A kacagó pocsolya legendája és eredete
Réges-régen, amikor még minden fűszál és kavics tudott beszélni, a falu szélén, egy öreg tölgyfa alatt, élt egy különös pocsolya. Nem volt nagyobb, mint egy pici lavór, de annál csodásabb. Az esőcseppek, amikor belezuhantak, mindig csilingelő nevetést hallattak, mintha maga a pocsolya kacagna. Senki sem tudta megmondani, hogy mikor és hogyan kezdett el nevetni ez a kis vízfolt, csak azt, hogy soha sem szomorú és mindig vidámságot áraszt a környéken.
Az öreg falusiak szerint egy napon egy kis madárka sírva ereszkedett le a pocsolya széléhez. A madárka tolla sáros volt, a szárnya megfáradt. A pocsolya észrevette, és így szólt:
– Miért vagy ilyen szomorú, kismadár?
– Leesett az eső, és mindenki elbújt előlem. Egyedül maradtam – felelte a madárka.
A pocsolya ekkor egy csodát tett: egy szivárványbuborékot fújt a madárka csőrére, amitől a kis jószág hangosan kacagni kezdett. A kacagás annyira ragadós volt, hogy a pocsolya maga is felnevetett, s azóta minden csepp esőnél nevetéssel válaszol.
Hogyan kapta nevét a kacagó pocsolya?
A falu népe hamar észrevette, hogy a gyerekek nem félnek többet a sártól és az esőtől. Amikor a sötét felhők jöttek, és az eső cseppjei dobolni kezdtek az ablakokon, a gyerekek cipőt húztak, és a kacagó pocsolyához szaladtak. Ott aztán vidáman ugrándoztak, és ha valaki beletoppant a vízbe, a pocsolya nevetni kezdett. A gyerekek is vele nevettek.
– Hallod, hogy kacag a pocsolya? – kérdezte Panka, a legkisebb leány.
– Hallom bizony! – válaszolta Peti. – Talán táncolni is tud!
Azóta mindenki csak kacagó pocsolyának hívta ezt a kis tavat, mert nem volt olyan nap, hogy ne hallatszott volna a nevetés.
A pocsolya környezetének élővilága
A kacagó pocsolya környéke igazi kis birodalommá vált. A békák minden este koncertet adtak a víz szélén, a tücskök ciripeltek, a pillangók színesen táncoltak a levegőben. A gyerekek azt mesélték, hogy ha csendben maradnak, még a virágok is mosolyognak, amikor a pocsolya nevet.
Egy napon egy fáradt sündisznó közeledett. Megállt a pocsolya mellett, és megszólalt:
– Kedves pocsolya, elfáradtam, megpihenhetek nálad?
A pocsolya csilingelő hangon felelt:
– Persze, kedves sündisznó! Itt mindig jó a kedv, pihenj csak, aztán játssz velünk!
A sündisznó boldogan összegömbölyödött a puha fűben, és a pocsolya nevetése ringatta álomba.
Mesék és történetek a kacagó pocsolyáról
A falu gyerekei minden eső után összegyűltek, hogy újabb történeteket találjanak ki a kacagó pocsolyáról. Volt, hogy titkos tündéreket láttak a víz tükrében, akik éjjelente aranyport szórnak a fűre. Máskor azt mesélték, hogy a pocsolya mélyén egy apró sárkány lakik, aki csak akkor jön elő, ha valaki igazán kedvesen mosolyog.
– Látod, Peti, ott suhant át a sárkány farka! – kiáltotta Panka.
– Lehet, hogy tényleg ott van! – felelte Peti, és mindannyian nevetni kezdtek.
A kacagó pocsolya jelentősége a közösségben
Ahogy telt az idő, a kacagó pocsolya nem csak a gyerekek, de a felnőttek szívét is megmelengette. Ha valaki szomorúan ment el mellette, a pocsolya vidám csobbanással köszöntötte, és már nem is tűnt olyan bánatosnak az a nap. Az emberek rájöttek, hogy a pocsolya nem csak víz, hanem egy hely, ahol mindenki szeretetre és örömre lelhet.
Egy idő után a falu lakói is megtanulták, hogy a nevetés és a jóság minden pocsolyát tündérhellyé változtat. A kacagó pocsolya megtanította a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt, hogy a boldogság ott terem, ahol szeretet és jókedv lakozik, még akkor is, ha csak egy pocsolyányi helyen.
Így volt, úgy volt, igaz is volt, mese is volt. Vagy talán nem is volt igaz, csak egy kacagó mese volt.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
