Egy napsütéses tavaszi reggelen, egy kis faluban csodálatos dolog történt. Született egy hófehér, selymes bundájú kiscica, akit Mázlinak neveztek el, mert már az első pillanattól kezdve mindenki tudta: ő nem mindennapi cica lesz. Mázli csintalanul hemperegni kezdett a testvérei között, de amikor kinyitotta a szemét, mintha valami különleges fény csillogott volna benne.
A gazdája, Anna néni, már az első naptól fogva nagyon szerette Mázlit, különösen, amikor észrevette, hogy a cica mindig úgy néz rá, mint aki meg akarja mondani valamit. Egy este, amikor Anna néni leült a verandára egy meleg tejjel, Mázli odakúszott hozzá, és halkan, tisztán megszólalt: – Kaphatnék egy kortyot, Anna néni? Anna néni majdnem elejtette a poharat a meglepetéstől.
– Hát te beszélni tudsz, Mázli? – kiáltotta el magát.
– Igen, de csak azoknak, akik jószívűek – felelte a cica, és boldogan dorombolt.
Anna néni szeme könnybe lábadt az örömtől. Aznap este még sokáig beszélgettek. Anna néni kérdezett, Mázli pedig válaszolt, és elmesélte, milyen jó a meleg napfényben heverészni, vagy a padláson hancúrozni a testvéreivel.
Másnap Anna néni elmesélte a szomszédoknak az esetet, de senki sem akarta elhinni. Aztán amikor a szomszéd kisfiú, Peti is meglátta Mázlit, megkérdezte tőle játékosan: – Tudnál nekem mesélni egy történetet, cica?
Mázli rámosolygott, farkát kecsesen maga köré csavarta, és megszólalt: – Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bátor egér, aki mindentől félt, kivéve a barátságot.
Peti tátott szájjal hallgatta, majd boldogan szaladt haza, hogy elújságolja az anyukájának ezt a hihetetlen dolgot. Hamarosan az egész falu tudott Mázliról, a beszélő cicáról.
Mázli igazi hős lett a kicsik között, mert mindenkihez kedves volt, bátorította őket, ha féltek, és megvigasztalta őket, ha szomorúak voltak. Egyszer például Lili, az óvodás kislány sírva jött haza, mert elvesztette a kedvenc hajcsatját. Mázli odabújt hozzá, és azt mondta: – Ne sírj, Lili! Segítek megkeresni! Az apró cica együtt kutatott a kislánnyal a kertben, amíg végül a virágágyásban megtalálták a hajcsatot.
Minden délután, ha vége lett az iskolának, a gyerekek sorban álltak Anna néni verandájánál, hogy hallgathassák, mit mesél Mázli. A cica nemcsak mesélt, hanem kérdésekre is válaszolt, megmondta, hogyan kell vigyázni az állatokra, miért jó segíteni egymásnak, és miért fontos mindig őszintének lenni.
Az emberek először furcsán néztek a beszélő cicára, de hamar rájöttek, mennyi szeretet és jóság van benne. A falu apraja-nagyja szívesen beszélgetett vele. A felnőttek is megnyíltak előtte, és Mázli sokszor segített nekik megoldani egy-egy nehézséget. Egyszer például a szomszéd bácsi elveszítette a kulcsát, és Mázli segített neki visszaemlékezni, hol hagyta el utoljára.
Egy nap a közeli városból is eljöttek emberek, hogy lássák a beszélő cicát. Néhányan nem akarták elhinni, de amikor Mázli megszólalt, mindenki elcsendesedett. A cica boldogan mutatta meg, mennyi szeretet lehet egy kis szívben, ha az nyitott mások felé.
Ahogy telt az idő, Mázli még több barátot szerzett, és mindenkit megtanított arra, hogy a szeretet, a jóság, a segítőkészség mindennél fontosabb. Megtanította, hogy nem az számít, ki milyen különleges képességgel születik, hanem az, hogy jószívvel forduljon a világhoz, és mindig megértéssel és kedvességgel szóljon másokhoz.
A gyerekek ezt sosem felejtették el, és amikor felnőttek lettek, ők is továbbadták Mázli tanításait: a segítő kezet, a kedves szót, az együttérző szívet. A kis falu boldogabb lett, mert megtanulták, hogy a szeretet varázslat, amely mindenkit összeköt.
Így volt, igaz volt, vagy talán csak mese – ki tudja? De a szeretet és a jóság ereje bizony minden nap csodát tehet velünk is.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
