A szivárványtó legendájának eredete és története
Valahol messze, az erdők és mezők birodalmában, egy varázslatos tó csillog a napfényben. Ezt a tavat Szivárványtónak hívják, mert minden eső után színes ívek csillannak meg a víz tükrén. Azt mondják, hogy a tó a föld mélyéből szivárgó fényből született, és a legszebb színek laknak benne. Régi idők óta suttogják az erdei állatok, hogy a Szivárványtó titkait egy apró, jószívű manó őrzi.
Ismerkedjünk meg a szivárványtó manójával
A manó neve Szellőcske volt. Senki sem tudta, honnan származik, csak azt, hogy mindig ott van, amikor valakinek szüksége van egy kis bátorításra vagy egy varázslatos segítségre. Szellőcske kicsi volt, alig nagyobb egy gesztenyénél, sápadtzöld sapkája alól mindig kivillant a mosolya. Egyszer egy kicsi nyúl, Lili, odasettenkedett a tó partjára, és megpillantotta Szellőcskét, ahogy vízcseppeket görgetett a fűszálakon.
„Szia, te ki vagy?” kérdezte Lili bátran.
„Én vagyok Szellőcske, a szivárványtó manója,” felelte kedvesen a manó. „A tó színeit, a békességet és a barátságot őrzöm itt.”
A manó titkos otthona és különleges képességei
Szellőcske titkos otthona egy gyöngyhéjba rejtett kis szoba volt a tó partján, a legvastagabb nádszálak között. A szobájában színes kavicsokból voltak a polcok, virágsziromból a takarója. Különleges képessége volt: meg tudta javítani a szomorú szíveket, és apró varázslattal visszahozta a mosolyt azok arcára, akik elvesztették a reményt.
Egyszer, amikor a tó fölött sötét felhők gyülekeztek, és egy kicsi mókus, Micó, nagyon félt a vihartól, Szellőcske odasietett hozzá.
„Ne félj, Micó, a vihar után mindig kisüt a nap,” suttogta, és egy csepp szivárványszínt cseppentett a mókus bundájára. Micó máris bátrabb lett, és együtt figyelték, ahogy a villámok távolabb mennek.
Mesés kalandok a szivárványtó partján
Egy napon hírét vették, hogy valaki elvesztett valamit a tó partján. Egy kis őzike, Zorka, sírt a nádasban, mert eltűnt a kedvenc csengője. Lili, Micó és Szellőcske mind odasietett.
„Segítünk megkeresni!” mondta Szellőcske.
Hárman együtt indultak útnak. Átkutatták a bokrokat, benéztek a kövek alá, sőt, még a békák is segítettek nekik. Egyszer csak Lili felsikkantott.
„Megvan! Ott csillog a csengő a tó szélén!”
Szellőcske boldogan nevetett, majd így szólt: „Ha együtt segítünk egymáson, minden gond könnyebb lesz.”
Zorka szemében újra öröm csillant. „Köszönöm nektek! Sosem felejtem el ezt a napot!”
A manó minden este körbejárt a tó partján, megkérdezte a madarakat, a békákat, az apró bogarakat, hogy van-e valami bajuk, vagy szükségük van-e valamire. Ha valaki szomorú volt, Szellőcske szivárványszínű mesékkel, dalokkal és mosollyal vigasztalta meg.
Mit tanulhatunk a szivárványtó manójától?
A tó lakói idővel megtanulták Szellőcskétől, hogy a segítség, a barátság, és a kedvesség mindennél fontosabb. Akármilyen kicsi is valaki, a szív nagy dolgokra képes. A legszebb csodák a szeretetben és az összefogásban rejlenek, épp úgy, mint a Szivárványtó tükrében a színek.
Így volt, igaz is volt, ez volt a mese! Talán igaz, talán nem, de ilyen szép mese csak a Szivárványtó partján születhetett.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
