Egyszer réges-régen, egy távoli birodalomban, varázslatos készülődés kezdődött a palotában. A királyi udvar minden tagja izgatottan sürgött-forgott, hiszen elérkezett a nagy nap: este megrendezik a fényruhás hercegnő bálját. Minden faluban, minden házban erről beszéltek az emberek, mert az ilyesmi ritka esemény volt. A hercegnő különleges ruhát kapott, amit a palota legügyesebb varrónői és varázslói készítettek napokon át. A ruha minden apró részébe parányi fénygömböket rejtettek, amik akkor ragyogtak fel, amikor a hercegnő nevetett vagy boldog volt.
A palotaudvarban hófehér galambok röpködtek, a kertben színes lampionok lengedeztek, s a bálterem ablakából már messziről látni lehetett a készülődés fényét. A hercegnő a szobájában állt, s kíváncsian figyelte, ahogy a varrónők utolsó öltéseiket végzik a csodás ruhán. – Ugye, gyönyörű leszek benne? – kérdezte izgatottan Anyától, a palota legidősebb varrónőjétől. – Hercegnőm, úgy fogsz ragyogni, mint a kora reggeli napfény! – mosolygott vissza Anyá.
Mire besötétedett, a palotaudvar megtelt vendégekkel. Jöttek hercegek, hercegnők, lovagok és udvarhölgyek, s még a szomszéd falu jámbor malacpásztora is meghívást kapott. Mindenki izgatottan várta a hercegnő érkezését. A bálterem ajtajai hangos zenére kitárultak, s ott állt a fényruhás hercegnő. A ruha minden fénye felragyogott, ahogy megindult a teremben. A vendégek ámulva nézték, ahogy a hercegnő mosolyogva köszönti őket, s amerre lépett, ott egy-egy kicsi fény játszott a padlón.
– Micsoda varázslat! – suttogta egy kisfiú az anyukájának.
– Igazi csoda ez a ruha, de még csodásabb a hercegnő szíve, – válaszolta az anyuka halkan.
A bálterem, ahol a tánc kezdődött, tele volt fényekkel és színes díszekkel. Az asztalokon illatos virágkoszorúk, a plafonról csillag alakú lámpások lógtak. A zenészek halkan játszottak, hogy mindenki hallhassa a mesés dallamokat. A vendégek azt érezték, mintha egy álomban lennének, ahol minden szín élénkebb, a nevetések csilingelőbbek, s a szívek is melegebbek.
A hercegnő egy hosszú, fényes sállal a vállán táncolt, s külön gondja volt rá, hogy mindenkinek jusson egy mosoly, egy kedves szó. Amikor meglátta a sarokban félénken álldogáló malacpásztor fiút, odalépett hozzá.
– Szeretnél velem táncolni? – kérdezte kedvesen.
A fiú elpirult, de boldogan bólogatott.
– Nagyon szívesen, hercegnő!
Ahogy együtt táncoltak, a hercegnő ruhájának fényei új színben kezdtek ragyogni. A vendégek összesúgtak: – Milyen kedves lány, hogy a legkisebbre is figyel!
A bál során mindenkit valamilyen apró meglepetés ért. A cukrász tündér tortát varázsolt a gyerekeknek, a palota kertjében tűzszínű táncoló szentjánosbogarak jelentek meg, s a végén minden vendég kapott egy parányi, világító gyöngyöt, amiben a bál emléke rejtőzött.
Mielőtt éjfélt ütött az óra, a hercegnő a legmagasabb erkélyre lépett, hogy búcsút intsen vendégeinek. – Köszönöm nektek, hogy eljöttetek! – szólt, s a hangja melegen zengett a sötétben. – A ruhám fénye csak dísz, de az igazi öröm az, hogy együtt lehettünk, hogy jó szívvel, szeretettel fordultatok egymáshoz. Kívánom, hogy a szívetekben is ragyogjon a fény, bárhová mentek!
Ettől a naptól kezdve a fényruhás bál meséje minden gyermek kedvence lett a birodalomban. A vendégek hazatértek a kis világító gyöngyökkel, s amikor este elaludtak, az ágyuk mellett halványan pislákolt a bál emléke. A hercegnő pedig mindig emlékezett arra, hogy a legszebb ruha sem ér semmit, ha nincs benne szeretet, öröm és jóság.
Így volt, úgy volt, igaz volt, vagy mese volt, ki tudja? Az biztos, hogy a szeretet fényénél nincsen csodálatosabb varázslat!
És ezt a mesét így mesélték, így volt, vagy nem volt, ilyen szép a mese világa!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
