt, mese is volt, talán nem is egészen. De aki figyel, meghallja még ma is a csillagok között a Télapó nevetését, amikor szeretetet és örömöt visz a világ minden sarkába.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
