Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy különleges tündér, akit úgy hívtak: Liliom. Ő nem akármilyen tündér volt, hiszen a Tündérek Völgyében ő kapta azt a feladatot, hogy vigyázzon a szeretetre. Ez nagyon fontos munka volt, hiszen a völgy minden lakója boldogtalan lett volna szeretet nélkül.
Liliom születése is különös volt. Egy csillagos éjszakán, amikor a hold fénye aranyszínűvé változtatta a harmatcseppeket, egy fehér virág kinyílt a tó partján. A virág szirmaiból szállt alá Liliom, akinek szíve tele volt szeretettel és jósággal. A tündérek királynője, Viola, örömmel jelentette be: „Liliom, te leszel az, aki a szeretetet őrzöd ebben a völgyben!”
„De hogyan tudom őrizni a szeretetet?” kérdezte csengő hangon Liliom.
„Figyelj a szívedre, és segíts másokon, amikor csak lehet!” felelte Viola mosolyogva.
Liliom gyorsan megtanulta, hogy a szeretet mindenhol ott van: a madarak dalában, a levelek suttogásában, de még a napfény melegében is. Egyszer, amikor egy kismadár kiesett a fészkéből, Liliom odaröppent hozzá.
„Ne félj, segítek neked!” simogatta meg a kismadarat. Egy csepp szeretetből szőtt kendőt terített rá, ami megnyugtatta és meggyógyította a kis tollas barátot.
A napok teltek, és Liliom egyre több barátot szerzett. Ott volt például Csillag, a kis egér, aki mindig mindentől félt. Egyik este nagy vihar kerekedett, és Csillag remegve bújt el egy levél alatt.
„Gyere hozzám, Csillag! Együtt bátrabbak vagyunk!” hívta magához Liliom.
Csillag kimászott, és Liliom szárnyai alá bújt. Így együtt, már nem féltek a vihartól, mert tudták, hogy a szeretet megvéd minden bajtól.
De nem mindenki örült a szeretetnek a völgyben. Árnyas, a mogorva varangy, mindig gyanakodott másokra, és szívesen kereste a bajt. Egy nap elhatározta, hogy ellopja a szeretet varázslatos cseppjét, amely Liliom szívében lakik.
„Ha az enyém lesz a szeretet cseppje, mindenki engem fog kedvelni!” suttogta Árnyas, és egyik éjjel óvatosan odalopózott Liliomhoz.
De amikor Árnyas közel ért, Liliom felébredt. Meglátta a kis varangyot, és nem ijedt meg, inkább kedvesen rámosolygott.
„Árnyas, mi járatban vagy?”
Árnyas meglepődött a kedvességen, és zavartan motyogta: „Én… csak… szerettem volna egy kicsit abból a szeretetből, ami benned van.”
Liliom megsimogatta Árnyas fejét. „Tudod, Árnyas, a szeretet nem elfogy, ha megosztjuk. Én szívesen adok neked is!”
Árnyas szeme könnybe lábadt. Ő sosem tapasztalt még ilyet. Attól a naptól kezdve ő is segített másokon, és lassan, de biztosan, barátokra lelt.
Liliom útja néha nehéz volt. Volt, hogy kicsinek és erőtlennek érezte magát. Egy alkalommal, amikor a nap már lemenőben volt, és a völgyet árnyék borította, Liliom egyedül ült a tóparton.
„Talán nem is vagyok elég jó tündér…” gondolta szomorúan.
Ekkor megjelentek a barátai: Csillag, a kismadár, és még Árnyas is. Mindannyian köré gyűltek, és megölelték.
„Ne feledd, Liliom, hogy mi szeretünk téged, és Te is mindig segítesz nekünk!” mondták egyszerre.
Liliom ekkor rájött, hogy a szeretet legnagyobb titka az, ha nem csak őrizzük, hanem adjuk is másoknak. Így lesz belőle egyre több és több.
Az évek teltek, és a Tündérek Völgyében a szeretet sosem fogyott el. Mindenki megtanulta, hogy egy kedves szó, egy ölelés, vagy egy apró segítség mind-mind szeretetet ad tovább. Liliom tündér minden reggel boldogan köszöntötte a völgy lakóit, és tudta, hogy küldetését teljesítette.
Így volt, úgy volt, lehet, hogy nem is volt, ilyen szép tündérmese volt! És aki figyelmesen hallgatta, annak talán a szívébe is beköltözik egy csepp szeretet.
A történet megtanítja nekünk, hogy a szeretet legnagyobb ereje abban rejlik, ha megosztjuk másokkal. Aki szeret, az boldogabbá teszi a világot maga körül. És ne feledd: egyetlen jócselekedet is elég, hogy valaki napját szebbé varázsold!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
