Az első hópelyhek lassan táncoltak az égen, mint kicsi fehér pillangók. A házak tetején, fák ágain puha takaró jelent meg. Az utcában gyerekek ujjongva szaladtak ki, mind egyetlen cél felé: hóembert építeni. A három testvér, Lili, Bence és Palkó, már egész reggel izgatottan készülődött. – Nézd, mennyi hó esett! – kiáltotta Bence. – Kezdjük el! – mosolygott Lili, és elsőként gurított egy nagy hógolyót.
A három testvér együtt dolgozott. Először a has, aztán a mellkas, végül egy pici, gömbölyű fej. – Adjunk neki répát orrának! – javasolta Palkó. – És a sálamat is rátehetjük – ajánlotta Lili. Mire elkészültek, a hóember ott állt a kert közepén, szénszemekkel, széles mosollyal, répaorral, és piros sállal. – Jó napot kívánok! – köszöntötte a hóember álmodozó hangon. – Köszönöm, hogy életre keltettetek!
A gyerekek elámultak. – Tudsz beszélni? – kérdezte Bence csodálkozva. – Bizony tudok – válaszolta vidáman a hóember. – És örülök, hogy veletek játszhatok a télen! Így kezdődött a barátság a hóember és a három testvér között.
Vidám napok következtek. Lili, Bence és Palkó minden délután a kertben játszottak, hógolyóztak, szánkóztak, hóangyalt készítettek. A hóember néha mesélt nekik a hópelyhek utazásáról, máskor nevetett a gyerekek viccein. – Ti vagytok a legjobb barátaim! – mondta egy délután. – Sosem unatkozom, ha veletek vagyok.
A téli kert tele volt kacagással. A fák csöndben figyelték a játékot, és a nap is boldogan sütött a hótakaróra. De ahogy múltak a hetek, valami megváltozott. Egy reggel Lili észrevette, hogy a hóember sálja nedves lett. – Nézd, Palkó, a hóember mintha kisebb lenne – motyogta. A levegőben furcsa illatok terjengtek, a nap melegebben sütött. – Érzitek ezt? – suttogta a hóember. – Tavasz illata van a levegőben…
A napok egyre hosszabbak lettek, és a hó lassan olvadni kezdett. A kertben megjelentek az első hóvirágok, a hóember teste egyre vékonyabb lett. – Mi lesz most veled? – kérdezte Bence szomorúan. – Tudom, hogy el kell búcsúznom – felelte a hóember mosolyogva. – De ne szomorkodjatok, mert szép volt minden perc, amit együtt töltöttünk!
A tavaszi meleg gyorsan dolgozott, a hóember hamarosan csak egy kis kupac hó maradt. A gyerekek sírtak, de a hóember utolsó szavaival vigasztalta őket. – Ne felejtsetek el, hisz minden téllel újra találkozunk! Az emlékek örökre szívetekben élnek majd.
A gyerekek fényképeket készítettek a hóemberről, és esténként újra meg újra elmesélték a vele töltött napokat. – Emlékszel, amikor a hóember azt mondta, hogy a hópelyhek messzi földről jönnek? – kérdezte Palkó. – És amikor azt, hogy mindig visszatérnek télen? – tette hozzá Lili.
A természet körforgása lassan megmutatta, hogy minden változik, de a szeretet és a barátság örök. A hóember megtanította a gyerekeket arra, hogy minden találkozás értékes, és minden búcsúban ott van az újratalálkozás reménye.
A hóember egy utolsó ígéretet hagyott: – Jövő télen újra itt leszek, ha leesik az első hó. Akkor ismét együtt nevethetünk és játszhatunk! Addig is őrizzétek meg a szívetekben a közös pillanatokat!
A család együtt ült a kertben, ahol valaha a hóember állt. Tavaszi virágok nyíltak mindenütt, de valahogy úgy érezték, a varázslat ott maradt velük. – A hóember mindig visszatér – mondta halkan Lili. – Amíg emlékezünk rá, és szeretettel gondolunk vissza, itt marad velünk.
Így hát, ha valaha is szomorúak lennétek, gondoljatok arra, hogy a szeretet sosem olvad el igazán. A barátság minden évszakban él, csak néha más alakban talál rátok.
Így volt, igaz volt, mese volt! Talán nem is volt igaz, de olyan szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
