Mikulás bácsi reggele: egy álmos nap kezdete
Egy hideg decemberi reggelen Mikulás bácsi csipás szemmel ébredt fel a jó meleg ágyában. Az ablakon túl sűrű pelyhekben hullott a hó, és odakint minden fehérbe öltözött. Odabent viszont finom fahéjillat terjengett, mégis, Mikulás bácsi csak álmosan ásított egy nagyot.
„Még öt perc, csak öt perc…” dünnyögte magában, de a manók már a folyosón toporogtak. Télapó tudta jól, hogy ma nagyon fontos nap van: el kell vinnie az ajándékokat a gyerekekhez. Mégis, a fejéből nem tűnt el az álmosság, mintha egy puha, meleg takaró alatt maradt volna a szeme.
Reggeli készülődés: bajuszfésülés és kakaó
Végül nagy nehezen kibújt az ágyból, és elindult a fürdőszobába. A tükörben piros orra, kócos haja és összekuszált bajsza nézett vissza rá. „Hát, nem vagyok éppenséggel a legvidámabb látvány reggelente!” – kacagott fel magában Mikulás bácsi.
A manók segítettek neki kiigazítani a bajszát, és egy kis fésűvel simára fésülték. „Vár rád a világ, Mikulás bácsi!” – mondta Tóbiás manó, miközben egy bögre forró kakaót nyújtott át neki. Télapó belekortyolt, és máris egy picit éberebbnek érezte magát. „Ez aztán a finom kakaó! Köszönöm, Tóbiás.”
A manók közben futkostak, készítették elő a zsákot. „Sok a tennivaló, sietni kell!” – szóltak egymásnak, de Télapó csak álmosan pislogott, és egy nagyot nyújtózott.
Az álmos Mikulás elindul az ajándékokkal
Mire mindennel elkészült, a rénszarvasok már a réten toporogtak, készen arra, hogy útra keljenek. Rudolf, a piros orrú vezér, odasomfordált Mikulás bácsihoz.
„Készen állsz, bácsi? A gyerekek már biztos nagyon várnak!” – kérdezte kíváncsian Rudolf.
„Igen, indulhatunk, csak… ó, de jó lenne még egy kis szundikálás!” – sóhajtott Mikulás bácsi, de közben már be is csúszott a szánba.
A manók integettek, a rénszarvasok horkantottak egyet, és a szán elindult a havas utcák felé. Mikulás bácsi a szánkóban ülve egyszer csak ásított egy nagyot, és majdnem lecsúszott a piros sapkája.
„Ne aludj el, bácsi, vigyázz az ajándékokra!” – kacagtak a manók odafentről.
Kalandok a havas utcákon, félálomban
A város felett repülve Mikulás bácsi szeme néha lecsukódott, és álmában már a manók táncát látta. Egyszer csak felriadt, mikor egy tetőn landoltak.
„Hová is kell tenni ezt a kis csomagot?” – motyogta, és körbenézett. A házikó ablakából egy kislány nézett ki, és halkan suttogta: „Ugye, Mikulás, ne felejts el engem!”
Télapó gyorsan bepottyantotta a csomagot a csizmába, amit az ablakba tettek. Aztán továbbindultak, de Mikulás bácsi figyelmét elvonta egy kóbor kiscica, aki kint fagyoskodott a hóban.
„Nem hagyhatlak itt, kis barátom!” – mondta, és betakargatta egy meleg takaróval a cicát. A kiscica boldogan dorombolt, és hálásan nézett rá.
Ahogy mentek tovább, egy hóemberhez is odalépett. „Te nem fázol itt ilyen hidegben?” – kérdezte a hóembertől. „Én mindig fázok egy picit, de a gyerekek mosolya felmelegít!” – válaszolta a hóember vidáman.
Esti pihenő: hogyan szundikál Mikulás bácsi?
Amikor minden ajándék helyére került, és minden gyermek boldogan aludt, Mikulás bácsi visszatért a kis házába. Már nagyon fáradt volt, de a szíve tele volt örömmel. Tudta, hogy mindenkihez eljutott, senkit sem felejtett el, és még a kiscicának is segített.
Leült a hintaszékébe, és a manók köréje gyűltek. „Nagyon ügyes voltál ma, Mikulás bácsi!” – mondták.
Télapó mosolyogva lehunyta a szemét, és álmában újra látta a gyerekek boldog arcát, a hóembert és a hálás kiscicát.
Így volt, mese volt, talán igaz sem volt. De ha egy álmos napján is ennyi jóságot és szeretetet tud adni valaki, akkor a világ egy kicsit jobb hely lett. Ha te is segítesz másokon, mindig jó érzés költözik a szívedbe. És akár igaz, akár mese, a szeretet mindig ott van velünk.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
