Egy szép tavaszi reggelen a kisváros lakói egy különös vendégre lettek figyelmesek. Puha szőrű, sárga cica ballagott lassan az utcán, kíváncsian nézegetve a házakat, udvarokat. Mancsai alatt csöndesen ropogott a friss fű, és zöld szemei barátságosan csillogtak. Senki sem tudta, honnan jött, és a cica csak mosolygott, amikor erről faggatták. Egyszerűen csak ott volt, mintha mindig is közéjük tartozott volna.
A gyerekek hamar megkedvelték. „Nézd, anya, milyen aranyos!” lelkendezett Panni, és simogatni kezdte a cica fejét. „Ugye maradsz velünk?” kérdezte reménykedve Marci, mire a cica dorombolva dörgölőzött a lábukhoz. Az emberek is kíváncsiak voltak rá. Mindenki adott neki egy kis tejet, vagy falatot, és a cica örömmel fogadta a kedvességet.
Ahogy teltek a napok, az idegen cica egyre több barátra tett szert. Mindenkihez volt egy kedves gesztusa, és mindenkit meghallgatott, ha bánatos volt. Az idősebb néniknek segített összegyűjteni a lehullott virágszirmokat a kertben. A gyerekekkel együtt játszott a játszótéren, és a magányos öreg bácsi vállára is leheveredett pihenni, amikor magányosnak érezte magát.
Egy délután váratlanul nagy szél támadt, és az egyik ház tetejéről egy madárfióka a földre pottyant. A fióka ijedten csipogott, nem találva az anyját. A cica rögtön odaszaladt hozzá, körbeülte, és hangosan dorombolt. „Ne félj, segítek!” suttogta, és óvatosan, mancsával jelezte a kisfiúnak, hogy jöjjön közelebb. Sanyi, aki a közelben játszott, odasietett. „Nézd csak, a cica segített megtalálni a fiókát!” kiáltotta boldogan. Együtt visszavitték a madárkát a fészekhez, és a cica elégedetten pislogott utánuk.
Másnap Ilus néni eltűnt papucsát kereste a kertben. A cica körbeszimatolt, majd a rózsabokor alatt megtalálta a papucsot, és odaült mellé, amíg Ilus néni oda nem ért. „Milyen okos vagy! Köszönöm szépen!” nevetett Ilus néni, és megsimogatta a cica fejét.
Aztán egy sötét este az utcában kialudtak a lámpák, és a kisfiú, Marci félni kezdett a sötétben. A cica odaosont hozzá, és mellé feküdt. „Nem vagy egyedül, Marci!” mintha ezt mondta volna, amikor dorombolni kezdett. Marci megnyugodott, és már nem is félt annyira. Mire reggel lett, újra világos lett az utca, és Marci boldogan mesélte, hogy a cica vigyázott rá egész éjszaka.
A cicát mindenki csak Segítőnek hívta, mert úgy érezték, hogy ő mindig ott van, ahol szükség van rá. Egyszer egy kisgyerek sírt, mert elveszett a kedvenc labdája. A cica végigjárta a hátsó kerteket, szaglászott, bújt a bokrok közé, és végül megtalálta a labdát a mogyoróbokor alatt. A kisfiú boldogan szaladt utána, és hálásan ölelte meg a cicát.
Az idő múlásával a kisváros lakói észrevették, hogy valami megváltozott. Régebben mindenki csak a saját dolgával törődött, de a cica példája megmutatta, mennyire jó segíteni másokon. Egyre többen segítettek egymásnak: a gyerekek együtt szedték fel a lehullott faleveleket, az anyukák megosztották egymással a friss süteményt, a bácsik-nénik pedig együtt sétáltak a parkban.
A cica sosem várta el, hogy megköszönjék neki a segítséget, és soha nem kérkedett jóságával. Mindig ott volt, ahol szükség volt rá, és a szeretet, amit adott, visszatért hozzá tízszeresen. Az emberek megtanulták, hogy egy kis kedvesség, egy barátságos mosoly vagy egy segítő kéz csodákra képes.
És bár egyszer csak eljött a nap, amikor a cica eltűnt, senki sem szomorkodott sokáig. Tudták, hogy a cica szeretete és jósága megmaradt bennük, és tovább él minden apró jócselekedetben, amit egymásért tesznek.
Így volt, vagy talán nem is volt, de ilyen szép történet volt! A szeretet és jóság mindig visszatalál hozzánk, csak úgy, mint Segítő cica puha léptei a reggeli harmatban.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
