Egyszer volt, hol nem volt, egy tündöklő, sűrű erdő mélyén, ahol a fák csúcsai majdnem elérték az eget, és az árnyékukban színes virágok hintáztak a szélben, ott született egy igazán különleges kis lény. Ő volt az unikornis, akinek a neve Lili volt. Lili más volt, mint a többi unikornis, ugyanis a sörénye minden reggel más színben ragyogott, és a szarva olyan fényesen csillámlott, hogy a hold is irigykedve nézett le rá minden éjjel.
Lili nem csupán a külsejében volt különleges. Amikor először kinyitotta a szemét, és meglátta az anyukája mosolyát, ő is hangosan felnevetett. Ez a nevetés annyira vidám volt, hogy még a szellő is kacagott vele. Az unikornisok között az volt a mondás, hogy aki ilyen szépen tud nevetni, annak a szíve is aranyból van.
Az idő telt, Lili pedig felcseperedett. Az erdő lakói hamar észrevették, hogy bármi is történjen, ő mindig mosolyog és nevet. Ha esett az eső, Lili a pocsolyákban ugrált, és minden csepp nevetést csalt elő belőle. Ha sütött a nap, a napsugarakat köszöntötte egy vidám kacagással. Barátai, a mókusok, nyuszik és őzikék is kíváncsiak lettek, vajon mitől ilyen boldog ez a kis unikornis.
Egyik nap a kis nyuszi, Lencsi, megkérdezte tőle: „Lili, miért neveted át a napot minden reggel és este?” Lili mosolyogva válaszolt: „Mert minden nap tartogat valami jót, csak észre kell venni!”
Az erdőben azonban nem mindig volt minden fenékig tejfel. Egy tavaszi reggelen, amikor a madarak is álmosak voltak még, különös zaj rázta meg a fák lombját. Az erdő szélén egy nagy, sötét felhő állt meg, és furcsa, morcos szörnyecske bújt elő belőle. A manók ijedten rejtőztek el, a madarak felröppentek, csak Lili maradt nyugodt.
A szörnyecske dühösen toppantott. „Itt én vagyok a legfélelmetesebb! Senki sem nevethet, amikor én itt vagyok!” – morogta. Lili azonban csak közelebb lépett hozzá, és barátságosan rámosolygott. „Miért vagy ilyen szomorú, te nagy szörnyecske?” kérdezte kedvesen.
A szörny először meglepődött, aztán lehajtotta a fejét. „Mert engem senki sem szeret, mindenki fél tőlem.” Lili ekkor egy hatalmasat nevetett, olyan hangosan, hogy még az öreg bagoly is felriadt a tölgyfán. „Tudod, mi segít a magány ellen? Egy jó barát és egy még jobb nevetés!”
Lili odalépett, és megölelte a szörnyecskét. A többiek előbújtak a bokrokból, és mikor látták, hogy Lili mennyire kedves, ők is közelebb merészkedtek. A mókusok mogyorót hoztak, a nyuszik répát kínáltak, és együtt kezdtek játszani. A szörnyecske először csak mosolygott, majd egyre bátrabban nevetett. A sötét felhő pedig lassan felszállt róla.
Attól a naptól kezdve mindenki tudta, hogy a nevetés nemcsak örömet, hanem bátorságot is ad. Lili barátságával és nevetésével segített az erdő lakóinak összetartani. Amikor valaki szomorú lett, csak Lilihez ment, aki mindig talált valami vicceset, vagy kedvesen megsimogatta a fejüket. Így az egész erdő egy összetartó családdá vált.
Évek múltán, Lili híre messzire eljutott. Mindenki tudta, hogy ha szeretsz nevetni és nem félsz barátkozni, akkor nincs olyan akadály, amin ne tudnál átlépni. Lili pedig büszkén sétált az erdőben, miközben a sörénye minden reggel egy újabb színben csillogott.
A kis unikornis öröksége az lett, hogy megtanította az erdő lakóit szeretni és elfogadni egymást. Megmutatta, hogy a jóság és a nevetés ereje képes átalakítani a legfélelmetesebb dolgokat is valami széppé.
Így volt, úgy volt, vagy talán nem is volt – de az biztos, hogy aki szeretettel fordul a világ felé, az mindig talál barátokat és boldogságot. Ez volt az unikornis meséje, akinek szíve mindig nevetett, és ezt mindenki megtanulhatja tőle.
Ez volt hát, így volt, talán igaz volt, talán csak mese volt – de egy biztos: a szeretet és a jóság minden nap új csodát hoz hozzánk.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
