Egyszer régen, egy kicsi faluban élt egy kisfiú, Áron, aki mindig álmodozott egy hűséges, puha bundájú barátról. Egyik reggel, mikor a falu szélén sétált, különös zajt hallott a bokrok mögül. Óvatosan odament, s legnagyobb meglepetésére egy csapzott, fekete-fehér kutyakölyköt talált, aki ijedten nézett rá nagy, barna szemekkel.
„Ne félj, kiskutya!” – suttogta Áron. „Nem bántalak. Honnan jöttél?” A kutya nem tudott beszélni, de farkával csóvált, mintha mondani akarna valamit. Áron óvatosan megsimogatta, s a kiskutya belebújt az ölébe.
Hazavitte hát, s a szülei, látva a kis állatot, elmosolyodtak. „Ha gondoskodsz róla, maradhat” – mondta anyukája. Attól a naptól kezdve a kutyust Bodrinak hívta, s elválaszthatatlan barátok lettek.
Bodri egészen különleges kutya volt. Nem csak hűséges volt, hanem mindig megérezte, mikor Áron szomorú vagy boldog. Egyik nap, amikor Áron elesett a játszótéren és megsértette a térdét, Bodri odaszaladt hozzá, megnyalta a sebét, majd leült mellé, míg Áron fel nem nevetett.
Bodri ráadásul rendkívül okos volt. Megtanulta kinyitni a kertkaput, ha Áron hívta, s soha nem szökött el. Este, amikor sötét lett, Bodri mindig Áron ágya mellett aludt, és vigyázott rá, mint egy bátor őrző.
Egyik délután Áron és Bodri az erdő szélén sétáltak. Madarak csicseregtek, a nap sugarai átszűrődtek a lombok között. Áron gyűjtögette a színes leveleket, Bodri pedig izgatottan szimatolta a földet.
Egyszer csak különös hangot hallottak az erdő mélyéből. „Hallottad ezt, Bodri?” – kérdezte Áron. A kutya füleit hegyezte, majd ugatott egyet, mintha azt mondaná: „Menjünk, nézzük meg!”
Elindultak hát befelé, és ahogy egyre beljebb haladtak, a hang egyre erősebb lett. Hamarosan egy kis nyuszit találtak, aki beszorult egy bokor alá, s kétségbeesetten sírdogált.
„Szegény nyuszi, meg kell mentenünk!” – mondta Áron. Bodri rögtön odaszaladt, finoman megszagolta a nyuszit, majd ügyesen elkezdte odébb tolni a bokor ágait a pofijával.
Áron is segített, óvatosan felemelte a kis állatot. A nyuszi ijedten reszketett, de amikor meglátta, hogy Áron simogatja, megnyugodott. Bodri örömében körbeugrált, majd lefeküdt a nyuszi mellé, mintha azt mondaná: „Ne félj, itt biztonságban vagy!”
„Vigyázzunk rá, amíg magához nem tér!” – javasolta Áron. Leültek a fák tövébe, és Bodri a nyuszi mellé feküdt, meleg bundájával óvta a kis barátot.
Néhány perc múlva a nyuszi már jobban érezte magát, s bátortalanul előbújt Bodri mellől. Rápillantott a két barátra, majd vidáman ugrálva eltűnt a bokrok között.
„Látod, Bodri, milyen jó, hogy segítettünk!” – nevetett Áron. „Mindig ilyen jó kutya vagy.” Bodri boldogan csóválta a farkát, s mintha mosolygott volna.
Hazafelé menet Áron megölelte Bodrit. „Te vagy a legjobb barátom” – suttogta. A kutya kicsit nyüszített, majd hozzábújt a kisfiúhoz.
Aznap este Áron az ágyában fekve elgondolkodott. „Milyen jó, hogy mindig segíthetek, és hogy Bodri mindig mellettem van. Megtanultam, hogy jónak lenni öröm, s ha szeretettel fordulunk másokhoz, visszakapjuk a jóságot.”
És hogy mit tanultunk ebből a meséből? Azt, hogy a szeretet mindig visszatér hozzánk, és egy hűséges barát mellett sosem vagyunk egyedül. A jóság apró cselekedetekből áll, és sosem tudhatjuk, mikor kerül hozzánk valaki, akinek pont a segítségünkre van szüksége.
Így volt, így mesélték, lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem, de ilyen szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
