Egy különleges cica története: mindig mosolygott
Volt egyszer egy aprócska falu, dombok ölelésében, ahol mindenki ismert mindenkit. Ebben a faluban lakott egy különleges cica, akit Mici-nek hívtak. Mici nem volt hétköznapi, hiszen a bajusza alatt mindig ott bujkált egy huncut mosoly, a szeme pedig úgy nevetett, mintha csak a napfény ragyogna benne. Sőt, Mici nemcsak mosolygott, hanem gyakran kacagott is, csilingelő hangja messzire elhallatszott.
Mici minden reggel, ahogy a falu ébredezett, végigballagott a főutcán. Útközben megsimogatta a gyerekek arcát, belefúrt a bundájába a kíváncsi kezekbe. Egyik nap Marci, a kovács kisfia odalépett hozzá.
— Mici, mondd csak, miért nevetsz mindig? Talán valami titkos viccet tudsz? — kérdezte Marci.
— Ó, Marci, kacagni jó! A nevetés melegíti a szívet, mint a kandalló, amikor odakint fúj a szél — felelte Mici búgó hangján.
Hogyan lett a kacagó cica a falu kedvence?
Kezdetben furcsállták is a falubeliek, hogy egy cica így kacagjon. De hamar észrevették, hogy Mici nevetése különleges dolog. Ahol megjelent, ott megszépült a nap, s a legszomorúbb emberek arcára is mosolyt varázsolt. Volt egyszer, hogy az öreg Károly bácsi bánatosan ült a padon, mert elvesztette a kalapját.
— Jaj, Mici, most aztán igazán nincs okom mosolyogni — sóhajtott Károly bácsi.
De Mici csak kacagott, s közben hirtelen előhúzta a bokorból a bácsi kalapját, amit a szél fújt oda.
— Látod, Károly bácsi, néha a kalapok is szeretnek játszani! — mondta, s Károly bácsi is kénytelen volt nevetni.
Ettől kezdve, ha valaki gondban volt, csak Micihez fordult, s a cica nevetése mindig megkönnyítette a szíveket. A gyerekek dalokat írtak róla, a nagyik pedig sütit sütöttek neki.
A nevetés ereje: Mit tanulhatunk a cicától?
Mici tudta, hogy a nevetés varázslat. Egyszer a falu végén lakó Panni néni beteg lett, s alig volt ereje felkelni. Mici minden nap odament, és halkan dorombolva, kacagva bújt hozzá.
Egy reggel Panni néni mosolyogva ébredt.
— Mici, te vagy az én kis napsugaram! — mondta, és megsimogatta a cica fejét.
— Azért jövök minden nap, hogy tudjátok, a szeretet és a nevetés gyógyít — válaszolta Mici.
Így tanulták meg a falubeliek, hogy a jókedv és a kedvesség igazi csodákra képesek. Még a legzordabb télben is meleg lett a házakban, ha Mici bekacagott az ablakon.
A kacagó cica barátai és kalandjai
Mici sosem volt egyedül. Volt egy barátja, Bodza kutya, aki mindig ugrándozott utána, sőt gyakran együtt kacagtak az udvaron. Egyszer a cicák versenyével szórakoztatták a falut: ki tud viccesebben hemperegni a levélkupacban? Természetesen Mici nyert, de Bodza is nagyot nevetett.
Egy másik nap a Tóbiás nevű veréb elkeseredetten csipogott: elveszítette az egyik tollát, s attól tartott, nem lesz többé szép. Mici leült mellé, és azt mondta:
— Ne búsulj, Tóbiás! A szépség nem a tollakban, hanem a szívünkben lakik.
Tóbiás elnevette magát, s ahogy nevetett, a többiek is nevetni kezdtek. A kacagásban mindenki megtalálta az örömét.
Mesék és valóság: Létezhet ilyen cica?
Egyszer a falu gyerekei összegyűltek, és megkérdezték a tanító nénit:
— Tanító néni, tényleg létezhet ilyen cica, aki mindig kacag?
A tanító néni elmosolyodott.
— Talán nem minden cica kacag így, mint Mici, de minden cica a szeretetre és a kedvességre tanít bennünket. Ha mosolyt csalunk mások arcára, egy kicsit mi is olyanok leszünk, mint a kacagó cica.
Így hát Mici története nemcsak egy mesében él, hanem mindenki szívében, aki hisz a nevetés és a szeretet erejében.
Így volt, úgy volt, igaz volt, vagy tán csak mese volt, de aki hallotta, az biztosan mosolyogva gondol vissza Mici, a kacagó cica csodás kalandjaira. És talán, ha jól figyelünk, egy-egy vidám kacagásban mindig ott bujkál Mici nevetése.
Ez volt hát a mese arról, hogyan tanít szeretetre és jóságra egy apró, de mindig kacagó cica.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
