Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi bárány, akit Misinek hívtak. Misi fehér bundájában, pihe-puha lábaitól a hegyes kis füleiig olyan volt, mint a többi bárány, mégis nagyon magányosnak érezte magát. Egy nagy, zöld mezőn élt a juhokkal, de valahogy sosem találta a helyét. Mindig csak figyelte, ahogy a többi bárány játszik, ugrándozik és összebújik, de őt sosem hívták maguk közé. Gyakran álmodozott arról, hogy egyszer megtalálja azt, amit szeretetnek hívnak.
Egy napon Misi úgy döntött, elindul felfedezni a rétet, hátha talál valakit, aki segít neki megérteni, mi is az a szeretet. Ahogy barangolt, egy nagy bokor mögül halk sírást hallott. Óvatosan közelebb lépett, és meglátott egy aprócska, barna nyuszit, aki egyedül kuporgott.
– Miért sírsz, kis nyuszi? – kérdezte Misi halkan.
– Elvesztettem a családomat, és félek egyedül – felelte a nyuszi, és könnyei végiggördültek bajszán.
Misi szíve összeszorult. Habár ő is magányos volt, most valahogy mégis erőt érzett magában.
– Ne aggódj, segítek neked! – mondta, és halkan hozzábújt a nyuszihoz.
Ettől a pillanattól kezdve együtt indultak tovább. Útközben találkoztak egy aranyos kismadárral, aki nem tudott felszállni, mert megsérült a szárnya. A madárka szomorúan csipogott.
– Segíthetünk rajta? – kérdezte a nyuszi.
– Persze! – bólogatott Misi, és óvatosan takarót csinált a földre hullott falevelekből.
Valahogy az idő múlásával Misi és a nyuszi észrevették, hogy már nem is érzik magukat annyira egyedül. A kis csapat együtt indult tovább, segítve egymáson minden nehézségen. Egyik este, amikor leszállt az alkonyat, Misi aggódva körbenézett. Sötét volt, és a rét tele volt ismeretlen hangokkal.
– Most mihez kezdjünk? – suttogta a nyuszi.
Misi elgondolkodott, majd így szólt:
– Maradjunk együtt! Ha összetartunk, nem is olyan ijesztő ez a nagy világ.
Ahogy egymás mellett feküdtek, a madárka is rájuk telepedett, és énekelni kezdett halkan. Misi rájött, milyen jó érzés, ha valakihez tartozhatunk.
Másnap reggel egy patakhoz értek, ahol egy öreg juhász üldögélt. A juhász látta a három kis jövevényt, és barátságosan rájuk mosolygott.
– Jó reggelt kívánok, kicsinyeim! Látom, hosszú utat tettetek meg együtt – mondta a juhász.
– Igen, egymást segítve jöttünk – válaszolt Misi, és büszke volt rá, hogy kimondhatta ezt.
A juhász felemelte a kis madarat, óvatosan bekötözte a szárnyát, majd meghívta Misit és a nyuszit is a kunyhójába. Ott meleg takarót terített rájuk, s finom, friss vizet adott nekik. Este a tűz mellett ültek mind a négyen, a juhász pedig mesélni kezdett a szeretetről.
– Tudjátok, a szeretet olyan, mint a puha fészek vagy a meleg tűzhely. Attól nő nagyra, ha megosztjuk azokkal, akik mellettünk vannak.
Misi ekkor már értette. Rájött, hogy a szeretet nem valami különleges ajándék, amit keresni kell, hanem valami, amit adunk és kapunk, amikor törődünk egymással.
A bárány, a nyuszi és a madárka végül új otthonra leltek a juhásznál. Soha többé nem voltak magányosak, mert megtanulták, hogy a szeretet ott születik, ahol nyitott szívvel vagyunk egymás felé.
Így történt, hogy a magányos bárány, Misi, végül megtalálta a szeretetet – nem egyedül, hanem barátokkal, megosztva minden örömöt és bánatot.
Így volt, igaz volt, talán nem is volt – de ilyen szép mese volt a szeretetről, barátságról és arról, hogy mindig van remény, ha nyitott a szívünk.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
