Nagyon régen, amikor még a hegyek is fiatalok voltak, messzi földön élt egy különös sárkány. Az ő nevét mindenki ismerte, kicsik és nagyok egyaránt. Ő volt Zöldusz, a békés sárkány, akiről a falubeliek azt mesélték, hogy a világ minden lényét szereti, és álmában is csak jót akar mindenkinek. Zöldusz szelíd volt, sosem fújt tüzet haragból, és a barlangja előtt gyakran játszott a kíváncsi mókusokkal, madarakkal.
Zöldusz története nem egy szokványos sárkánytörténet. A falubeliek a nagy tölgyfa árnyékában esténként körbeültek, és hallgatták a sárkány legendáját. Azt tartották róla, hogy amikor a világ még csak alakulóban volt, Zöldusz már akkor is vigyázott az erdőkre, folyókra, minden élőre. A gyerekek szerették a történeteket róla, mert Zöldusz mindig jószívű és segítőkész volt, sosem félelmetes vagy gonosz. Így lett a sárkány neve egyet jelentő a szeretettel és a bátorsággal.
Egy nap azonban sötét fellegek gyűltek a hegyek felett. A világot különös veszély fenyegette. A Fekete Szél, amely mindent kiszárított és elpusztított maga körül, kezdte beborítani az erdőket, mezőket. A virágok elhervadtak, a patakok elapadtak, a madarak messzire repültek. A falubeliek ijedten néztek egymásra.
– Mit tegyünk? – kérdezte egy kislány, Lili a nagymamájától.
– A remény még él, hiszen itt van Zöldusz! – felelte a nagymama, és szeretettel megsimogatta Lilit.
Zöldusz is látta, hogy baj van. Érezte, hogy eljött az idő, amikor segítenie kell. Felkerekedett, és hatalmas szárnyait kitárva elindult a sötét fellegek felé. Útja során találkozott a falu lakóival.
– Zöldusz, vigyázz magadra! – kiáltották utána gyerekek és felnőttek.
– Ne féljetek, mindent megteszek, hogy megóvjam a világot – mondta bátor hangon a sárkány.
Ahogy Zöldusz közeledett az erdőhöz, látta, hogy a Fekete Szél már elérte a fákat. De nem volt egyedül. A falubeliek is elindultak utána. Kicsik és nagyok, állatok és emberek mind összegyűltek, hogy segítsenek neki. Együtt énekeltek, fáklyákat gyújtottak, és bátorító szavakat mondtak a sárkánynak.
– Zöldusz, ne add fel! – biztatta Lili.
– Együtt erősebbek vagyunk! – mondta egy idős ember.
Zöldusz rájött, hogy nem csak ő harcolhat a gonosz ellen, hanem mindenki, aki hisz a jóban. Mély levegőt vett, és békés, éltető leheletével friss, tiszta szellőt küldött a Fekete Szél felé. Az emberek a barlang előtt énekelték: „Szeretettel, bátorsággal győzzük le a sötétséget!”
A Fekete Szél meggyengült a sok jóság és összefogás erejétől. A sárkány és az emberek együtt elűzték a veszélyt, a világ újra feléledt. A patakok csobogni kezdtek, a virágok kinyíltak, a madarak visszatértek. Zöldusz szemében örömkönny csillant.
A falu népe hálás volt. Zölduszt hősként ünnepelték, de ő csak mosolygott.
– Nem én voltam egyedül, hanem mindannyian együtt – mondta. – A szeretet és a bátorság minden veszélyt legyőz.
Az emberek megfogadták, hogy ezentúl mindig összetartanak, segítik egymást, és óvják a természetet. Zöldusz továbbra is a hegyekben lakott, de sosem kellett többet egyedül megküzdenie semmivel, mert tudta: ahol szeretet és jóság van, ott mindig győz a fény.
Így történt, hogy a sárkány, aki a világot megóvta, örökre a szívekben maradt. Azóta minden este, amikor a nap lenyugszik, a gyerekek Zöldusz történetét mesélik egymásnak: a sárkányról, aki bátorságával és szeretetével mindenkit megmentett.
Hát így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
