A lusta kismanó álmos reggele és lustálkodása
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kismanó az erdő mélyén. Őt mindenki csak Lustikának hívta, mert mindig szeretett lustálkodni. Reggelente, amikor a többi manó már vidáman szaladgált, Lustika még az ágyában nyújtózkodott, és sóhajtott egy nagyot.
– Még öt perc, csak még egy picit hadd pihenjek – dünnyögte magában. A nap sárgán sütött be az ablakán, a madarak csicseregtek, de Lustikát egyáltalán nem zavarta. Sőt, inkább jót aludt tőle. A manóanyó gyakran szólt hozzá:
– Lustika, kelj fel, sok a tennivaló! – de a kismanó csak a fejét húzta takaró alá.
Egy váratlan esemény felébreszti a kismanót
Egyik reggel azonban furcsa dolog történt. Hangos csipogásra ébredt. Egy kis veréb ült az ablakpárkányon, és nagyon izgatottnak tűnt.
– Segítség, segítség! – csipogta. – A testvérem belegabalyodott egy pókhálóba a nagy tölgyfa alatt!
Lustika először csak megfordult az ágyban, de a veréb olyan szomorúan nézett rá, hogy végül nagy nehezen felkelt. Felvette a zöld sapkáját, kinyújtózott, és kinézett az ablakon.
– Jól van, megnézem, mit tehetek – mondta kissé még álmosan, de a kis veréb hálásan csipogott.
Az első bátortalan lépések az ismeretlenbe
Lustika még sosem segített senkinek, mindig csak magával foglalkozott. Most azonban valami furcsa érzést érzett a szíve helyén – talán ez volt a bátorság? Elindult hát a nagy tölgyfához. Ahogy bandukolt az avarban, egyszer csak megszólalt egy hang a fák közül:
– Hová-hová, Lustika? – kérdezte egy kicsi, szürke egér.
– Egy kis verébnek kell segítenem – válaszolta Lustika, bár kicsit félt, hogy mit szólnak majd hozzá.
– Ez nagyon szép tőled! – mondta az egér, és csatlakozott hozzá.
Új barátokkal találkozik a kaland során
Ahogy közeledtek a tölgyfához, egy kicsi sün is előbújt a bokorból. Megszimatolta Lustikát, majd így szólt:
– Hallottam, hogy segítségre van szükség. Én is jövök!
Így hát immár hárman mentek tovább. A tölgyfánál meglátták a kis verebet, aki ijedten pislogott a pókhálóban.
– Ne félj, segítünk! – szólt Lustika, és óvatosan közelebb lépett. Az egér ügyesen rágcsálni kezdte a hálót, a sün a tüskéivel óvatosan segített kibogozni a szálakat. Lustika megfogta a kis veréb lábát, hogy le ne essen közben.
Végül sikerült kiszabadítani a kis verebet, aki boldogan ficsánkolt a földön.
– Köszönöm, köszönöm! – csiripelte, és a testvéréhez röppent.
A kismanó rájön, mit jelent igazán bátornak lenni
Lustika nagyon büszke volt magára, és érezte, hogy most valami különlegeset tett. Az egér és a sün is megdicsérték.
– Látod, Lustika, nem is volt olyan nehéz! – mondta a kis egér.
– Amikor valakin segítesz, az a legnagyobb bátorság! – tette hozzá a sün.
Ekkor a két kis veréb visszarepült hozzájuk, és egy-egy színes tollat adtak Lustikának ajándékba.
– Ezekkel a tollakkal mindig emlékezhetsz arra, mennyire bátor voltál ma!
Lustika szeme csillogott az örömtől. Most már tudta, hogy sokkal jobb dolog segíteni másokon, mint egész nap lustálkodni. Hazafelé menet már azt tervezte, hogy holnap is időben felkel, hátha valakinek megint szüksége lesz rá.
Azóta Lustika nem volt többé olyan lusta, és az erdei barátaival sok-sok kalandot éltek át együtt. A kismanó megtanulta, hogy a szeretet és a jóság mindig visszatér hozzá, és hogy a bátorság valójában a szívekben lakozik.
Így történt, igaz volt, talán nem is, de ilyen szép volt ez a mese!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
