Az erdő mélyén, ahol a fák lombjai suttogó meséket rejtenek, élt egy apró tündér, akit Luminnak hívtak. Lumin más volt, mint a többi tündér. Szemei éppen olyan fényesen ragyogtak, mint az éjszakai csillagok, és a szárnyai áttetszők voltak, mintha holdfényből szőtték volna őket. Az erdő lakói gyakran hallották szárnyainak halk suhogását, de csak kevesen látták őt igazán közelről.
Egy titokzatos legenda keringett róla az erdő mélyén: minden teliholdas éjszakán, amikor a fény ezüstösen szűrődött át az ágak között, Lumin előbújt rejtekéből, és táncra perdült a tisztáson. Azt beszélték, Lumin tánca nemcsak csodaszép, hanem varázserővel is bír. A virágok ilyenkor még ragyogóbb színekben pompáztak, s a levegő telis-tele lett szeretettel.
Egyik ilyen holdfényes éjszaka egészen különlegesnek ígérkezett. Az állatok izgatottan bújtak elő a bokrok közül: a róka, a nyuszi, sőt még a bölcs bagoly is kimerészkedett a fák tetejéről. „Ma este biztosan történik valami csoda!” suttogta a kis mókus a testvérének. Lumin lassan megjelent a tisztáson. Szárnyai halkan rezdültek, ahogy megérezte a holdfény meleg simogatását.
Miközben táncolni kezdett, körülötte minden életre kelt. A fűszálak hajladoztak, a virágok bólogattak, és mintha még a levegő is együtt lebegett volna vele. Táncának minden mozdulata szeretetet és jóságot sugárzott. Lumin tudta, hogy a holdfényben életre kel a varázsa, hiszen a hold volt az ő legjobb barátja. „Köszönöm, hogy minden este megvilágítod a tisztást!” mondta halkan, mintha csak a holdnak mesélne.
A tündér táncának titka az volt, hogy a szeretetet a legapróbb dolgokban is meglátta. Amikor táncolt, a világ szebb lett: a tücskök hangosabban ciripeltek, a virágok illata messzebbre szállt, és az állatok szíve megtelt örömmel. A holdfény volt az üzenetvivő: Lumin szerette a fényt, mert az mindennap új reményt hozott számára.
Egy ilyen éjszakán, amikor az erdei állatok mind a tisztás szélén ültek, történt valami egészen váratlan. Két apró szempár figyelte Lumint a bokrok közül – nem állati szempárok voltak ezek, hanem egy embergyereké. Bogi, aki az erdő szélén lakott anyukájával, nem bírt ellenállni a kíváncsiságának, és kiosont az éjszakába. Szíve hevesen dobogott, ahogy meglátta a tündért táncolni.
Lumin észrevette a gyermeket, és egy pillanatra megállt. „Gyere csak közelebb, ne félj!” szólt kedves hangon Bogihoz. A kisfiú lassan belépett a tisztásra, kezét összeszorította izgatottságában. „Te vagy az a tündér, akiről anya mesélt?” kérdezte elbűvölten. „Igen, én vagyok Lumin, a tündér, aki a holdfényben táncol,” felelte mosolyogva.
Bogi megkérdezte tőle: „Miért táncolsz mindig a holdfényben?” Lumin lehajolt hozzá, és ezt mondta: „A tánc a szeretet és a jóság ünnepe. Amikor táncolok, mindenki boldogabb lesz – te is, én is, az egész erdő.” Bogi elmosolyodott, majd azt mondta: „Én is szívesen táncolnék veled!” És így is lett: aznap éjjel Bogi Lumin társaságában táncolta végig a holdfényes tisztást, miközben az erdei állatok csendben figyelték őket a bokrok mögül.
Lumin üzenete mindenkinek szólt: „A szeretet apró dolgokban bújik meg, és ha jóságot adsz, visszakapod százszorosan.” Amikor eljött a hajnal, Bogi halkan búcsút intett, és hazasétált. De aznap reggel az egész erdő más lett: mintha mindenki szíve melegebb lett volna, az állatok kedvesebbek lettek egymáshoz, és a virágok még ragyogóbban nyíltak.
A falu lakói azóta is mesélik: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tündér, aki a holdfényben táncolt és megtanította mindenkinek, hogy a jóság és szeretet világot szebbé tesz.
Így volt, így nem volt, ez volt a mese, talán igaz is volt, talán nem – de a szeretetből és a jóságból mindig valóság lehet!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
