Egy kis faluban, egy fehérre meszelt ház padlásán, élt egy cica, akit Micinek hívtak. Mici nem volt hétköznapi cica: bundája foltos volt, szemei csillogtak, és a bajusza mindig táncra remegett, akárhányszor zenét hallott. Már kiskorában észrevette, hogy valami különleges érzés tölti el, amikor gazdasszonya, Mariska néni este lejátssza a régi, nyikorgó gramofonján a kedvenc dallamait.
“Mici, nézd csak, milyen szépen forog ez a lemez!” – nevetett Mariska néni, miközben a cica a kis mancsaival dobolni kezdett a parketta repedésein. A cica nem tudta, hogy ez a mozdulat egyszer majd egészen különleges kalandokhoz vezeti.
Egy este, mikor a hold fényesen világította be a padlást, Mici elhatározta: megtanul táncolni. Először csak a farkát lengette, majd jobbra-balra billegett, ahogy a dallam diktálta. Nem volt egyszerű a dolog, mert néha ráült a saját farkára, vagy nekiment a régi ládának, amelyen Mariska néni a lekvárokat tartotta. “Jaj, Mici, te aztán ügyes vagy, de vigyázz a lekvárra!” mondta a néni, mikor meghallotta a koccanást.
Másnap a cica elhatározta, hogy komolyabban veszi a tánctanulást. Elhívta a barátait is segíteni: ott volt Bogyó, a vidám kisegér, akinek mindig volt jó ötlete, és Panka, a kíváncsi veréb, aki a padlás gerendájáról csodálta Mici ügyességét.
“Hogy csinálod ezt, Mici?” csivitelte Panka.
“Próbáld meg, ringasd a tested a zenére!” válaszolta a cica.
Bogyó is próbálkozott, de inkább csak gurult, mint táncolt, mégis jókedvű nevetés töltötte be a padlást.
A kis csapat minden délután gyakorolta a táncot. Mici egyre ügyesebb lett: már tudott pörögni, ugrani, sőt még egy lábon egyensúlyozni is. A barátai buzdították: “Szervezzünk egy bemutatót a faluban!” – javasolta Bogyó.
Nagy izgalom töltötte el Micit, de félt is egy kicsit. “Mi lesz, ha kinevetnek?” kérdezte szomorúan.
Bogyó odatipegett hozzá: “Ne aggódj, mi hiszünk benned, Mici!”
Panka csiripelte: “A szeretet és a bátorság mindennél fontosabb. Táncolj a szívedből!”
Eljött a nagy nap. A falu apraja-nagyja összegyűlt a régi pajtában, ahol egy padlóból készült színpadot állítottak fel. Mariska néni is ott ült az első sorban, ölében egy takaróval, melyet Micinek kötött.
A muzsika megszólalt, és Mici lépett a színpadra. Először nagyon izgult, de ahogy meglátta a mosolygó barátait, a félelme elszállt. Pörögni kezdett, ugrált, és minden mozdulatából áradt az öröm. A közönség tapsolt, Bogyó és Panka boldogan integettek.
A műsor végén Mariska néni odament Micihez: “Büszke vagyok rád, kis cica. Amit ma láttam, az nem csak tánc volt, hanem szeretet és bátorság!”
Mici nagyon boldog volt. Megértette, hogy ha hisz magában, szeretettel és barátokkal mindent elérhet, amit csak szeretne.
Attól a naptól fogva Mici nem csak a padláson táncolt, hanem mindenhol, ahol örömöt szerezhetett vele. Segített más állatoknak is megtalálni a saját különlegességüket, és mindig emlékeztette őket: “A szeretet és a bátorság vezessen benneteket!”
Így lett a cica, aki szeretett táncolni, az egész falu kedvence. A gyerekek gyakran mesélték a történetét, és mindenki tudta, hogy a jószívűség és az összetartás még a legkisebb cicát is naggyá teheti.
Így volt, vagy nem volt, ez bizony egy mese volt! Talán igaz sem volt, de a szeretet és a bátorság mindig igaz marad.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
