A boszorkány, aki félte a pókfonalat

Bár mindenki azt hitte, a boszorkány bátran szembenéz bármivel, titokban rettegett a pókfonal érintésétől. Egy napon azonban a félelmeivel is meg kellett küzdenie, hogy megmentse az erdőt.

Esti mese gyerekeknek

Egy különös boszorkány: bemutatkozik Rozália

Volt egyszer egy különös boszorkány, Rozáliának hívták. Nem volt ő gonosz, se ijesztő, inkább olyan, mint egy kedves nagymama, akinek mindig akadt egy-egy csodás története vagy varázslata. Rozália messze földön híres volt a gyógyító főzeteiről, színes virágoskertjéről és arról, hogy mindig segített a bajba jutott állatoknak, embereknek. Fekete kalapja helyett rózsaszín kendőt viselt, és a seprűje is díszes, csillagokkal díszített volt.

De Rozáliának volt egy különös titka. Valamitől rettegett, pedig a legtöbb boszorkánytól éppen félni szokás. Rozália viszont rettegett a pókfonaltól. Ha meglátott egyetlen vékony szálat is, elfutott, vagy bezárkózott a kis házába. Még a macskája, Csipke is furcsállta ezt.

Egy reggel, amikor Rozália épp a kertjében dolgozott, Csipke megszólította:
– Miért futsz el mindig, ha pókfonalat látsz?
Rozália sóhajtott, és így felelt:
– Kicsi koromban belegabalyodtam egy hatalmas pókhálóba az öreg tölgy alatt. Olyan ijesztő volt, hogy azóta is félek tőlük.

A pókfonal titokzatos ereje a varázsvilágban

A varázsvilágban a pókfonal különleges dolognak számított. Egyesek szerint szerencsét hoz, mások szerint varázserő rejlik benne. A boszorkányok előszeretettel gyűjtötték, hiszen számos főzethez, varázslathoz szükség volt rá. Egy csepp pókfonal a bájitalba, és máris tisztább lett a víz, gyorsabban nőtt a virág, vagy meggyógyult egy sérült szárnyú madár.

Rozália azonban sosem használt pókfonalat. Úgy gondolta, nélküle is meg tud gyógyítani, varázsolni mindent. De a varázsvilág többi lakója csodálkozott ezen.

– Hogyhogy sosem használod? – kérdezte tőle egy nap az erdei tündér, Liliom.
– Mert félek tőle, – vallotta be Rozália halkan.

Hogyan kelt félelmet Rozáliában a pók hálója?

Rozália félelme minden évben csak nőtt, mert a pókok egyre szebb, nagyobb hálókat szőttek a kert sarkában. Néha még a háza ablakán is húzódott egy-egy vékony szál. Rozália ilyenkor mindig elszaladt, és megkérte Csipkét, hogy vigye el a pókhálót.

Egy este azonban, mikor Rozália a holdfényben sétált, halk sírást hallott. Egy kis pók akadt bele egy másik, elhagyott hálóba, és nem tudott kiszabadulni.

Rozália megtorpant. Szíve összeszorult, de mégis odament.

– Ne félj, segítek! – mondta halkan, bár a lába remegett. Óvatosan megfogta a finom fonalat, és kibogozta a kis pókot. A pók hálásan nézett rá, majd elbújt a fűben.

Barátság vagy rettegés? A boszorkány dilemmája

Másnap reggel Rozália a kertben dolgozott, amikor a pók visszatért. A fején apró koronát viselt, és udvariasan meghajolt.

– Kedves Rozália, köszönöm, hogy megmentettél. Cserébe szeretnék neked segíteni. Tudom, hogy félsz a pókfonaltól, de hidd el, nem bánt. Megmutatom, milyen szép dolgokat készítünk belőle.

A pók egy vékony, csillogó fonalat húzott végig a rózsák között. Napfényben szivárványszínben ragyogott. Rozália csodálkozva nézte, és megérintette az ujjával. Nem ragadt, nem fájt, inkább puha volt, mint a selyem.

– Milyen szép! – mondta Rozália halkan. – De még mindig félek egy kicsit.

– Nem kell félned, – szólt a pók. – A fonal csak akkor veszélyes, ha belegabalyodsz, de segítünk, ha baj van. És nézd, mire jó még!

A pók egy apró, szív alakú hálót szőtt a boszorkány ablakára. Ez volt a barátság jele.

Megoldás keresése: szembenézés a félelemmel

Rozália elhatározta, hogy többé nem fut el, ha pókfonalat lát, hanem megpróbálja megérteni, miért is olyan különleges. Megtanulta, hogyan lehet óvatosan leszedni, és hogyan használhatja a főzeteibe, hogy még több jót tehessen.

A faluban mindenki csodálkozott, hogy Rozália főzetei egyre hatásosabbak lettek, és a kertjében még szebben virágzott minden. A boszorkány pedig hálás volt a pókocskának, és minden este megköszönte neki a bátorságát.

– Látod, Csipke, néha éppen attól tanulunk, amitől félünk – mondta Rozália a macskájának.

És így békében éltek tovább, a kert tele volt barátsággal, varázslattal és csillogó pókfonalakkal.

Így volt, igaz volt, tán mese volt – de tanulni belőle mindig jó: a félelmet szeretettel és bátorsággal legyőzhetjük!




Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.