A föld alatt, ahol a napfény csak álom, s a gyökerek összefonódnak, élt egy kis vakond, akit Misinak hívtak. Misi más vakondoktól eltérően sosem tudott kimászni a lyukából. Nap mint nap csak a föld alatt élte az életét, de mindig kíváncsi volt arra, milyen lehet odakint, a zöld füvön, a virágok között. A többiek azt mondták: „Misi, egyszer majd te is feljutsz!”. De Misi csak ásott és ásott, a lyuk szűk maradt, s ő mindig elakadt.
Egyik nap, mikor a földet túrta és a mancsai már elfáradtak, Misi felsóhajtott. „Bárcsak egyszer kijuthatnék! Vajon miért nem férek ki soha?” – tűnődött. Próbálkozott naponta, egyszer jobbról, másszor balról, de a lyuk mindig túl kicsinek tűnt vagy valami mindig útját állta. A remény mégis ott motoszkált a szívében.
Egy délután, mikor épp a kijáratát próbálta kitágítani, felbukkant egy földigiliszta, Sári. Sári csúszkált, kacagott, s így szólt: „Miért vagy ilyen szomorú, Misi?”. A vakond szomorúan sóhajtott: „Sosem tudok kijutni innen. Talán túl nagy lettem vagy a lyuk túl kicsi.” Sári mosolygott. „Ne add fel! Próbáld meg másképp. Vagy kérj segítséget, hiszen mindannyian barátok vagyunk itt lent!”
Ezen a napon Misi először gondolt rá, hogy nem muszáj mindent egyedül megoldania. Másnap találkozott egy öreg pockal, Tivadarral. Tivadar bölcsen figyelte a kis vakondot, majd így szólt: „Talán nem a lyuk túl szűk, hanem félsz attól, ami odakint vár. Gondolkodtál már ezen, Misi?” Misi elgondolkodott: „De hiszen mindig attól féltem, hogy nem tudok kijutni, s ha sikerül, talán veszélyek lesnek rám. De sosem tudom meg, ha nem próbálom meg!”
A következő napokban Misi és barátai együtt próbálták szélesíteni a lyukat. A földigiliszták lazították a talajt, a pockok segítettek ásni, még egy tücsök is odaugrott, hogy dalával bátorítsa Misit. Mindenki arról beszélt, milyen jó lesz, ha Misi is láthatja a napfényt. A vakondnak közben egyre melegebb lett a szíve, mert rájött, milyen jó dolog, ha az embernek – vagy vakondnak – segítő barátai vannak.
Egy alkalommal hirtelen hangos kopogás hallatszott a lyuk szélén. Egy varangy kukucskált le: „Na, ki próbál kijutni a föld alól?” – kérdezte mély hangján. „Én vagyok az, Misi! Sosem fértem ki eddig. De most mind segítenek nekem!” A varangy elgondolkodott, majd lekiáltott: „Ne félj a kinti világtól! Mindig lesznek veszélyek, de barátokkal minden könnyebb. És ha nem sikerül, én mindig itt leszek, hogy segítsünk újra!”
Aznap este Misi már nem félt. Úgy döntött, hogy nem adja fel. Reggel minden barátjával együtt újra próbálkozott. Egyszer csak a sok munka és bátorítás után Misi bedugta az orrát a lyukba, és – láss csodát – egy nagy szippantás után átpréselte magát.
Odakint a napfény melegített, a fű zöldellt, madarak csiviteltek. Misi először hunyorgott, majd boldogan nézett körül. Barátai mind ott voltak, éljeneztek és örültek neki. „Sikerült! Kijutottam!” – kiáltotta hangosan Misi. „Köszönöm nektek, barátaim!”
Attól a naptól kezdve Misi nem félt többé új dolgoktól. Tudta, hogy vannak veszélyek, de azt is tudta, hogy bátor szívvel és szerető barátokkal mindenen lehet segíteni.
Így volt, vagy nem volt, de a föld alatti kalandok megtanítják nekünk, milyen fontos a bátorság, a barátság és az, hogy sose adjuk fel, még ha elsőre lehetetlennek is tűnik valami. Mert néha a legkisebbek is a legnagyobb dolgokra képesek, ha hisznek önmagukban és egymásban.
Így volt, vagy nem volt, de ilyen is lehet egy mese!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
