Egy napsütéses tavaszi reggelen, amikor a rét zöldje és a virágok színei vidáman integettek a szélben, egy különleges bárány született a nagy tölgyfa alatt. Az anyukája, Boróka, boldogan nézett újszülött kis báránykájára, akinek hófehér bundája lágyan fénylette a napfényben.
– Milyen szép vagy, kisfiam – suttogta Boróka. A kisbárány csak ráemelte a szemét, és… elmosolyodott. Nem csak úgy, ahogy minden bárány szokott, hanem igazán mosolygott, mintha boldogság ragyogna belőle. Az anyukája elcsodálkozott, hiszen még sohasem látott ilyet.
A többi bárány is odaszaladt, hogy megnézze a bámulatos újszülöttet. Mindenki ámuldozott: – Nézd, mosolyog! – kiáltották. A kisbárány azonnal meg is kapta a nevét, Mosolygó lett, mert a neve pontosan illett hozzá.
De vajon miért mosolygott mindig ez a bárány? Senki sem tudta pontosan, de Mosolygó minden reggel mosolyogva köszöntötte a napot, a patakot, a madarakat, és még a lepkéket is. Egyszer, amikor a felhők eltakarták a napot, és a rét többi lakója szomorúan álldogált, Mosolygó odalépett hozzájuk.
– Ne szomorkodjatok – mondta halkan. – A nap elbújt, de a mosolyom itt van veletek! Mire kimondta, a többi állat is elmosolyodott, és a szomorúságuk egy szempillantás alatt elszállt.
Az állatbarátok és a mosoly titka hamar elterjedt a réten. Egy nap a kis nyuszi, Füles, sírva ült a bokrok között. Mosolygó odasietett hozzá.
– Miért vagy szomorú, Füles? – kérdezte barátságosan.
– Elvesztettem a répámat – hüppögte a nyuszi.
Mosolygó csak annyit mondott: – Gyere, keressük meg együtt! És elindultak ketten, miközben Mosolygó végig mosolygott. Nem telt bele sok idő, rátaláltak a répára, ami egy fűcsomó alatt rejtőzött. Füles megkönnyebbülten felsóhajtott, majd ő is elmosolyodott.
– Köszönöm, Mosolygó! – mondta boldogan.
Így történt, hogy Mosolygó mosolya egyre több állatot tett boldoggá. Még a szigorú kakas, Kukorik is elfelejtett haragudni, amikor Mosolygó ráköszönt a reggeli harmatban. Egyik nap a falu gyerekei is kijöttek a rétre, hogy megnézzék a híres bárányt.
– Nézzétek, tényleg mosolyog! – kiáltotta a legkisebb fiú, Peti.
A gyerekek körbeállták Mosolygót, és mindannyian mosolyogni kezdtek. Nemsokára a felnőttek is kijöttek, mert csodát hallottak a mezőn. Az emberek közül volt, aki fáradtan érkezett, volt, aki gondterhelten, de amikor meglátták Mosolygót, mindenki arca felderült.
Így a bárány mosolya megváltoztatta a falut is. Az emberek egyre többet nevettek, a gyerekek vidáman játszottak, s még a mogorva szomszéd, Bálint bácsi is köszönt mindenkinek reggelente. Azóta, ha valaki szomorú volt a faluban, csak elment Mosolygóhoz a rétre, és a kedve rögtön jobb lett.
Az idő telt, a kisbárányból nagy, erős kos lett, de a mosolyát sosem veszítette el. Mindig segített annak, aki bajba jutott. Egy nap Boróka odabújt hozzá este, a csillagok alatt.
– Büszke vagyok rád, Mosolygó – mondta halkan.
Mosolygó megsimogatta az anyukája fejét, és így felelt: – Anyu, mindenki boldogabb, ha mosolygunk egymásra.
Mit tanulhatunk a mindig mosolygó báránytól? Azt, hogy egy kedves mosoly bármilyen gondot, szomorúságot elűzhet. A szeretet és a jóság ragadós, csak úgy, mint a nevetés. Ha valakihez kedvesen fordulunk, segítünk neki, és mosolygunk rá, az egész világ szebb hely lesz. Ez Mosolygó nagy titka, és ezt a titkot viheted magaddal minden nap.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
