A bátor kisvonat kalandja egy kora reggelen kezdődött, amikor a kis kerekek nesztelenül gördültek a sínpályán. A kisvonat álmosan pislogott a nap felé, de érezte, hogy ma valami egészen különleges nap vár rá. A falu végéből szállt fel a füstje, ahogy a mozdonyvezető, Pista bácsi barátságosan paskolta meg a kisvonat oldalát.
– Készen állsz a nagy útra, Kisvonatoz? – kérdezte mosolyogva.
– Igen, Pista bácsi, ma bátran vállalom a feladatot! – felelte a kisvonat, s szinte lángolt benne az izgalom.
A vagonokban helyet foglaltak a gyerekek és a kis állatok. A gőz halkan sustorgott, és lassan elindultak az ismeretlen felé. A falusiak integettek, s a kisvonat szíve megtelt melegséggel.
Az első nagy próbatétel egy hatalmas hegy volt, amely az útjukba emelkedett. A kisvonat először bizonytalanul nézte a meredek emelkedőt.
– Jaj, ilyen magasan még sosem jártam – súgta magának.
De a gyerekek biztatták, s egy kisegér is előbújt a vagon sarkából.
– Menni fog, kisvonat! – mondta vidáman.
A kisvonat nagy levegőt vett, és teljes erővel nekivágott a hegynek. A kerekei csak úgy zakatoltak, ahogy egyre feljebb kapaszkodtak. Ahogy felértek a csúcsra, mindenki tapsolt és ujjongott.
Az út azonban nem volt ilyen egyszerű végig. Egy szűk alagúton kellett áthaladniuk, de a bejáratnál egy kidőlt fa torlaszolta el a síneket. A kisvonat már-már megijedt, de Pista bácsi bátorítóan megszorította a vezérkarját.
– Gondolkozzunk együtt, hogy mit tehetünk! – szólt a mozdonyvezető.
A gyerekek is tanakodtak. Egy kisfiú, Peti, elővette a lapátját, s a többiek segítettek eltakarítani a kisebb gallyakat. A kisvonat óvatosan tolta a nagyobb ágakat, míg végül szabaddá tették az utat.
– Együtt mindent meg tudunk oldani! – kiáltotta örömmel a kisvonat.
Ahogy továbbhaladtak, egy folyóhoz értek, ahol a hídon egy régi madárfészek lógott a sínek fölött. Egy kismadár sírdogált mellette, mert kiesett a fészekből.
– Segítsünk neki! – szóltak a gyerekek.
A kisvonat óvatosan megállt, hogy a gyerekek visszatehessék a kismadarat a fészekbe. Az anyamadár boldogan csiripelt, s a kisvonat is boldog lett, hogy jót tett.
Az utazás során a kisvonat igazi barátságokra lelt. A gyerekek vidáman énekeltek, a kis állatok pedig összebújva nézték a tájat. Egy teknősbéka, akit útközben vettek fel, mesélt egy régi történetet a barátságról.
A kisvonat ekkor már tudta, hogy nemcsak a cél, hanem maga az út is fontos, ahol segíteni és odafigyelni lehet egymásra.
Egyszer csak azonban sötét felhők gyülekeztek, s egy hatalmas vihar csapott le a kisvonatra. A villámok cikáztak, a szél megpróbálta letaszítani a sínekről. A kisvonat azonban nem félt.
– Nem adom fel! – mondta határozottan.
Pista bácsi is megnyugtatta a gyerekeket.
– Bízzatok a kisvonatban, együtt átjutunk rajta!
A kisvonat erőt gyűjtött, s bátran átgördült a legnehezebb szakaszon is. A gyerekek összebújtak, a kis állatok egymást melengették, és együtt várták, hogy a vihar elvonuljon.
Végül a nap újra kisütött, s a kisvonat diadalmasan húzta be a szerelvényt az állomásra. Mindenki tapsolt, sőt, még a madarak is táncoltak az égen.
Hazatérve a falu népe örömmel fogadta a bátor kisvonatot.
– Nagyon büszke vagyok rád! – mondta Pista bácsi.
A kisvonat pedig boldogan fújtatott, mert tudta, hogy a szeretet, a barátság és a bátorság mindennél fontosabbak.
A kisvonat aznap este csendben pihent a fészerben, de a szívében ott maradt az a rengeteg öröm és szeretet, amit a kaland során kapott és adott.
Így volt, igaz volt, tündérmese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
