Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas, öreg tölgyfa az erdő szélén. Az ágai között ezer meg ezer falevél csücsült, mind más-más zöld árnyalatban. Ahogy telt-múlt az idő, eljött az ősz, és a levelek között egyre több színes arcocska bukkant fel: sárga, piros, narancssárga és barna levelek hintáztak a szélben.
– Nézzétek csak, milyen szép színt kaptam! – kiáltotta Fanni, a legvidámabb, sárga levél.
– De szép vagy! – csodálkozott rá a piros Peti, aki az egyik felső ágon csüngött.
– Ti is változtok, akár csak én! – mondta örömmel Bence, a barnuló levél.
A falevelek színváltozása nem véletlen volt. Az öreg tölgy minden ősszel elmesélte nekik, hogy ilyenkor a fák lassan felkészülnek a hosszú, hideg télre. Ahogy a nap melege egyre gyengült, a fák elkezdték elzárni a levelektől a vizet és a tápanyagokat, hogy megvédjék a törzsüket és a gyökereiket. Így a levelekben megbújó zöld szín lassan eltűnt, és előbújtak a titokzatos, gyönyörű őszi színek.
– A zöld szín búcsút int nekünk, de most mutathatjuk meg igazi színeinket – nevetett Fanni.
A színes levelek tudták, hogy eljön majd a nap, amikor el kell engedniük az ágat, amelyhez egész nyáron kapaszkodtak. Egyik este, amikor már sűrűn hullottak a sárga és piros levelek, feltámadt az őszi szél.
– Készen álltok az utazásra? – kérdezte halkan a tölgyfa.
– Készen! – kiáltották boldogan a levelek, bár egy kicsit izgultak is.
A szél óvatosan leemelte őket az ágakról, és táncolva, pörögve vitték le őket a föld felé. Fanni és Peti egymás mellett hullottak le, nagyot nevetve, ahogy a szél csiklandozta őket.
Ahogy megérkeztek a talajra, körülnéztek. Rengeteg levél feküdt már a földön. Itt nem voltak többé ágak, amikhez kapaszkodni lehetett, csak a puha avarban pihentek mindannyian.
– Most mi lesz velünk? – kérdezte Peti, egy kicsit félve.
– Ne aggódj, minden levélnek megvan a maga útja – mondta egy vén, barna levél, aki már tavaly is itt feküdt.
A levelek kíváncsian figyelték, ahogy az apró bogarak, férgek és hangyák elindultak, hogy körbeszimatoljanak köztük. Az esőcseppek is megérkeztek, és minden levelet átitattak, majd a földbe szivárogtak.
A levelek lassan beolvadtak a talajba, ahol a föld alatt élő aprócska segítők – a giliszták és más kis teremtmények – feldolgozták őket. A levelekből tápanyagok lettek, amelyek gazdagították a talajt.
– Mi most már részei vagyunk a földnek! – suttogta Fanni boldogan.
– Ez így van – mondta a barna levél mosolyogva –. A mi tápanyagunkból új fák, új virágok és új levelek nőnek majd tavasszal.
Peti és Fanni szíve megtelt örömmel. Bár elbúcsúztak a fától és az ágtól, ahonnan elindultak, tudták, hogy a föld táplálásában is fontos szerepük van. Az erdő minden lakója, a mókusok, a madarak és az apró bogarak is mind-mind örültek annak, hogy a levelekből táplálék és puha ágy lett.
Ahogy telt az idő, a téli hideg is megérkezett, majd a tavasz első meleg napsugarai is elérték az erdőt. A földben pihenő tápanyagból friss fű, új virágok, és apró, zöld rügyek bújtak elő.
És egyszer csak, a tölgy ágán új kicsi levelek jelentek meg, zölden és frissen.
– Nézzétek, új élet született belőlünk! – suttogta Fanni hangja a föld mélyéről.
Így járják be a falevelek ezt a csodálatos utat: a fák ágairól a talaj felé, majd a földben új életet adnak mindennek, ami csak él és mozog.
Hát így volt, igaz is volt, de talán nem is volt igaz, hisz ez csak egy mese! De azt bizonyosan megtanulhatjuk belőle, milyen jó szeretni, jót tenni és mindent, ami körülöttünk van, megbecsülni.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
