Egy napsütéses reggelen, egy kis faluban megszületett egy különleges cica. Őt Mirának hívták, és első pillantásra olyan volt, mint bármelyik másik kiscica: puha, hófehér bundája volt, szemei ragyogtak, mint két csillag az égen. De ahogy telt-múlt az idő, hamarosan kiderült, hogy Mira egyáltalán nem átlagos macska volt. Már pici korában is a testvérei közül ő volt a leghangosabb, ahogy édesen nyávogott, ha éhes volt, vagy szeretett volna valamit.
A gazdija, Panni, nagyon szerette Mirát. Mindig mosolygott, amikor Mira odabújt hozzá, vagy játszani hívta. Mégis, néha kicsit meglepődött, amikor Mira hangja betöltötte az egész házat. Egy nap, amikor Panni éppen uzsonnáját készítette a konyhában, Mira hangosan nyávogni kezdett az ajtó előtt. Olyan hangos volt, hogy Panni szinte elejtette a kenyerét a meglepetéstől.
– Jaj, Mira, te aztán tudsz kiabálni! – nevetett Panni, miközben lehajolt, hogy megsimogassa a cicát.
Mira csak még hangosabban nyávogott, mintha azt akarná mondani: „Éhes vagyok, gazdi! Adj nekem tejet, kérlek!”
Panni persze rögtön adott neki egy kis tál tejet, de a nyávogás csak nem akart elhalkulni. Mira nemcsak akkor volt hangos, amikor éhes volt. Akkor is hangosan nyávogott, ha játszani akart, ha unatkozott, vagy ha egyszerűen csak figyelmet szeretett volna.
Ahogy telt az idő, Mira hangos nyávogása nem maradt észrevétlen a szomszédok számára sem. A szomszéd néni, Erzsike, aki már idős volt, néha kicsit bosszúsan nézett át a kerítésen.
– Drága Panni, ez a cica egyre hangosabb! Ilyen zajos kismacskát még sosem hallottam! – mondta egyszer.
Panni kicsit elszégyellte magát, mert nem szerette, ha bárki is panaszkodik rájuk. Gyorsan megsimogatta Mirát, és megígérte magában, hogy segíteni fog neki, hogy csendesebb legyen.
A másik szomszéd, Gábor bácsi azonban másképp látta a dolgot. Ő mindig nevetett, ha meghallotta a cica hangját.
– Ne aggódj, Panni! Ez a cica csak nagyon szeret beszélgetni! – mondta mosolyogva.
Panni azonban szerette volna, ha Mira egy kicsit halkabb lenne, hogy a szomszédok is nyugodtan pihenhessenek. Így hát elkezdett gondolkodni, hogyan segíthetne a cicáján.
Először is sokat játszott vele, hogy Mira ne unatkozzon. Gurított neki labdát, kötéllel húzta előtte a kis egérjátékot, és minden nap kimentek a kertbe napozni. Amikor Mira nagyon hangosan kezdett nyávogni, Panni gyengéden megsimogatta és csendesen beszélgetett vele.
– Nézd csak, Mira, ha ilyen halkan nyávogsz, én is jobban megértem, mit szeretnél! – mondta mosolyogva.
Mira először nem értette, miért kellene halkan nyávognia, de ahogy Panni egyre többször figyelmesen, szeretettel szólt hozzá, a cica is kezdte megtanulni, hogy néha elég egy halk nyávogás is ahhoz, hogy figyeljenek rá.
Volt olyan nap is, amikor Panni leült mellé, és hosszasan beszélgetett vele.
– Tudod, Mira, ha túl hangosan nyávogsz, néha megijesztheted a szomszédokat, vagy felébresztheted őket. De ha kedvesen, halkan szólsz, én mindig meghallak, és segítek, amiben csak tudok.
Mira ekkor odabújt a gazdijához, és egy egészen halk, szelíd nyávogással válaszolt. Panni boldogan megsimogatta, és érezte, hogy a szeretet minden hangnál többet ér.
A napok múlásával Mira egyre csendesebb lett. Már nem nyávogott olyan hangosan, de továbbra is sokat beszélgetett a gazdijával – csak most már halkan, szeretetteljesen. A szomszédok is észrevették a változást, és nagyon örültek, hogy a kis falu újra nyugodt és vidám lett.
Mira pedig nemcsak csendesebb lett, hanem még boldogabb is, mert tudta, hogy a gazdija mindig meghallja, akár hangosan, akár halkan szól.
Így hát a kis faluban mindenki újra békében élt, és Mira története megtanította mindenkinek, hogy türelemmel, szeretettel és odafigyeléssel minden problémára megtalálhatjuk a megoldást.
Hát így volt, igaz volt, ez volt a mese!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
