Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sötétbarna bundájú, kíváncsi vakond, akit úgy hívtak, hogy Vendel. Vendel nem volt olyan, mint a többi vakond, mert ő szeretett a föld alól előbújni és nézelődni a réten, ahol sok érdekes illat, hang és látvány várta. Egyik nap, amikor Vendel a hajnali harmatban bukfencezett, furcsa illat csiklandozta meg az orrát. Valami édes, különleges és ellenállhatatlan volt.
Vendel elindult az illat nyomában, körbejárta a rétet, de nem találta a forrást. Ahogy a tó partjára ért, összetalálkozott Mici egérrel, aki egy nagy papírzacskót cipelt a mancsában.
– Szia, Mici! – köszönt Vendel. – Mi az, amit viszel? Olyan csábító illata van!
– Szia, Vendel! – felelte Mici. – Ezek fánkok, a faluból hoztam! Szeretnél megkóstolni egyet?
Vendel szeme elkerekedett, még sosem hallott fánkról. Mici egy kis, puha, kerek fánkot nyújtott felé. Vendel óvatosan beleharapott – minden íz, porcikája örült az ismeretlen, édes falatnak.
– Ez csodálatos! – ujjongott Vendel. – Hol lehet ilyet szerezni?
Mici elmesélte, hogy a falu szélén egy barátságos pék, Boróka néni süti a fánkokat, minden szombaton reggel. Vendel elhatározta, hogy elmegy a faluba, hogy még több fánkot kóstolhasson, és megtudja, hogyan készül ez a csoda.
Másnap korán reggel Vendel útnak indult. Nem volt könnyű dolga, hiszen a föld alatt nem vezetett járat a faluba, a felszínen pedig sok volt a veszély, és a nap túl erősen sütött. Vendel azonban nem adta fel.
Útközben találkozott Katica úrral, aki éppen harmatcseppeket gyűjtött.
– Jó reggelt, Vendel! Hová sietsz ilyen izgatottan?
– A faluba megyek fánkot keresni! – felelte Vendel.
– Vigyázz magadra, barátom! – mondta Katica úr. – Az úton sok a szarka, ők nem szeretik a földön járókat.
Vendel megköszönte a tanácsot, és tovább haladt. Nemsokára összefutott Tódor teknőssel is.
– Vendel, ha elfáradsz, pihenj meg nálam a nádasban! – mondta Tódor.
– Köszönöm, Tódor! – válaszolta Vendel mosolyogva.
Ahogy Vendel a faluba ért, meglátta a pékséget, ahonnan az édes illat áradt. Az ablakban Boróka néni mosolygott.
– Szervusz, kis vakond! – köszönt rá. – Gyere be, éppen most sültek ki a fánkok!
Vendel bátorságát összeszedve belépett. Boróka néni egy tányérra tett három puha fánkot, és leült mellé beszélgetni.
– Nagyon szereted a fánkot? – kérdezte kedvesen.
– Igen, ez a legfinomabb, amit valaha ettem! – felelte Vendel. – Megtanítanád, hogyan kell készíteni?
Boróka néni örömmel mutatta meg Vendelnek, hogyan gyúrja a tésztát, szaggatja ki a karikákat, és süti aranybarnára a gömböcskéket. Vendel fáradhatatlanul figyelt, s közben segített is, amiben tudott.
A fánkok elkészültek, és Boróka néni megengedte, hogy Vendel néhányat hazavigyen a barátainak. Vendel büszkén és boldogan indult vissza a rétre, a hátizsákjában a még langyos fánkokkal. Útközben mindenkinek adott egy-egy falatot: Micinek, Katicának, Tódornak, sőt még a szarkák is kaptak egy morzsát.
Mindenki örült, és együtt nevettek, miközben a puha, porcukros fánkokat majszolták a rét közepén.
Vendel rájött, hogy a fánkok öröme nem csak az édes ízekben rejlik, hanem abban is, hogy megoszthatja őket azokkal, akiket szeret. Megtanulta, hogy a jó dolgok akkor a legszebbek, ha közösen élvezhetjük őket, s hogy néha érdemes bátran útra kelni, új dolgokat felfedezni.
Így történt, hogy Vendel, a vakond, aki szerette a fánkot, nem csak egy finom falatot szerzett, hanem sok jó barátot is, és megtanulta, mennyi öröm van a szeretetben és a megosztásban.
Így volt, igaz volt, ez volt a mese!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
