Egy különleges cica története: A széllel szökés kezdete
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy kíváncsi kis cica, akit Szelike cirmoscskának hívtak. Szelike egy kedves falusi ház padlásán lakott, sok-sok testvérkéjével és egy szerető gazdival, Mariskával. A padláson mindig meleg volt, a gazdi minden reggel friss tejet hozott, és a cica család boldogan dorombolt a zsákok között. De Szelike nem volt olyan, mint a többi kiscica. Mindig az ablak felé nézett és sóvárogva figyelte, ahogy a szél játékosan játszadozik a levelekkel odakint.
Egy szeles délután Szelike az ablakhoz kucorodott, és halkan megszólította a szelet: „Szél, mondd, miért vagy ilyen vidám? Hová viszed a leveleket?” A szél nevetve válaszolt: „Ó, kiscica, én bejárom az egész világot! Gyere, megmutatom neked!” Szelike szíve hevesen dobogott. „De nem félnék eltévedni?” kérdezte félénken. „Ne félj, velem vagy,” suttogta a szél, „csak kapaszkodj egy levélbe!” Szelike óvatosan ráhuppant egy sárga falevélre, és máris repültek, messze-messze a padlás ablakától.
Hogyan sodorta el a szél a kíváncsi kiscicát?
Szelike először csak csukta a szemét, mert a szél simogatta a bajuszát és összeborzolta puha bundáját. Aztán kinyitotta, és hűha, mennyi új dolog tárult elé! A házuk teteje egyre kisebb lett, a fák koronáján ugráltak a varjak, az erdő pedig olyan zöld volt, mint a gazdi pokróca. Szelike kacagott, amikor a szél játékosan forgatta a levelet.
Amikor leszálltak egy réten, Szelike körbenézett. Még sosem látta ezt a sok színes virágot, a pillangókat és a szorgos méheket. „Hol vagyok?” kérdezte a szelet. „Ez az ismeretlen világ, amit mindig néztél az ablakból,” felelte a szél. Szelike izgatottan sétálni kezdett, minden bokor mögött új csoda rejtőzött.
Az ismeretlen világ felfedezése a cica szemén át
Szelike először egy sünivel találkozott, akit Borinak hívtak. „Szia, cica! Mit keresel itt, ilyen messze az otthonodtól?” kérdezte Bori. Szelike elmesélte a kalandját, Bori pedig így szólt: „Vigyázz, mert az erdő tele van titokkal, de ha jó vagy, mindenki a barátod lesz.” Szelike megígérte, hogy senkit sem bánt majd, és csak játszani szeretne.
Tovább sétálva egy kis egérrel ismerkedett meg, akit Palkónak hívtak. Palkó először félt a cicától, de Szelike gyorsan megnyugtatta: „Nem bántalak, csak a világot szeretném megismerni.” Az egér megmutatta neki, hol van a legfinomabb eper, és együtt uzsonnáztak a fűben.
Új barátok és kalandok a széllel úton
A nap lassan lement, és Szelike egyre több barátra tett szert. Egy kis madárka, Csipike, segített neki fárra mászni, hogy onnan nézhesse a naplementét. Egy szorgos hangya megtanította, hogyan lehet elpakolni az élelemraktárt télire. Szelike mindenkitől tanult valami újat: a türelmet, az összefogást, a barátság erejét.
Amikor a szél újra megérkezett, így szólt: „Kiscica, itt az este, ideje hazatérni. Vár rád a családod!” Szelike egy pillanatig tétovázott, mert megszerette új barátait, de tudta, hogy otthon aggódnak érte. „Viszlát barátaim, sosem felejtelek el benneteket!” búcsúzott el mindenkitől, majd a szél finoman hazavitte a kis padlásra.
Hazatérés: Mit tanult a cica a nagy utazás során?
Mariska gazdi örömmel ölelte magához Szelikét, a testvérei pedig körülugrálták. Szelike elmesélte, mennyi csodát látott, és hogy milyen sok barátot szerzett. „A világ nagy, de a legjobb hely az, ahol szeretnek,” dorombolta boldogan a gazdi ölében.
Szelike sosem felejtette el az erdőben tanultakat. Mindig kedves volt a testvéreivel, segített a gazdinak, és sosem félt barátkozni az új jövevényekkel. Tudta, hogy a szeretet, jóság és barátság mindennél fontosabb kincs.
Így volt, úgy volt, talán igaz, talán nem, de ilyen szép mese volt: A cica, aki a széllel szökött.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
