Egy sűrű, zöld erdő mélyén, ahol a fák lombjai között átszűrődött a napfény, élt egyszer egy különleges róka. Ez a róka nem volt sem gyorsabb, sem okosabb a többieknél, de volt egy titka, amit senki más nem ismert: gyönyörű, nagy barna szemeiben minden este ott csillogott az égbolt ragyogása. A róka, akit mindenki csak Vörösnek hívott, különösen szerette a csillagokat.
Egy este, mikor Vörös a dombtetőn ült, egy fuvallat suttogta meg a fülébe: “Ha igazán szereted a csillagokat, próbálj meg egyet megszerezni!” Vörös kíváncsian nézett fel az égre. “Milyen jó lenne, ha lenne egy saját csillagom” – gondolta. Attól a naptól kezdve nemcsak nézte, hanem gyűjteni is szerette volna a csillagokat.
Az első csillag megszerzése egyáltalán nem volt könnyű. Vörös először próbált felmászni a legmagasabb fára, hátha onnan közelebb kerül az éghez, de nem sikerült elérnie a csillagokat. Azután kavicsokat dobált fel, hátha egy csillag leesik, de a csillagok csak kacagtak odafent. Végül elhatározta, hogy megkérdezi a bölcs baglyot, aki mindent tudott az erdőben.
“Bagoly bácsi, hogyan szerezhetnék csillagot?” kérdezte Vörös egy este, amikor a holdfény megvilágította a tisztást.
A bagoly halkan huhogott. “A csillagok a szívedben ragyognak, kis róka. De ha azt szeretnéd, hogy legyen egy csillagod, próbálj valami igazán jót tenni másokkal. Akkor majd meglátod, mennyi csillagod lesz.”
Vörös először furcsállta a választ, de úgy döntött, megpróbálja. Másnap korán kelt. Az első, akit meglátott, egy kismadár volt, aki kiesett a fészekből. Vörös óvatosan visszasegítette a madárkát a fészkébe. Este, mikor újra felnézett az égre, mintha egy csillag fényesebben ragyogott volna.
Vörös ettől kezdve minden nap segített valakinek. Segített a süninek átkelni az úton, megetette a kicsi őzikét, amikor az anyukája eltévedt. Minden este úgy érezte, egy újabb csillag jelent meg az égen – legalábbis a szívében biztosan.
Ahogy múltak a napok és hetek, Vörös egyre több barátra tett szert. Az erdei állatok is észrevették, hogy mennyit segít és mennyi szeretet sugárzik belőle. Egyszer a nyúl odament hozzá.
“Vörös, neked már biztosan tele van a bundád csillagokkal!” mondta mosolyogva.
Vörös elnevette magát. “A csillagokat nem lehet zsebre tenni, nyuszi barátom. De érzem, mintha minden jó cselekedetem egy újabb csillagot gyújtana a szívemben!”
Az erdőben mesélték, hogy soha nem volt még ilyen kedves és segítőkész róka. Vörös rájött, hogy a csillagok gyűjtése nem arról szól, hogy valamit birtokoljunk, hanem arról, hogy szeressünk, segítsünk, és boldoggá tegyük a körülöttünk élőket.
Egy nap, amikor már mindenki barátja volt, a róka a dombtetőn ült, és nézte a csillagokat. Tudta, hogy a csillagok nem az övéi, de minden egyes jó cselekedet után úgy érezte, egy kicsit közelebb kerül hozzájuk.
Az erdő lakói soha nem felejtették el a csillaggyűjtő rókát. A mai napig mesélik történetét, hogy a szeretet és a kedvesség a legfényesebb csillag az égen és a szívünkben.
Így volt, igaz is volt, mese is volt! Talán így volt, talán nem, de ilyen szép mesét ritkán hall az ember! Talán igaz sem volt, de a szeretet, amiről szól, bizony igazi csillag a világon.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
