Egy nagy, sötétbarna maci élt az erdő mélyén, egy óriási, mohával fedett odvas fatörzsben. Ez a maci, akit Misinek hívtak, legtöbbször egyedül kószált a fák között. Hiába sütött ki a nap, hiába daloltak a madarak, valahogy mindig úgy érezte, hogy valami hiányzik az életéből. Sokszor nézte a mókusokat, ahogy játszanak, vagy a madarakat, ahogy együtt röppennek ágról ágra, és titokban arra vágyott, bárcsak neki is lenne valakije.
Egyik nap, mikor a reggeli harmat még csillogott a leveleken, Misi kilépett a tisztásra. Ott, ahol a nap fénye táncolt a fűszálakon, valami egészen újat tapasztalt. A tisztáson egy csapat kisállat gyűlt össze: egy vidám kicsi egér, egy szorgalmas mókus és egy nyúl, aki olyan bátor ugrásokkal játszott, hogy a többiek ámulva nézték. Misi félszegen megállt a tisztás szélén, nem tudta, csatlakozhat-e hozzájuk.
"Gyere velünk játszani!" kiáltott oda a mókus, mikor meglátta őt. Misinek megremegett a szíve, de még nem mert közelebb menni. Akkor a nyúl halkan odaszaladt hozzá. „Szia, én Nyuszi vagyok! Sosem láttalak még itt játszani. Szeretnél beszállni?” kérdezte kedves mosollyal.
Misi először csak bólintani tudott. „Nem vagyok túl jó a játékokban…” motyogta, de Nyuszi csak nevetett. „Nem baj, együtt tanulunk! Majd én segítek neked!” Így hát Misi először a félénk macik lépéseivel, aztán egyre bátrabban beállt a körükbe. A többiek hamar befogadták, tapsoltak neki, mikor sikerült elkapnia a labdát.
Nyuszi és Misi hamar legjobb barátok lettek. Minden nap új játékot találtak ki, bújócskáztak a bokrok között, vagy virágokat gyűjtögettek. Nyuszi megtanította Misit, hogyan lehet a mézet óvatosan gyűjteni, és cserébe Misi megmutatta Nyuszinak a legjobb málnabokrokat. Közösen tanultak, nevettek, és néha, ha valaki szomorú volt, akkor csak csendben ültek egymás mellett.
Ahogy teltek a napok, Misi szíve megtelt valami meleg, puha érzéssel. Még a leghidegebb reggeleken is mosolyogva ébredt, és mindennap örült, hogy újra találkozhat barátaival. Egyik este, amikor már kezdett besötétedni, Misi így szólt Nyuszihoz: „Köszönöm, hogy itt vagy velem. Amióta veletek vagyok, sokkal boldogabb vagyok.”
Nyuszi csak mosolygott. „A szeretet ilyen csodás dolog, Misi. Ha megosztod másokkal a boldogságodat, az csak több lesz, sosem kevesebb.”
Másnap Misi elhatározta, hogy meglepi barátait. Egy nagy kosár málnát és néhány friss mézes süteményt készített nekik. Amikor a többiek meglátták az ajándékokat, mindegyikük arcán széles mosoly jelent meg. „Ez a legfinomabb málna, amit valaha ettem!” kiáltotta a mókus. „Köszönjük, Misi!” mondta Nyuszi, és megölelte a nagy mackót.
De nem mindig volt minden ilyen egyszerű. Egy viharos napon Nyuszi eltűnt. Misi kétségbeesetten kereste barátját, a szél süvített, az eső zuhogott. Végül egy bokor alatt találta meg, ahol Nyuszi remegve bújt meg, mert félt a villámlástól. „Ne félj, itt vagyok!” mondta Misi, és nagy, puha karjaival óvón átölelte Nyuszit. Együtt várták meg, míg eláll az eső, és közben Misi megértette, hogy a szeretet azt is jelenti, hogy vigyázunk egymásra, még a legnehezebb időkben is.
Ahogy közeledett az ősz, az erdő lakói ünnepséget rendeztek. Misi is ott volt, és most már nem a szélén üldögélt félénken, hanem a barátai között táncolt, nevetett, és mindenkinek jutott egy ölelése. A többiek boldogan vették körül, érezve, hogy a nagy maci szívében ott lakik a szeretet.
És innentől kezdve Misi soha többé nem volt magányos. Tudta, hogy a barátság és a szeretet minden nap új örömöket hozhat, és hogy a legnagyobb ajándék, ha figyelünk egymásra, segítünk, és megosztjuk azt, amink van.
Így hát: Ez így volt, vagy talán nem, de ilyen szép mese volt! És aki meghallgatta, annak a szívében is ott lakik már egy kicsi szeretet.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
