Egy messzi-messzi hegyekkel ölelt vidéken élt egy magányos, zöld pikkelyes sárkány, akit mindenki csak Arinónak hívott. Arino kicsit félénk volt, gyakran repült a holdfényben, és a hegyek csúcsán üldögélve álmodozott a barátságról. Néha a felhőkhöz beszélt, néha a szélhez, de válasz sosem érkezett. A környék állatai meg-megbújtak előle, hiszen a sárkányokat sokan félelmetesnek tartották. Pedig Arino szíve tele volt szeretettel, és mindennél jobban vágyott arra, hogy valakivel megossza örömét, bánatát.
Egyik este, mikor a csillagok különösen fényesen ragyogtak, Arino neszt hallott a kövek között. Közelebb lépve észrevette, hogy valami csillog a bokrok alatt. Óvatosan, hogy meg ne ijedjen senkit, közelebb hajolt, és egy apró, aranyló harangot talált. A harang olyan volt, mintha egy csillag könnycseppjéből készült volna, és amikor Arino megérintette, csilingelő, édes hangja betöltötte a hegycsúcsot.
– Micsoda furcsa kis harang vagy te? – csodálkozott Arino. – Vajon kié lehettél, és hogyan kerültél ide?
A harang halkan csengett, mintha válaszolni akarna. Arino óvatosan a karmaiba vette, és elhatározta, hogy kideríti a titkát. Amint megmozdult, a harang fénye még ragyogóbb lett, és hirtelen apró csillagok hullottak az égből. Közöttük egy fényes kis csillag ereszkedett le, akit Stellának hívtak.
– Helló, Arino! – szólalt meg Stella vidáman. – Látom, megtaláltad a csillagcsengőt!
– Csillagcsengő? Ez lenne az? – kérdezte a sárkány elámulva.
– Bizony ám! – bólogatott Stella. – Ez a harang képes összekötni mindenkit, aki szeretettel csenget vele. Azért hullanak most a csillagok, mert a te szíved is szeretetre vágyik.
Arino örömmel hallgatta Stellát, és a csillag barátsága melegséggel töltötte el a lelkét. Együtt repültek a csillagok között, játszottak a fényekkel, és Arino megmutatta Stellának a völgy rejtett zugait. Kacagtak, meséket mondtak egymásnak, és a csillagcsengő minden este újabb és újabb barátokat hozott közéjük: egy kíváncsi kis rókát, egy álmos bagolyfiókát és egy éjjeli pillangót.
– Ugye mindig együtt maradunk? – kérdezte Arino egy este.
– Mindig, ha szeretettel gondolsz ránk, és ha csilingetünk a csengőn – felelte Stella. – Ez a csillagcsengő titka: összeköti a szíveket, hogy sose érezd magad egyedül.
Arino szíve megtelt boldogsággal. Rájött, hogy a szeretet nem attól függ, hogy nagy vagy kicsi, sárkány vagy csillag valaki: a jóság minden szívben ott lakik. A csillagcsengő segített, hogy ezt megtapasztalja, és hogy barátokra leljen ott is, ahol korábban csak magányt érzett.
Ahogy teltek a napok, Arino megtanította a környék lakóit, hogy ne féljenek a sárkányoktól. Együtt ünnepeltek fényes csillagestéken, ahol mindenki csengethetett egyet a csillagcsengőn – kívánva valamit, ami a szívében lakozik. A harang hangja messzire szállt, békét és szeretetet hozott a hegyek közé.
Mikor Arino hazatért a hegy ormára, már nem volt magányos. Szeretettel gondolt új barátaira, és a csillagcsengő hangja emlékeztette arra, milyen jó adni és kapni is jóságot. A csillagok fénye éjszakánként körülölelte, így mindig tudta: ahol szeretet és barátság van, ott otthon is lesz.
Így volt, úgy volt, igaz mese volt! Talán nem is úgy volt, de ilyen szép mese volt! Ez a történet megtanít arra, hogy a szeretet és a jóság mindig képes összekötni bennünket, és hogy mindenki megérdemli a barátságot, legyen sárkány vagy csillag.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
