Volt egyszer egy szép, harmatos mező, ahol sokféle apró állatka éldegélt. A fű zölden ringatózott, a virágok színesen mosolyogtak, és a csigák csendesen csúszkáltak a harmatos leveleken. Ebben a mezőn lakott Csigi, a kis csiga, akire senki sem mondta volna meg, hogy más, mint a többi. De ő nem volt olyan, mint a többi csiga, mert Csigi mindig ugrált.
Amikor hajnalban a többi csiga álmosan kicsusszant a házából, Csigi már akkorát ugrott, hogy a harmatcseppek szétfröccsentek körülötte. A többiek csak csodálkozva nézték. Egy napon így szólt hozzá az öreg csiga, Bercike:
– Csigi, miért ugrálsz mindig? A csigák nem ugrálnak, hanem lassan csúsznak.
Csigi szerényen mosolygott, és így felelt:
– Azért, mert amikor ugrok, úgy érzem, mintha repülnék! Olyan jó a levegőben lenni, még ha csak egy pillanatra is.
A többi csiga összesúgott:
– Sosem láttunk még ilyen furcsa csigát! Vajon mit szól ehhez Csuporka, a bölcs tücsök?
Egy nap Csigi elhatározta, hogy igazi ugróművész lesz. Barátja, Tücsi, a tücsök, elvitte őt a füvek közé, ahol a többi tücsök gyakorolt.
– Figyeld csak, hogyan csináljuk! – mondta Tücsi, és nagyot szökkent.
Csigi megpróbálta utánozni, de persze nem ment olyan magasra, mint Tücsi. De nem adta fel. Napról napra egyre ügyesebben ugrott, sőt, néha már elérte a harmatos fű tetejét is.
Volt, hogy elesett, volt, hogy a hátára pottyant. De mindig felkacagott, és próbálkozott újra. Egyik délután, amikor a nap aranyfényben fürdette a mezőt, odagyűlt köré minden állatka. Még a morgós hangyák is kíváncsian lesték, mit tud a különleges csiga.
– Nézzétek, milyen bátor! – súgta az egyik kis bogár.
– Ugorj, Csigi! – biztatták.
Csigi összegyűjtötte minden bátorságát, és akkorát ugrott, hogy egyenesen egy virág szirmára huppant. Mindenki tapsolt neki.
De az ugrálás nem volt mindig könnyű. Volt, hogy a többiek kinevették, vagy azt mondták, hogy nem való egy csigának az ugrálás. Csigi ilyenkor elszomorodott, de mindig volt valaki, aki megvigasztalta.
– Ne bánd, Csigi! – mondta neki egyszer Virágka, a pitypang. – Te azért ugrálsz, mert így vagy boldog. És aki boldog, az másokat is boldoggá tud tenni.
Csigi lassan rájött, hogy nem kell mindenkinek egyformának lennie. Vannak csigák, akik szeretnek csúszni, és vannak, akik ugrálni. A barátok pedig nem azért szeretnek valakit, mert ugyanolyan, mint ők, hanem mert kedves, bátor és jószívű.
Azóta Csigi még többet ugrált, néha a társai is kedvet kaptak, hogy kipróbálják. Volt, hogy egész csigasor ugrált végig a mezőn, és hangos kacagás töltötte be a levegőt. De ha valaki elfáradt, Csigi lassan csúszott mellette, és együtt pihentek meg egy árnyas levél alatt.
Egy különleges napon, amikor nagy vihar közeledett, Csigi észrevette, hogy Picurka, a legkisebb csiga, a mező szélén ragadt. A szél hajtogatta a füveket, Picurka pedig sírt.
– Segítség! Nem érem el a nagy levelet!
Csigi gondolkodás nélkül ugrott egyet, majd még egyet, és hamarosan ott termett Picurka mellett.
– Gyere, fogd meg a házacskámat! – mondta neki.
Együtt csúsztak-vagy ugráltak a védett helyre. Amikor a vihar elvonult, Picurka így szólt:
– Köszönöm, hogy megmentettél, Csigi! Most már értem, hogy az ugrálás néha nagyon hasznos is lehet!
Azóta mindenki tudta, hogy Csigi különleges. Nem csak azért, mert mindig ugrált, hanem mert mindig jó szívvel segített másokon. A mező lakói szerették őt, és sokat tanultak tőle.
A kis csiga története megtanította mindenkinek, hogy a szeretet, a bátorság és a kedvesség a legfontosabbak a világon.
Így volt, úgy volt, igaz volt, talán nem is volt, de ilyen szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
