A szellemhajó legendája réges-rég keletkezett, amikor még a tengerparti falvakban esténként a halászok összegyűltek, hogy megosszák egymással a legkülönösebb történeteiket. Egy kék köpenyes, ősz szakállú öregember, akit csak Tengerpapónak hívtak, suttogva mesélt a gyerekeknek a különleges hajóról, amely éjjelente csendben siklik a hullámok hátán, s rajta a fedélzeten csak szelíd, jóságos szellemek utaznak. Azt mondta, ők azok, akik a világból eltűnt szeretetet, boldogságot gyűjtik össze, hogy aztán újra elhozzák a partokhoz.
Az egyik sötét éjszakán, amikor a viharos tengeren csak a hold világított, egy bátor kisfiú, Benedek, a partra sietett. Barátnője, Lilla, követte őt, mert kíváncsiak voltak, vajon igaz-e a szellemhajó legendája. „Mit gondolsz, tényleg létezik?” kérdezte Lilla halkan. Benedek bólintott, és azt mondta: „Ma éjjel meglátjuk!” Egészen a víz széléig mentek, ahol egyszer csak halvány fény derengett a távolban.
Ahogy a fény közeledett, egyszer csak egy különös, fehér vitorlás hajó jelent meg. Nem volt rajta sem matróz, sem kapitány, csak néhány csillogó, táncoló fényecske, akik halkan énekeltek. Benedek és Lilla csodálkozva nézték, ahogy a hajó halkan siklott a part közelébe, anélkül, hogy a vízen hullámot vetett volna. „Nézd csak, Benedek! Mintha a hajó hívna minket!” suttogta Lilla.
A két gyerek óvatosan közelebb lépett, mire a fények közül az egyik lelibbent a partra. „Ne féljetek,” szólt egy kedves hang, „mi vagyunk a szellemhajó utasai. Jóságot és szeretetet keresünk, hogy mindenki boldogabb legyen.” Benedek bátran megszólalt: „Segíthetünk nektek?” A szellem csak mosolygott, s így válaszolt: „Csak annyit kell tennetek, hogy mindig szeretettel bántok egymással, és segítetek annak, akinek szüksége van rá.”
Ahogy a hajó tovább haladt, rejtélyes események kezdtek történni a faluban. A morgós öreg halász, aki eddig senkivel sem beszélgetett, másnap reggel egy halom friss halat ajándékozott a szomszéd gyerekeknek. A veszekedő testvérek hirtelen kibékültek, s közösen játszottak a parton. Lilla is észrevette, hogy a nagymamája mosolyogva mesél neki új történeteket, s Benedek bátyja is megosztotta vele a kedvenc csokiját.
Benedek és Lilla minden este visszamentek a partra, és figyelték, merre jár a szellemhajó. Egyszer egy régi, viharvert palackot találtak a homokban, benne egy térképpel. A térképen piros vonal jelezte a hajó útját, amely bejárta a tengerpart minden szegletét. „Ez biztosan a jószívű gyerekeknek szól,” mondta Lilla, „akik szeretnék megtalálni a szellemhajót.” Benedek elhatározta, hogy követik a térképet, s elindultak egyik parttól a másikig, segítve az útjukba kerülő embereken, mosolyogva és barátságosan. Mindenhol, ahol csak megfordultak, a falubeliek hirtelen kedvesebbek, boldogabbak lettek.
A gyerekek hamarosan rájöttek, hogy a szellemhajó titka nem más, mint a jóság és a szeretet ereje. A hajó ott bukkan fel, ahol az emberek szívében helyet kap a segítő szándék, a barátság és az önzetlenség. Lilla egyszer megkérdezte Tengerpapót: „Tényleg létezik a szellemhajó, vagy csak a képzeletünkben hajózik?” Az öreg mosolyogva felelt: „Hol valaki segít, vigasztal, ott mindig megjelenik egy szellemhajó. Lehet, hogy nem látjátok, de érezhetitek.”
Attól fogva a faluban senki sem kételkedett a hajó létezésében. Mindenki megőrizte a szellemhajó örökségét: jószívűséggel, szeretettel és barátsággal fordultak egymáshoz. Benedek és Lilla megtanulták, hogy egy mosoly vagy egy segítő kéz néha nagyobb csodát hozhat, mint gondolnánk.
Így történt, vagy talán nem így volt, de ez egy ilyen mese! Talán igaz, talán nem, de a jóságot és szeretetet sosem feledjük.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
