Egy magányos sárkány történetének kezdete
Volt egyszer egy nagy, zöld sárkány, akit Szikrának hívtak. Szikra messze a Kékhegy tetején lakott, ahol a köd olyan sűrű volt, mint a tej, s a madarak éneke csak néha jutott el hozzá. Bár bátornak és erősnek tartották, Szikra szíve mélyén nagyon magányos volt. Minden reggel felrepült a hegytetőre, és onnan nézte a völgyet, ahol a falusi gyerekek játszottak egymással, futkároztak, nevetgéltek. Szikra is vágyott egy igaz barátra, akivel megoszthatná kalandjait, de úgy érezte, sosem talál ilyet.
Miért nehéz egy sárkánynak barátot találni?
Szikra tudta, hogy a legtöbben félnek tőle – hiszen sárkány! Hatalmas szárnyai vannak, tüzet tud fújni, és ha ráförmed, zengett az erdő. Amikor a falusiak meglátták, már messziről kiabáltak: „Vigyázzatok, sárkány jön!” Így hát Szikra csak távolról figyelte őket, lassan-lassan reményét vesztette, hogy valaha is lesz igazi barátja. Az állatok is félve bújtak össze, ha közeledett, még a bátor róka is eliszkolt. Egy sárkánynak, úgy látszik, nem könnyű barátot találni.
Különös találkozások az erdő mélyén
Egy nap azonban Szikra úgy döntött, hogy nem adja fel. Leszállt a hegyekből, és elindult az erdő felé. Csendben lépdelt, hogy ne ijesszen meg senkit. Hirtelen valami motoszkálást hallott egy bokor mögül. Egy nyúl remegett ott, szemei nagyra nyíltak. „Ne bánts, kérlek!” – suttogta a nyúl. Szikra óvatosan lehajolt hozzá. „Nem bántani jöttem. Csak szeretnék beszélgetni. Olyan régen szólt hozzám valaki.” A nyúl lassan kioldalgott a bokorból. „Ha te nem bántasz, én sem félek tőled!” – mondta, és Szikra első alkalommal mosolygott rá valakire.
Továbbmentek együtt, és találkoztak egy szomorú sünnel, akinek tüskéi közé egy falevél ragadt. „Segíthetek?” – kérdezte Szikra, s finoman, egy száraz ággal kipiszkálta a levelet. A sün meglepve nézett fel rá: „Azt hittem, a sárkányok csak rémisztgetnek! De te segítesz. Köszönöm!” Így hárman folytatták útjukat, és minden lépéssel egyre bátrabbak lettek egymás közelében.
Meglepő barátságok születése a próbák során
Az erdő sűrűjében egy patakhoz érkeztek, ahol egy kismadár sírdogált. „Nem tudok átrepülni a túloldalra, megsérült a szárnyam” – panaszkodott. Szikra óvatosan felemelte, és átsétált vele a patakon. „Köszönöm!” – csipogta a madár. Mire vége lett a napnak, Szikra már négy társával beszélgetett – a nyúl, a sün, a madár és egy vidám mókus is csatlakozott, aki kíváncsi lett a nagy sárkányra.
De a legnagyobb próba csak ezután jött. Egy vihar közeledett, s az erdőlakók menedéket kerestek. Szikra hatalmas szárnyával védte meg őket az esőtől, saját testével óvta barátait. Amikor elállt az eső, mindenki hálásan nézett rá. „Szikra, te igazi barát vagy!” – mondta a nyúl, és a többiek is boldogan bólogattak.
A sárkány új otthonra és társakra lel
Attól a naptól kezdve Szikra már nem volt magányos. Minden reggel a völgybe repült, ahol barátai várták, vidáman játszottak, beszélgettek együtt. Szikra megtanulta, hogy nem a külső számít, hanem a jóság, amit szívünkben hordozunk. Az erdő lakói pedig megtanulták, hogy nem kell félni attól, aki más, mert mindenkiben ott lakik a szeretet.
Így élt tovább Szikra, a barátságos sárkány, új otthonra és társakra lelve – és soha többé nem érezte magát egyedül.
Hát így volt, így nem volt, volt egyszer egy ilyen mese! Mert a szeretet és a barátság mindenkié – még a sárkányoké is.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
