Egyszer, egy sűrű, mély erdő szélén élt egy kis nyuszi, akit Borinak hívtak. Bori különleges nyúl volt: mindig kíváncsi, barátságos, és szívesen segített a többi állatnak. Minden reggel friss harmatot ivott a fűszálakról, s közben arról álmodozott, hogy valami igazán varázslatos dolgot él át egyszer. Egy nap, amikor a hajnal első sugarai áttörtek a lombok között, Bori különös fénycsíkot vett észre egy bokor alatt.
„Vajon mi lehet ez?” tűnődött hangosan.
Ahogy közelebb ment, egy aprócska, csillogó követ talált, amely színesen ragyogott a földön. Megérintette a mancsával, mire halkan megszólalt egy vékonyka hang.
„Szia, Bori nyuszi! Ha hiszel a szívedben, megtalálsz engem mindig.”
Bori csodálkozva körbenézett, de senkit sem látott. A követ a zsebébe tette, és izgatottan ugrándozott tovább. Az erdő nyüzsgő lakói nem tudták, hogy aznap valami egészen különleges fog történni.
A délután közepén Bori barátaival, a mókussal és a kis őzzel játszott a réten. Egyszer csak észrevette, hogy egy elhervadt pitypang árválkodik a fűben. Bori megsajnálta a kis virágot, majd eszébe jutott a csodakő a zsebében.
„Mi lenne, ha kipróbálnám, tudok-e segíteni neki?” suttogta.
Leült a pitypang mellé, óvatosan ráhelyezte a követ, és közben azt mondta: „Virágocska, kelj életre, legyen szép, mint a nap sugara!”
Ahogy kimondta a szavakat, a csoda megtörtént: a pitypang újra élénksárga lett, szirmai szétbomlottak, és boldogan illegett-billegett a szélben. Bori szája tátva maradt a csodálkozástól.
„Láttátok ezt?” kiáltotta barátainak.
A mókus lelkesen tapsolt, az őzike meg csak ámuldozott.
„Bori, te tudsz virágot varázsolni!” mondták egyszerre.
A hír gyorsan elterjedt az erdőben. Másnap reggel már a sün, a róka és a madarak is a rétre jöttek, hogy lássák Bori varázslatát. Volt, aki segíteni szeretett volna, mások csak csodálkozni jöttek. A kis nyuszi azonban hamar rájött, hogy a varázslat nem mindig sikerül, ha nem hisz elég erősen magában vagy ha nem a jó szándék vezeti.
Egyik nap egy szomorú kis madárka jött hozzá.
„Bori, eltört a fészkem, nagyon szomorú vagyok. Tudnál segíteni, hogy új virágok nőjenek a fészkem köré?” kérte halkan.
Bori elővette a varázskövet. „De csak akkor sikerülhet, ha te is hiszel benne!” – mondta.
A madárka becsukta a szemét, Bori pedig kimondta a varázsszavakat. Hirtelen gyönyörű színes virágok nőttek a fészek körül, és a madár újra boldogan csicseregett.
Az állatok lassan megtanulták, hogy nem csak a varázskő a fontos, hanem az is, hogy szeretettel forduljanak egymáshoz. Mindannyian segítettek egymásnak: a mókus odavitte a magokat, az őzike vizet hozott, a sün pedig összesöpörte a lehullott leveleket. Bori szívét melegség töltötte el, és rájött, hogy a legnagyobb varázslat a kedvesség, amit mindenkinek ajándékozunk.
Egy este, amikor már a hold is fent járt az égen, Bori a barátai között üldögélt. „Észrevettétek, hogy az egész erdő megváltozott?” suttogta.
Valóban, a rét virágokkal volt tele, és az állatok boldogan és békében éltek egymás mellett. Mindenki örült, hogy részese lehetett a varázslatnak, ami nem csak a virágokat, hanem a szíveket is megnyitotta. Bori tudta, hogy bár a kő segített neki, a valódi csodát a szeretet és a bátorság tette lehetővé.
„Ugye mindig kedvesek leszünk egymáshoz?” kérdezte a kis nyuszi.
„Igen!” felelték örömmel a többiek.
Így lett az erdőből egy boldog és szeretetteljes hely, ahol mindenki tudta: egy kis kedvesség csodákra képes.
Így volt, úgy volt, igaz se volt, ez bizony egy tündérmese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
