Egy cica különös félelme: amikor közeleg a vihar
Volt egyszer egy kis cica, akit Mirának hívtak. Mira hófehér bundájával és nagy, kíváncsi zöld szemeivel szinte mindenkit elbűvölt, aki csak látta. Egy kedves család lakott vele egy aprócska házikóban, ahol Mira igazi kis hercegnőként élt. Ám volt valami, amitől Mira nagyon félt. Ez pedig nem volt más, mint a vihar.
Minden akkor kezdődött, amikor az első tavaszi zivatar közeledett. A ház ablakai mögül Mira már messziről érezte, hogy valami furcsa történik. Kinn a kertben még minden békés volt, de a levegőben valahogy más illatok terjengtek, és a szél is különösen kezdett fújni.
Hogyan érzi meg a cica a vihar közeledtét?
A cicák érzékeny lények. Mira már jóval azelőtt tudta, hogy közeleg a vihar, mielőtt az emberek észrevették volna. Füleit előrehajtotta, bajuszát rezegtette, és ilyenkor mindig a sarokba húzódott. Gazdája, Anna megsimogatta őt, és kedvesen így szólt:
– Ne félj, Mira, csak egy kis eső jön, nem lesz semmi baj.
De Mira csak bújt tovább a kisasztal alá, és egyre szűkebbre húzta magát.
A villámlás és mennydörgés hatása a cicákra
Hirtelen egy nagy villám hasított az égre, és az egész házat bevilágította a fény. Utána hatalmas dörgés hallatszott, és Mira még jobban megrémült. Szíve gyorsabban vert, és a farka is nagyra borzolt. Anna letérdelt mellé, és mesélni kezdett neki:
– Tudod, Mira, a vihar csak egy kis természeti játék. A villámok a felhők között ugrálnak, a mennydörgés pedig csak a hangjuk.
Mira kíváncsian nézett Annára, de még nem volt teljesen nyugodt.
A következő dörgéskor azonban valami különös történt. Az udvarban egy kis veréb rebbent az ablakpárkányra, és remegve nézett befelé. Mira elfelejtette a félelmét, és óvatosan odalopakodott az ablakhoz. Anna is odament, és kinyitotta az ablakot, hogy a kis madár be tudjon menekülni a vihar elől.
– Látod, Mira, nemcsak te félsz, hanem mások is. De ha összefogtok, könnyebb átvészelni a nehézségeket – mondta Anna.
Mit tehetünk, hogy megnyugtassuk ijedt kedvencünket?
Anna leült a földre, Mira pedig az ölébe bújt. Anna halk, nyugtató hangon mesélni kezdett egy szivárványról, ami mindig előbújik, ha elmúlt a vihar. Mira lassan megnyugodott, a kis veréb pedig boldogan csipogott, hogy már nincs egyedül.
– Tudod, Mira, amikor félsz, mindig itt vagyok veled. Együtt minden könnyebb – suttogta Anna.
A szobában egyre melegebb, biztonságosabb lett a légkör. A vihar még tombolt odakint, de odabenn szeretet és gondoskodás keltett biztonságot.
Tanácsok a vihar utáni cicagondozáshoz
Amikor a vihar elvonult, és a nap újra kisütött, Mira kimerészkedett a kertbe. Az esőcseppek még csillogtak a fűszálakon, és a levegő friss volt. A kis veréb is visszarepült a fák közé.
Anna megsimogatta Mirát, és így szólt:
– Ügyes voltál, bátor cica vagy! Látod, a vihar elmúlt, most már újra játszhatsz és szaladgálhatsz.
Mira nagyot nyújtózott, és boldogan dörgölőzött Anna lábához. Megtanulta, hogy a félelem természetes, és ha valaki szeretettel vigyáz ránk, minden félelmet legyőzhetünk.
Aznap este Mira már sokkal bátrabban nézett ki az ablakon, amikor az ég távolában egy apró villanás jelent meg. Tudta, hogy bármi történjék, sosem marad egyedül.
Hát így volt, igaz volt, még ha tán nem is teljesen így történt – de ez aztán egy szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
