A naplemente szívének boszorkánya legendája
Egyszer réges-régen, mikor a nap még aranyszínű tollal rajzolta az eget, és az emberek hitték, hogy minden este a nap elalszik egy puha felhőpárnán, élt egy különös boszorkány az erdők mélyén. Őt úgy hívták: a naplemente szívének boszorkánya. Nem volt gonosz, sőt! Olyan jóság lakott a szívében, amit csak az érthetett, aki már látta a naplementét teljes szépségében.
Ez a boszorkány nem hordott hegyes kalapot, és seprűje sem volt, amin repülni tudott volna. Hosszú, vörös haja úgy hullámzott, mint a lemenő nap fénye az erdő lombjain. Barátságos volt, de az emberek mégis féltek tőle, mert nem értették, miért beszél a fákkal, és miért nevet minden este, mikor a nap lebukik a dombok mögé.
Az erdők mélyén lakó boszorkány titkai
Az erdő közepén, egy mohapárnás tisztáson állt a házikója. Nem volt nagyobb, mint egy dióhéj, mégis belefért minden, amire szüksége volt: egy cserépkancsó, egy meleg ágy, s néhány üvegcsében fénylő naplemente-színű cseppek.
Ezeket a cseppeket a boszorkány minden este gyűjtötte össze. Amikor a nap utolsó sugara megcsókolta a fák törzsét, ő odalépett, és gyengéden elkapta a fényt egy üvegcsébe. „Köszönöm, Napocska!” suttogta. A nap pedig kacagva bújt el a felhők mögött.
Az állatok szerették őt. A mókusok odavitték neki a legpirosabb mogyorót, a madarak énekkel köszöntötték reggelente. A boszorkány tudta, mindenki más, mindenki értékes, és mindenki megérdemli a szeretetet.
Miért tartanak az emberek a naplementétől?
A közeli faluban azonban azt beszélték, hogy a boszorkány elvarázsolhatja a napot, sőt, talán el is lopja a fényt! Az emberek féltek attól, amit nem ismertek. Így minden este, mikor a nap eltűnt, a gyerekek sietve mentek haza, s az anyukák szorosan zárták az ablakokat.
Egyik este kíváncsi kislány, Lili, a falu szélén leselkedett. Látta, ahogy a boszorkány a naplementében táncol, és csillogó üvegcsébe gyűjti a fényt. Lili nem félt, csak csodálkozott. Másnap, amikor a nap újra lement, Lili odasomfordált a tisztásra.
„Te vagy a boszorkány?” kérdezte félénken.
A boszorkány kedves mosollyal válaszolt. „Úgy hívnak, de csak azt teszem, amit a szívem mond: őrzöm a naplemente szépségét, hogy senki se felejtse el, milyen szép a világ!”
Szerelmek, átkok és varázslatok történetei
Lili ettől a naptól kezdve minden este meglátogatta a boszorkányt. Megtanulta, hogyan lehet egy csepp fényből mosolyt varázsolni, és hogyan lehet egy jó szóból szeretetet adni. Egy este a kislány szomorúan érkezett.
„Ma rosszat mondtam valakinek,” vallotta be. „Attól félek, átok ül rajtam!”
A boszorkány megsimogatta a haját. „A rossz szavak is elolvadnak, ha szeretettel gondolsz rájuk. Nézd csak!” – s elővette a legnagyobb, legcsillogóbb üveget, benne a naplemente szíve. „Bocsáss meg magadnak, aztán kérj bocsánatot attól, akit megbántottál. Ez a varázslat a legnagyobb mind közül.”
Lili másnap valóban bocsánatot kért a barátjától. Megölelték egymást, és a naplemente fénye ragyogott a boldogságtól.
A boszorkány öröksége és hatása napjainkban
Lili felnőtt, és megtanította a falubélieknek, hogy a naplemente nem elbúcsúzik, hanem minden este emlékeztet bennünket arra, hogy szeretet, megbocsátás és jóság lakozik bennünk. Az emberek már nem féltek, hanem esténként együtt csodálták a nap arany búcsúját.
A boszorkány üvegcséi ott ragyogtak a falu ablakain, és minden alkalommal eszébe jutottak a gyermekeknek: a jóság akkor is ott van, ha néha elbújik, mint a nap a dombok mögött.
Így volt, úgy volt, ez volt a mese! Talán igaz, talán nem, de a szívekben él. Mert a szeretet és a jóság minden varázslatnál erősebb.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
