Egy különleges tündér születése a varázserdőben
Egyszer, réges-régen, a sűrű varázserdő közepén, egy aprócska tisztáson született egy tündér. Nem volt nagyobb egy katicabogárnál, de a szíve akkora volt, mint maga az erdő. Amikor kinyitotta a szemét, az első, amit tett, az volt, hogy nevetett. A nevetése olyan csilingelő volt, mint a harmatcseppek reggel, vagy a csilingelő harangocskák karácsonykor.
Az erdő lakói azonnal felfigyeltek rá. A madarak kíváncsian repültek le hozzá, a mókusok abbahagyták a makkgyűjtést, még a szunyókáló mackó is kidugta a fejét az odújából. – Hát ez meg ki lehet? – kérdezte egy barna nyuszi. – Ő lesz Tündérke, aki mindig nevet – mondta bölcsen egy öreg bagoly.
A nevetés ereje: miért volt mindig vidám a tündér?
Tündérke sosem volt mérges vagy szomorú. Minden nap nevetett, akár sütött a nap, akár esett az eső. Ha egy falevél viccesen hullott le a földre, máris kacagott. Ha egy csiga lassan mászott az ösvényen, Tündérke nevetett, és a csiga is mosolyogni kezdett tőle. – Miért vagy mindig ilyen vidám? – kérdezte egyszer a szomorú kis rigó. – Mert a nevetés csodákra képes – felelte Tündérke, és megsimogatta a rigó buksiját.
Néha persze Tündérkének sem volt minden egyszerű. Egyszer eleredt az eső, és mindenki bebújt az odújába. Ő mégis táncolt a pocsolyákban, és hangosan kacagott. – Gyere, próbáld ki! – hívta a félénk őzikét. Az őzike először csak lépett egyet, aztán még egyet, végül már ő is kacagott.
Barátságok és kalandok a mosoly mögött
Tündérke sok barátra tett szert. A legjobb barátja egy kis vakond volt, akit mindig felvidított. Egy nap a vakond nagyon szomorú lett, mert elásta a kedvenc makkját, és nem találta sehol. – Ne sírj! – mondta Tündérke. – Keressük együtt! Elindultak, és közben dalokat énekeltek. Hamarosan a vakond rátalált a makkjára, és a boldogságtól nevetett.
Egyszer eltévedt egy kiránduló kislány az erdőben. Sírva ült egy fa alatt, amikor Tündérke odarepült hozzá. – Miért sírsz? – kérdezte. – Nem találom a hazautat – felelte a kislány. – Ne félj, segítek! Elrepült a madarakhoz, akik mutatták az utat, Tündérke pedig végig mesélt vicces történeteket a kislánynak, amíg haza nem értek.
A tündér segít, ha valaki szomorú a faluban
A közeli faluban mindenki ismerte Tündérkét. Ha valaki szomorú volt, a gyerekek csak úgy hívták: „Hívjuk a nevetős tündért!” Egy nap az öreg pék bácsi leejtette a kenyereit, és bosszankodott. Tündérke odarepült, és elkezdett bolondos táncot járni a morzsákon. A pék bácsi először csak nézte, aztán nevetni kezdett. – Köszönöm, Tündérke! A nevetésed meggyógyította a rosszkedvemet.
Egy másik reggel a faluban egy kisfiú összetörte a játékautóját, és sírt. Tündérke odarepült, és addig mókázott, amíg a kisfiú is elmosolyodott. – Most már nem is olyan rossz! – mondta a kisfiú, és megölelte Tündérkét.
Mit tanulhatunk a mindig nevető tündértől?
A varázserdőben és a faluban mindenki megtanulta, hogy a nevetés nagyon fontos. Nem old meg minden gondot, de segít, hogy könnyebben viseljük a bajokat. Tündérke mindenkit megtanított arra, hogy egy kis mosoly, egy kedves szó vagy egy nevetés sokat segíthet, ha szomorúak vagyunk.
Azóta is, ha valaki szomorú a varázserdőben vagy a faluban, csak Tündérkére gondol, és máris könnyebb lesz a szíve. És ha egyszer az erdőben jársz, és meghallod a csilingelő nevetést, tudhatod, hogy ott van a tündér, aki mindig nevetett.
Hát így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
