Dolly kutyus kalandjai a nevetős tükörrel
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves kis kutyus, akit Dolly-nak hívtak. Dolly bundája puha volt, mint a fehér felhő, szeme csillogott, mint a gyöngy, és mindenki szerette őt a kis faluban, ahol lakott. Dolly nap mint nap vidáman szaladgált a kertben, játszott a pillangókkal, sőt, a szomszéd cica, Mimi is gyakran vele tartott mókázni.
Egy reggel Dolly különös neszt hallott a fészerből. Közelebb ment, és mit talált ott? Egy régi, poros tükröt, amelynek a keretét csillogó kövek díszítették. Dolly ránézett a tükörre, és ahogy belenézett, a tükör visszanevetett rá! Nem is akárhogyan: Dolly arca óriási mosolyban tükröződött, a fülei viccesen elálltak, és a szája majdnem a füle tövéig ért.
Hogyan találkozott Dolly a varázslatos tükörrel?
Dolly nagyon meglepődött. „Hűha, hát ez meg hogyan lehet?” morfondírozott magában. Odahívta Mimicicát is. „Mimi, gyere gyorsan! Nézd csak, mit találtam!” Mimi óvatosan lépkedett a tükörhöz, belenézett, és egy pillanat múlva nevetni kezdett. „Nézd csak, Dolly! Itt még az én bajszom is kacskaringósabb, mint valaha!”
Közben odasomfordált Bence nyuszi is. „Miért nevettek ennyire?” kérdezte. Dolly elmesélte neki, hogy a tükörben mindenki mulatságosan néz ki, és hangosan kacagott a saját tükörképén. Bence is belenézett, és a bajsza szinte csomót kötött a tükörben.
A tükör titka: miért nevetnek benne az állatok?
Ahogy teltek a napok, egyre több állat jött el Dollyékhoz, hogy megnézze a varázslatos tükröt. Ott volt Lili, a kis egér, Zsombi, a sündisznó, sőt még Panni néni, a ház gazdasszonya is odamerészkedett. Mindenki nevetett, amikor belenézett, mert a tükör mindig újabb tréfás arcokat mutatott.
Egy este Dolly leült a tükör elé, és csendben elgondolkodott. „Vajon miért van ez? Miért nevet mindenki a tükörben?” – tűnődött hangosan. Ekkor egy halk, kedves hang szólalt meg a tükörből: „Azért, Dolly, mert a nevetés szeretetet szül. Aki nevet, az boldogabb, és aki boldog, az másokat is boldoggá tesz!”
Dolly kutyus próbára teszi bátorságát a tükör előtt
Egyik délután Dolly és barátai játszottak a tükör előtt, amikor egyszerre csak egy ismeretlen kutyus toppant be a kertbe. Félszegen, farkát behúzva jött közelebb. „Jó napot kívánok! Én Bori vagyok, most költöztünk ide anyukámmal. Nagyon félek, mert még senkit sem ismerek” – súgta halkan.
Dolly barátságosan megszólította: „Gyere csak ide, Bori! Mutatok neked valamit!” Bori óvatosan odalépett, és Dolly megmutatta neki a nevetős tükröt. Bori először hezitált, de végül bátorságot gyűjtött, és belenézett. Hirtelen hatalmas kacagás tört ki belőle, mert a tükörben a füle háromszor akkorának tűnt, mint valójában.
A többiek is vele nevettek, és Bori arca egyre derűsebb lett. „Jaj, hát ez csodálatos! Máris jókedvem lett, és elfelejtettem félelmeimet” – mondta boldogan. Dolly büszke volt magára, hogy segített Borinak barátokat találni, és megtanulta, hogy a bátorság néha csak egy mosolyra van tőlünk.
Mit tanult Dolly a nevetős tükör csodájából?
Ahogy telt az idő, Dolly rájött, hogy a nevetős tükör nemcsak jókedvet ad, hanem segít az állatoknak abban is, hogy jobban szeressék egymást, és könnyebben barátkozzanak. Nem baj, ha valaki fél, vagy szomorú – egy kis nevetés és egy barátságos szó mindig segít.
Dolly minden nap odaengedte a tükröt azoknak, akik szomorúak vagy félénkek voltak, és mindenki sokkal vidámabban ment haza. A falu lakói pedig egyre jobban összetartottak, mert megtanulták, hogy a szeretet és a nevetés minden bánatot elűz.
Így történt, hogy Dolly kutyus, a nevetős tükörrel, megtanította mindenkinek, hogy egy kis jóság, mosoly és bátorság mekkora csodákat tehet.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
