Egy különleges cica története: a csont nyomában
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy cirmos cica, akit mindenki csak Cirminek hívott. Cirmit minden gyerek és állat szerette a kis faluban, mert mindig mosolygott, kedves volt, és sosem hagyott ki egy jó játékot sem. De Cirmi egy dologban különbözött a többi cicától: ő nem egerekről álmodott, nem is tejet kívánt, hanem valami egészen furcsa dolog után vágyott – egy csontot szeretett volna találni.
Egy reggel, ahogy a nap felkelt a fák mögött, Cirmi nagy levegőt vett, és így szólt magához: „Ma megtalálom a csontot, amiről mindig álmodtam!” Az udvaron éppen a kiskutya, Morzsi heverészett a napon.
„Szia Morzsi! Szerinted hol találhatnék egy csontot?” kérdezte Cirmi.
Morzsi felnézett, és elnevette magát. „Cirmi, te tudod, hogy a csontok a kutyák kedvencei! De ha tényleg nagyon szeretnéd, segítek keresni egyet.”
Cirmi örült a segítségnek, és ketten elindultak a nagy csontkereső kalandra.
Vajon mit keres egy cica a csont után kutatva?
Útjuk először a kerti bokrokhoz vezetett. Cirmi szorgalmasan túrta a földet, Morzsi meg szimatolt. Néha találtak egy-egy botot, de csontot sehol sem. „Miért is akarod annyira azt a csontot, Cirmi?” kérdezte Morzsi.
Cirmi álmodozva válaszolt: „Olyan szépnek képzelem. Szeretném megmutatni, hogy én is tudok valamit találni, ami különleges. És talán, ha megtalálom, boldoggá tudom tenni vele valakit.”
Ahogy így kutattak, találkoztak a kis sünivel, Szonjával is.
„Mit csináltok?” kérdezte Szonja kíváncsian.
„Csontot keresünk!” mondták egyszerre.
„A réten sok különleges dolog van, ott is nézzétek meg!” javasolta Szonja, és csatlakozott a kereséshez.
A barátok szerepe: ki segít a cicának a keresésben?
Három kis barát baktatott a rétre: Cirmi, Morzsi és Szonja. Útközben találkoztak Tóbiással, a bölcs bagollyal, aki a tölgyfa tetején ücsörgött.
„Szervusztok, barátaim! Merre mentek ilyen vidáman?” kérdezte.
„Csontot keresünk!” felelték.
Tóbiás elmosolyodott: „Talán nem is maga a csont lesz az igazán fontos, hanem az, hogy együtt keresitek. De ott, annál a nagy bokornál, láttam valamit fényleni.” Együtt odasiettek, ám a bokor alatt csak egy régi, rozsdás kulcs hevert. Mégis, mind örültek a titokzatos leletnek.
Délután lett, mire a fáradt kis csapat visszaért a falu szélére. A keresés közben sokat nevettek, segítettek egymásnak átmászni a patakon, és mindenki mesélt valami kedveset a családjáról.
A cica kitartása – sosem adja fel a reményt
Bár megfáradt, Cirmi egy szempillantásig sem adta fel. „Lehet, hogy ma sem találjuk meg a csontot. De nem baj! Holnap újra próbáljuk!” mondta vidáman.
Mindenki csodálta Cirmi kitartását és jókedvét. Másnap reggel aztán újra találkoztak, de most már egyre többen csatlakoztak hozzájuk: a kis veréb, a kacsák, sőt, még az öreg macska, Mici néni is. Mindenki segített, hogy Cirmi álma valóra váljon.
De bárhogy keresték, a csont sehol sem lett meg. Helyette azonban rengeteg új játékot találtak, nevettek, segítettek egymásnak, finom gyümölcsöt ettek, és még egy titkos kis barlangot is felfedeztek, ahol együtt énekeltek egy kedves dalt.
Mit tanulhatunk a cica csontkereső kalandjából?
Este, mikor Cirmi és barátai hazatértek, Morzsi így szólt: „Tudod, Cirmi, lehet, hogy nem találtad meg a csontot, de szerintem mindannyian nagyon boldogok vagyunk. Mert együtt voltunk, játszottunk, segítettünk egymásnak. Ez sokkal fontosabb minden csontnál!”
Cirmi elmosolyodott. „Igazad van, Morzsi. A legfontosabb dolog az, hogy szeressük egymást, és jó barátok legyünk, nem az, hogy mit találunk meg.”
Így hát Cirmi sosem találta meg a csontot – de talált valami sokkal értékesebbet: igazi barátságot, örömet, szeretetet.
Így volt, igaz is volt, talán nem is volt – de ilyen szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
