Volt egyszer, messze, egy harmatos rét szélén, egy apró csiga. De nem akármilyen csiga volt ő: Barnabásnak hívták, és mindenki tudta róla, hogy soha nem lehet vele unatkozni. Barnabás mindig viccet mesélt. A csigaházát gyakran körülülték a hangyák, a szöcskék, sőt még a mogorva bodobács is néha leült mellé, csak hogy hallhassa az aznapi csigás poént.
Barnabás nem volt gyors, hiszen csiga volt, de úgy tartotta: aki sokat nevet, az biztosan hamarabb odaér a boldogsághoz. Minden nap arra kelt fel, hogy megörvendeztesse a rét lakóit egy-egy újabb viccel. De hogyan is kezdődött ez a sok nevetés? Egy verőfényes reggelen, amikor a harmatcseppek még fényesek voltak a fűszálakon, Barnabás kicsit szomorúnak érezte magát. Valami hiányzott. Aztán, amikor éppen egy levelet rágcsált, meghallotta, ahogy két katicabogár veszekedik.
– Nem igaz, hogy nem látod, mennyivel szebb ez a pöttyös szárny! – kiáltotta az egyik.
– Azt hiszed, a tiéd a legszebb? Az én pöttyöm ragyog a legfényesebben! – felelte a másik.
Barnabás odacsúszott, és csendesen megszólalt:
– Hát, ha nekem is lenne pöttyöm, biztosan elhagynám útközben, olyan lassú vagyok!
A két katicabogár elnevette magát, a vita véget ért, és rájöttek, milyen jó nevetni. Barnabás ettől a naptól kezdve minden nap mondott valami vidámat, hogy örömet szerezzen a rét lakóinak.
Hamar híre ment, hogy a kis csiga mindig tréfál, így egyre többen gyűltek köré, amikor reggel előbújt a házából. Jöttek a föld alól a giliszták, ráérősen csoszogtak a hangyák, sőt még a félénk őzike is néha odalopakodott, hogy hallja a csigás vicceket. Mindenki szerette Barnabást, mert a szívét is beleadta minden történetbe.
Egyik reggel a szöcskék éppen arról vitatkoztak, ki tud messzebbre ugrani, amikor Barnabás megszólalt:
– Tudjátok, milyen jó csigának lenni? Soha senki nem várja el, hogy gyors legyek, de mindig megvárnak a vicceim miatt!
A szöcskék, hangyák és katicák mind nevettek. A rét igazi, vidám hely lett, mert a nevetés összekötötte őket.
Barnabás legjobb poénjai közé tartozott például az, amikor a tücsök megkérdezte tőle:
– Barnabás, miért van mindig egy falevél a hátadon?
– Hogy legyen miből írnom, ha eszembe jut egy új vicc! – vágta rá Barnabás.
A tücsök annyira nevetett, hogy majdnem legurult a fűszálról.
De nem mindig volt könnyű Barnabás dolga. Néha akadtak olyanok, akik azt mondták:
– Unalmasak a csigák, csak lassúak, és nem is viccesek igazán.
Ilyenkor Barnabás csak mosolygott, és mesélt egy újabb viccet. Hamarosan ezek a morgolódó lakók is rájöttek, hogy jó érzés nevetni, és szép lassan barátokká lettek. Együtt nevettek, együtt játszottak, és hamarosan már senki sem maradt egyedül a réten.
Egy napon Barnabás így szólt a barátaihoz:
– Tudjátok, miért szeretek vicceket mesélni? Mert a nevetés szebbé teszi a szíveteket, és amikor együtt nevetünk, akkor olyan, mintha otthon lennék.
A hangyák, szöcskék, katicabogarak és mindenki körülötte bólogatott. Megértették, hogy a nevetés összeköt, és a kedvesség mindenkit boldoggá tehet.
És így történt, hogy a rét lakói megtanulták: mindegy, ki milyen gyors, vagy ki hány pöttyel büszkélkedhet, a barátság és a jókedv a legfontosabbak. Barnabás csiga sohasem félt adni a nevetéséből másoknak, és ezzel mindenki szívét megnyerte.
Így volt, igaz volt, ez volt a mese! Lehet, hogy nem volt igaz, de ettől még szép mese lett belőle. Aki nevet, szeret, és akit szeretnek, az otthon van, bárhol is jár a világban.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
