Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi barna maci, akit Barninak hívtak. Barni más volt, mint a többi medve az erdőben. Míg társai inkább a mézet keresték vagy halat fogtak a patakban, Barni legnagyobb örömét a gyümölcsökben lelte. Mindenki tudta róla: ha egy szamárkenyérbokor mellett lógott az eper, vagy a ribizlibokor roskadozott a piros bogyóktól, Barni biztosan feltűnik a környéken.
Sokan csodálkoztak rajta, miért rajong ennyire a zamatos gyümölcsökért. "Barni, miért nem próbálsz inkább halászni velünk?" – kérdezte tőle egyszer Misi, a medvebarátja. "Az is jó mulatság!" Barni csak mosolygott, és így felelt: "A gyümölcsök tele vannak napfénnyel, illattal, színekkel, és minden falat olyan, mintha egy szivárványt ennél. Édesek, savanykásak, mindegyik más és más!"
Egyik nap Barni úgy döntött, felfedezi az erdő legtávolabbi zugát, ahová csak ritkán merészkednek a medvék. Hallotta a rigóktól, hogy ott van egy különleges gyümölcsös, ahol mindenféle csoda terem: sárgabarack, málna, egres, ringló és még sok más finomság. Elindult hát csoszogva, útközben minden bokrot megszagolt, minden fánál fülelt, vajon milyen gyümölcs terem rajta.
Barni kedvencei között első helyen állt a málna – apró piros szemek, igazi édesség. Szerette még a fekete ribizlit, a ropogós almát, a lédús szilvát, és persze nem vetette meg a zamatos körtét sem. De amikor először talált egy nagy, mosolygós őszibarackot, azt mondta: "Ez a gyümölcs egy kicsit olyan, mint én: puha kívül-belül!"
Az erdőben Barni nem volt egyedül. Szívesen barátkozott a többi állattal. Nyuszi, a szürke tapsifüles, gyakran csatlakozott hozzá gyümölcsvadászatra. "Barni, várj meg! Azt hallottam, hogy a bokor mögött érik már a szeder!" – kiáltotta egy napon. Néha Misi is velük tartott, bár ő még mindig a mézért rajongott, és gyakran összekente magát egy-egy méhecske miatt.
Egy reggel, mikor harmat csillogott a fűszálakon, Barni szomorúan vette észre, hogy a kedvenc bogyói eltűntek a bokorról. "Hova lettek a bogyóim?" – csodálkozott. Nyuszi rögtön segíteni akart. "Követhetjük a nyomokat! Nézd csak, ezek apró mancsnyomok – talán egy kisegér csapdosta le őket!" Elindultak hát, s egy kis egérrel találkoztak, aki éppen a bogyókat cipelte haza a családjának. "Elvitted a bogyóimat?" – kérdezte Barni. Az egér bocsánatkérően nézett fel rá: "Nagyon éhesek voltunk, de ha szeretnéd, megosztom veled!" Barni elmosolyodott, és így szólt: "Inkább együnk együtt!"
Az ősz közeledtével Barni új felfedezésre bukkant: egy öreg almafa alatt lehullott, piros almák illatoztak. "Milyen lehet egy sült alma?" – tűnődött. Nyuszi tüzet rakott, Misi segített almát szedni, és együtt megsütötték a gyümölcsöt. Barni annyira örült, hogy minden barátját meghívta egy szeletre. "Ilyen finomat még nem ettem! A sült alma melege átjárja a szívet!" – mondta boldogan.
Barni később örömmel tanította kisbarátait, hogyan válasszanak érett gyümölcsöt. "Nézzétek, a piros alma legyen fényes, az őszibarack puha, de nem túl puha – és mindig szagoljátok meg, ha jó illata van, biztosan érett!" Így mindenki megtanulta, hogyan lehet a legfinomabb gyümölcsöket kiválasztani.
Egyszer, amikor az egész erdő illatozott az érett gyümölcsöktől, Barni ünnepséget szervezett. Meghívta Nyuszit, Misit, az egeret és mindenkit, aki csak elfért a tisztáson. Mindenki hozott valami finomságot: almát, körtét, málnát, szilvát. "Ma együtt eszünk, együtt örülünk!" – kiáltotta Barni. Az ünnepség végén mindenki boldogan, jóllakottan tért haza, és tudták, hogy Barni maci igaz barát.
Így volt, így nem volt, ez egy ilyen mese volt! Barni megtanította az erdő lakóinak, hogy megosztani jó, együtt örülni még jobb. S ha egyszer az erdőben jársz, lehet, hogy te is találkozol a kicsi macival, aki szereti a gyümölcsöt – és talán még egy szelet sült almát is kapsz tőle!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
