Egyszer volt, hol nem volt, egy zöldellő erdő szélén élt egy kis béka, akit Fricinek hívtak. Frici nem volt hétköznapi béka, mert irtózott a saját brekegésétől. Minden egyes alkalommal, amikor megszólalt, szívverése felgyorsult, és gyorsan a nádas mélyére bújt.
Egy nap Frici a tó partján üldögélt, és hallgatta a többi béka vidám brekegését. „Mi lehet olyan ijesztő a brekegésben?” tűnődött. Ahogy elmerült a gondolataiban, barátja, Panka, a vidám kis mókus, odaszaladt hozzá.
„Szia, Frici! Miért nézel ilyen komoran?” kérdezte Panka.
„Félek a saját brekegésemtől” vallotta be Frici szomorúan.
Panka elgondolkodott, majd így szólt: „Tudod, a brekegésed csak a saját hangod visszhangja. Mi lenne, ha segítenék legyőzni ezt a félelmet?”
Frici beleegyezett, bár kissé aggódott.
Panka elvitte Fricit egy kis erdei tisztásra, ahol a fák között a hangok megváltozva térnek vissza. „Próbáld meg itt” javasolta Panka bátorítóan.
Frici vett egy mély lélegzetet, és megszólalt: „Brekeke.” A hang visszhangzott a fák között, és bár eleinte remegve állt, Panka biztató mosolya nyugalmat adott neki.
„Látod? Semmi félelmetes nem történt” nevetett Panka.
„Talán igazad van” ismerte el Frici, és kezdett bátorságot gyűjteni.
Másnap Frici és Panka találkoztak Bubival, a bölcs bagollyal. „Hallottam, hogy a brekegéseddel van gondod” mondta Bubi. „Az én javaslatom, hogy gyakorolj a barátaiddal együtt.”
Frici elgondolkodott, aztán így szólt: „Megpróbálom.”
Elhatározta, hogy a tó partján, a többi békával próbálja ki újra a brekegést. Mikor odaért, a többi béka már javában mulatott.
„Csatlakozhatok?” kérdezte félénken Frici.
„Persze, gyere!” hívták lelkesen a többiek.
Frici vett egy nagy levegőt, és újra megszólalt: „Brekeke.” A többi béka vele együtt kezdett brekegni, és a hangjuk egy csodás kórussá alakult át. Frici szíve megkönnyebbült, és végre élvezte a saját hangját.
A következő napokban Frici egyre magabiztosabb lett. Már nem rettegett a brekegéstől, és rájött, hogy a saját hangja része annak, aki ő valójában.
„Köszönöm, hogy segítettetek” mondta Pankának és a többieknek. „Nélkületek nem sikerült volna.”
„Bármikor, Frici” válaszolta Panka mosolyogva. „Most már te is tudod, milyen jó érzés, ha az ember bízik önmagában.”
És így történt, hogy Frici, aki egykor félt a saját brekegésétől, megtanulta elfogadni és szeretni önmagát. A tó partján újra vidáman brekegett, és boldogan élvezte az életet.
Ez így volt, így igaz volt, mese volt, talán mégsem volt.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
