Az erdő mélyén, ahol a fák lombjai suttogva ringatóztak a szélben, élt egy csodálatos lény, akit mindenki csak Segítő Unikornisnak hívott. Furcsa volt, mert nemcsak szarva ragyogott szivárványszínben, hanem szíve is világított, amikor csak valaki bajba került a közelében. Az unikornisnak volt egy különleges képessége: úgy tudott segíteni, hogy közben mindenkit jobb kedvre derített, sőt, néha még a legnagyobb gondból is játék lett.
Egy nap, amikor a reggeli pára még a fűszálakon csillogott, egy aprócska mókus sírdogált a tölgyfa tövében. Az unikornis finoman odalépett hozzá, és kedvesen megkérdezte:
– Miért vagy ilyen szomorú, mókuska?
A mókus felpillantott, és elcsukló hangon mesélte:
– Elvesztettem a kedvenc mogyorómat, amit télire gyűjtöttem, és most nem találom sehol.
Az unikornis meghajtotta csillogó fejét, és így szólt:
– Ne aggódj! Segítek megkeresni. Ketten biztosan megtaláljuk!
Neki is indultak a keresésnek, miközben az unikornis minden bokor mögött biztatóan mondogatta, hogy ne adja fel a reményt. Végül, egy moha alatt, ott lapult a kerek, barna mogyoró. A mókuska örömében felugrott a világító szarvra, és nevetve kiáltotta:
– Köszönöm! Te vagy a legjobb barátom!
Így kezdődött az unikornis barátsága az erdő lakóival. Mindenki, aki találkozott vele, hamar rájött, hogy az unikornis mindig segít. Ha a süninek elakadt a tüskéi közé egy gesztenye, segített kiszedni. Ha a kismadár kiesett a fészekből, óvatosan visszarakta a puha ágba. Az unikornis sosem kérdezte, ki vagy, vagy mit adsz cserébe – csak segített, mert örömét lelte benne.
Az erdő lakói egyre inkább összetartottak, mert az unikornis jó példát mutatott. Egy nap hatalmas vihar tört ki. A szél ledöntött egy nagy fát, ami elzárta a patak útját, így a víz elöntötte a kis állatok üregeit. Mindenki ijedten futkosott, de az unikornis nem esett pánikba.
– Most van itt az összefogás ideje! – mondta bátorítóan. – Együtt biztosan visszatereljük a vizet a medrébe!
A mókusok, nyuszik, őzikék és madarak mind-mind segítettek. A hódok fát rágtak, hogy gátat építsenek, a sünik kicsi köveket gurítottak, a madarak ágakat hoztak. Az unikornis a varázslatos szarvával segített vezényelni és bátorítani őket. Mire a nap kisütött, már újra csobogott a patak, az állatok pedig boldogan nevettek.
Az unikornis ezért lett mindenki példaképe. Nem azért segített, mert várta a viszonzást, hanem mert jó érzés volt másoknak segíteni. Egy nap az egyik kisróka megszólította:
– Unikornis, te sosem fáradsz el a sok segítségben?
Az unikornis elmosolyodott és így felelt:
– Amikor segítek, úgy érzem, a szívem egyre nagyobb és ragyogóbb lesz. Szeretek adni, mert a szeretet visszatér hozzám, amikor látom, hogy boldogok vagytok.
Azóta az erdő lakói gyakran segítettek egymásnak, még akkor is, ha az unikornis éppen messzebb járt. Mert megtanulták, hogy a jóság és a szeretet olyan, mint a szivárvány: minél többet adsz belőle, annál szebb lesz a világ.
Így történt, hogy az unikornis, aki mindig segített, nemcsak barátot, hanem boldog, összetartó családot talált az erdőben.
Ilyen volt, így volt, ez egy mese volt, talán igaz sem volt. De azt mind megtanulhatjuk belőle, hogy jónak lenni, segíteni másokon mindig örömet ad, és a szeretet mindenhol otthonra talál.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
