Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pici patak, amely mélyen bent az erdő sűrűjében született. Ott, ahol a harmatcseppek reggelente csillogva csúsztak le a mohos kövek oldalán, s a fák csendesen hajlongtak a szélben, ott csordogált elő először a kis patak. Még csak egy vékony csík volt, játékos csobogással szaladt lefelé a domboldalon. Nem tudta még, hová tart, csak ment előre, ahova a föld engedte.
A kis patak kíváncsi volt a világra. Nézte, hogyan szaladnak a levelek a hátán, hallgatta az erdő énekét, és minden kanyarban új meglepetés várta. Egyszer csak egy nagyobb kő állta útját. Megijedt egy pillanatra, de aztán meghallotta, amint egy kedves hang szólította meg.
– Szervusz, kis patak! Én vagyok a nagy szürke Kő. Nem félsz tőlem? – kérdezte a kő barátságosan.
– Kicsit félek – vallotta be a patak –, de kíváncsi is vagyok. Át tudok jutni rajtad?
– Biztos vagyok benne, csakhogy nagyon kitartónak kell lenned. A víz mindig utat talál, ha nem is egyenesen, de kikerül, átfolyik vagy éppen cseppenként átszivárog – magyarázta a Kő.
A kis patak bátor lett, s addig próbálkozott, amíg egy kis rést talált a kő alatt, majd örömmel csordogált tovább. Az útja során néha ágak, falevelek vagy éppen apró gátak állták útját, de mindig emlékezett a Kő szavaira, s megtanulta, hogy a türelem és a kitartás segít célba érni.
Egy szép reggelen, amikor a napfény aranyra festette a víz fodrait, egy őzike szomjasan közeledett a parthoz.
– Jó reggelt, kis patak! – köszöntötte az őz.
– Jó reggelt, őzike! Szeretnél inni belőlem? – lötyögött vidáman a víz.
– Igen, nagyon megszomjaztam az erdei futkározásban – válaszolta az őz, majd óvatosan belekortyolt a vízbe.
A kis patak boldog volt, hogy segíthetett. Nemsokára egy mókus is leugrott egy ágról, és hangosan csipogott.
– Vigyázzatok, ne szemeteljetek a patakba, mert akkor a víz nem lesz tiszta! – figyelmeztette barátait a mókus.
– Ígérem, mindig vigyázni fogok rád, kis patak! – mondta az őz.
Így lettek barátok az erdei állatok és a kis patak. Együtt csodálták az eget visszatükröző vízfelszínt, hallgatták a susogó nádat, s nézték, ahogy a kis halak kergetőznek a vízben.
Egyik este, amikor a csillagok már fényesen ragyogtak, a kis patak magához hívta a barátait.
– Tudjátok, minden nap új kaland számomra. Néha nehézségekkel találkozom, máskor segíteni tudok nektek. De a legfontosabb, amit megtanultam, hogy szeretettel és türelemmel minden akadályt le tudok győzni – mesélte halkan a patak.
– Mi is sokat tanultunk tőled – mondta az őz. – Mostantól még jobban vigyázunk rád, és segítünk, hogy tiszta és boldog maradj!
Az állatok körbeülték a patak partját, s együtt hallgatták a víz csobogását. Megfogadták, hogy soha nem dobnak szemetet a patakba, és másokat is megkérnek ugyanerre. Hiszen, ha a patak tiszta, az erdőben mindenki boldogabb.
A kis patak így lett az erdő szívében a szeretet és jóság jelképe. Mindig volt egy kedves szava a hozzák közeledő állatokhoz, s ők is viszonozták figyelmességét. Az erdő lakói megtanulták, hogy a legkisebb is lehet nagyon fontos, ha szeretettel van tele.
Az, aki egyszer eljutott a kis patak partjára, sosem felejtette el a halk csobogást, a barátságos vízcseppeket, és azt, hogy a szeretet, jóság, türelem minden akadályon átsegít.
Így volt, vagy talán nem is volt, de ez ilyen mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
