Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy különleges kis malac, akit Mázlinak hívtak. Mázli nem volt hétköznapi malac, mert már a születése pillanatában is álmodozó tekintete volt. Míg a testvérei a sárban hancúroztak, ő gyakran elmerült a felhők nézegetésében és a csillagok számolgatásában.
Egy napon az édesanyja, Malacka mama, így szólt hozzá: „Mázli, miért nem játszol a többiekkel? Olyan csendes vagy mostanában!” Mázli elmosolyodott, és így válaszolt: „Anya, én szeretném egyszer elrepülni az égig, és megnézni, milyen a világ a felhők felett.” Malacka mama megsimogatta a fejét, és azt mondta: „Kedves fiam, nagy álmodozó vagy, de ki tudja, talán egy nap tényleg felérsz a csillagokig!”
Mázli álmai nem hagyták nyugodni őt. Minden reggel, mielőtt a többiek felkeltek volna, kiment a rétre, és elképzelte, hogy pillangóként száll, vagy éppen hajón utazik a naplementébe. A testvérei néha nevetgéltek rajta: „Nézd, Mázli megint a felhők között jár fejben!” De őt ez nem zavarta.
Egy este, amikor különösen szép volt a naplemente, Mázli elhatározta, hogy megpróbálja valóra váltani az egyik álmát. „Én ma este felmászom a nagy tölgyfára, és onnan nézem meg a világot!” mondta lelkesen. A testvérei először kételkedtek: „Egy malac nem tud fára mászni!” Mázli azonban kitartó volt, és barátja, a kis veréb, Pipacs, a segítségére sietett.
„Majd én megmutatom, hol vannak az ágak, amiken könnyen fel tudsz kapaszkodni!” csiripelte Pipacs. Mázli követte a verebet, ügyesen mászott egyik ágról a másikra, és hamarosan ott ült a tölgyfa legvastagabb ágán, onnan nézve a rétet és az egész falut.
„Milyen szép innen a világ!” sóhajtott fel Mázli. Pipacs mellé telepedett, és együtt gyönyörködtek a csillagokban. „Látod, Mázli, az álmod valóra vált, mert mertél hinni benne!” mondta Pipacs.
A következő napokban Mázli egyre bátrabb lett. Újabb és újabb álmokat talált ki: szeretett volna a pataknál vitorlás hajót építeni, a mező virágaiból szivárványt fonni, és megtanulni táncolni a tücskökkel. Barátai mindig segítettek neki, mert látták, hogy boldoggá teszi őt az álmodozás és a próbálkozás.
Egyik nap, amikor Mázli kicsit szomorú volt, mert eleredt az eső és nem tudta megépíteni a hajóját, a barátai összeültek. „Segítsünk együtt Mázlinak!” mondta Pipacs. Így hát a sünik leveleket és ágat hoztak, a veréb csipkedett egy kis madzagot, a nyuszi pedig bátorította Mázlit.
Hamarosan elkészült a legszebb vitorlás, amit csak malac valaha is készített. Amikor a vízre bocsátották, Mázli boldogan kiáltott fel: „Köszönöm, barátaim! Egyedül nem sikerült volna.”
Így telt Mázli minden napja: álmodozott, próbálkozott, és mindig voltak, akik segítették. Megtanulta, hogy az álmok addig jók, amíg barátokkal együtt éljük át őket, és hogy a szív jósága sokkal fontosabb, mint az, ki milyen magasra tud mászni vagy milyen gyorsan tud futni.
Egy este, amikor a nap már lebukott, Mázli összegyűjtötte a barátait, és így szólt: „Tudjátok, bár kicsi vagyok, de ha igazán szeretettel és bátorsággal álmodunk, minden lehetséges. Az is, hogy egy malac a csillagokat nézi, vagy éppen hajót épít.”
A barátai mind egyetértettek, és együtt nevettek Mázli újabb ötletén, hogy legközelebb talán egy hőlégballont építenek.
Így történt hát, hogy a kis álmodozó malac megtanulta: a szeretet, a barátság és a bátorság együtt csodákra képesek.
Így volt, igaz volt, de talán mégsem… ilyen mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
