Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pici vízcsepp, akit Katicának hívtak. Katica nem volt különlegesebb vagy szebb a többi vízcseppnél, de mindig arról álmodott, hogy egyszer koronája lesz, mint a nagy királyoknak és királynőknek. Egy meleg nyári napon Katica egy zöld falevélen hintázott a tó fölött, miközben a nap sugarai csillogó gyöngyökké varázsolták a testét.
Ahogy ott billegett, Katica meghallotta, hogy a szél suttog valamit: „Aki igaz szívvel szeret és jót tesz, annak egyszer megadatik, hogy koronája legyen!” Katica kíváncsian kérdezte meg a szomszédos harmatcsepptől, Lilitől: „Te tudod, hogy lesz valakinek vízcsepp koronája?” Lili nevetve válaszolt: „Ó, nekem egyszer mesélte egy öreg pók, hogy amikor egy esőcsepp nagyot huppan a tó vizére, különös dolog történik: koronát ölt a feje!”
Katica elhatározta, hogy utánajár ennek a csodának. Másnap, amikor a felhők sűrűsödtek az égen, és az első esőcseppek hullani kezdtek, Katica is lecsusszant a levélről. Zsupsz! Egy nagy csobbanással ért a víz felszínére. Furcsán érezte magát, mintha minden egyszerre mozdult volna körülötte. Aztán hirtelen apró vízoszlopok szökkentek fel körülötte, és mintha piciny gyöngyökből formált koszorú övezte volna őt. „Nézd csak, Katica! Ott a koronád!” kiáltott fel Lili, aki a partról figyelte.
Katica körbenézett. Tényleg, egy pillanatra, mintha igazi koronát viselt volna. De a látvány hamar szertefoszlott, ahogy a víz visszahullott a tóba. Katica csodálkozott: „De Lili, mi történik ilyenkor? Olyan volt, mintha varázslat lenne!” Lili elmagyarázta: „Ez a természet csodája. Amikor egy csepp nagy sebességgel érkezik a sima vízre, a becsapódás ereje felnyomja a vizet, és kis cseppeket alkot, melyek koronát rajzolnak a felszínre.”
Katica boldogan úszkált tovább, de eszébe jutott a szél szavai is. Vajon tényleg azok kapnak koronát, akik jót tesznek és szeretettel élnek? Elhatározta, hogy segíteni fog mindenkinek, akinek tud. A nádasban lakó csiga elvesztette a házfedelét. Katica odagurult hozzá, és a hátára csúszott, hogy árnyékot adjon neki, míg a ház újra megszárad. A kis bogárka, aki félt átkelni a vízen, Katica hátán utazhatott át a túlpartra.
A tó lakói egyre jobban szerették Katicát, mert mindig kedves volt, segített, ahol tudott, és sosem várt érte hálát. Egy reggel a tó fölött sűrű köd gomolygott, majd a nap sugarai áttörtek rajta. Ekkor minden csepp, aki valaha segített másoknak, egy-egy pillanatra koronát kapott a fejére. A tó tükre tündöklő gyöngyös koronáktól ragyogott. Katica boldogan úszott a többi vízcsepp között, és úgy érezte, a szeretet és jóság igazi koronát adott mindannyiuknak.
Ettől kezdve minden eső után várták, hogy ki lesz a következő, aki koronát kaphat. De már mindenki tudta: a legszebb koronát a szívben viselhetjük, amikor szeretünk és segítünk másokon. A vízcsepp koronája lett a szeretet és a jóság szimbóluma a tó partján.
És hogy miért lett olyan híres a vízcsepp koronája? Mert nemcsak a tündérmesékben, hanem a valóságban is láthatjuk, amikor egy vízcsepp a tóba hullik, a felszínről apró gyöngyök szökkennek fel, mint egy királynő koronája. Ezt a látványt sok művész és fényképész megörökítette már, hogy örökre megőrizze a természet e csodáját. Tudósok is vizsgálták már, hogy milyen sebességgel, mekkora csepp és milyen felület kell ahhoz, hogy ez a koronás látvány megszülessen. A gyerekek pedig szeretik nézni, ahogy az esőcseppek a pocsolyába hullnak, mert ilyenkor pillanatra ők is királyok és királynők lehetnek.
Így hát, ha legközelebb esőcseppet látsz a tóban vagy egy pocsolyában, jusson eszedbe Katica története és a szeretet apró koronája. És ne feledd: a jóság, a segítőkészség és a szeretet mindennél szebbé teszi a világot.
Így volt, igaz volt, igaz mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
