Erdőszéli tisztás szélén, ahol a harmatcseppek csillognak a fűszálakon, született egy apró tündérlány. Amint megszületett, máris nyitott szemmel nézett körül, és az első szava is egy kérdés volt: – Miért csillog a napfény a pocsolyában? A többi tündér csak mosolygott rajta, hiszen ilyen kíváncsi tündér még sosem született a Tündérek Földjén.
Ahogy nőtt, minden nap újabb és újabb kérdéseket tett fel. – Hogyan lesz a virágból gyümölcs? Miért repülnek a madarak csapatokban? Miért zizeg a falevél, amikor fúj a szél? A tündérkirálynő néha elcsodálkozott, néha pedig elmosolyodott a kis tündér buzgalmán.
A tündér minden nap sétált az erdőben, és minden apró dolgot megvizsgált. Amikor találkozott a mókussal, rögtön kérdezett: – Mókuska, miért gyűjtöd a mogyorót nyáron, ha most is van elég ennivaló? A mókus elgondolkodott, majd így felelt: – Azért, mert télen hideg van, és ilyenkor nehezebb találni ennivalót. Ha most gyűjtök, télen sem éhezek. A kis tündér elmosolyodott, és tovább ment.
Megállt a patak partján, és egy halhoz fordult: – Halacska, te miért csillogsz, amikor kiugrasz a vízből? A hal kacagott egyet, és így szólt: – Mert a víz felszínén táncoló fények rám ragyognak, és így lesz a pikkelyem csillogó. A tündér boldogan jegyezte meg ezt a választ is.
Egyik délután a nagytudású bagolyhoz is ellátogatott. – Bagoly bácsi, te miért alszol nappal, és miért vagy ébren éjszaka? A bagoly hunyorogva fordult felé: – Mert a sötétben jobban látok, és ilyenkor csendesebb az erdő. Így könnyebben találok ennivalót is. A tündér csodálkozva hallgatta.
Volt azonban olyan is, aki kicsit bosszankodott a sok kérdésen. A sün például morgott egyet: – Nem lehet mindig csak kérdezni, néha jó csendben is lenni! De a tündér csak mosolygott, és finoman megsimogatta a tüskés hátat: – Ha nem kérdeznék, hogyan tudnám meg, mit szeretsz enni? A sün akkor már barátságosabban válaszolt: – Legjobban a kukacokat szeretem.
Az erdei lakók lassan megszokták, hogy a tündér mindig kérdez. Néhányan már várták is a találkozást vele, mert szerették, amikor elgondolkodhatnak a saját szokásaikon, vagy mesélhetnek neki valami különlegeset. Egy nap a tündér a méhecskéket figyelte, és kíváncsian tette fel újabb kérdését: – Miért jártok virágról virágra ilyen szorgalmasan? A méhek zümmögve felelték: – A virágporból mézet készítünk a kaptárban, és közben segítjük a virágokat, hogy termést hozzanak.
A tündér szíve mindig megtelt örömmel, amikor valami újat tanulhatott. Rájött, hogy a kérdések nemcsak neki, hanem azoknak is örömet okoznak, akiktől kérdez. Mert mesélni jó, és jó arról beszélni, amit szeretünk vagy tudunk.
Egy este a tündérkirálynő magához hívta a kis tündért. – Mondd csak, mit tanultál a sok kérdésből? – kérdezte. A tündér elgondolkodott, és így válaszolt: – Azt, hogy mindenki más, mindenki mást szeret, de mindenkiben van valami jó, amit érdemes megismerni. A királynő örömmel ölelte meg.
A tündér attól kezdve nemcsak kérdezett, hanem segített is mindenkinek. Szólt a mókusnak, hol talál még több mogyorót, elmondta a süniknek, hol találnak finom kukacokat. A halacskákkal együtt játszott a patakban, és a bagolynak mesélt a napfény táncáról.
Így lett az erdő legkedvesebb lakója, akit mindenki szeretett. Mert nemcsak kíváncsi volt, hanem figyelmes, segítőkész és barátságos is. És tudta, hogy a kérdezés lehet a szeretet egyik legszebb formája, mert amikor kérdezünk, akkor igazán figyelünk a másikra.
Így volt, úgy volt, igaz volt, talán nem is volt, de ilyen szép tündérmese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
