Egyszer, az örökké zöldellő hegyek között, ahol a fű mindig friss és puha volt, megszületett egy különleges kisbárány. Őt Borókának hívták, hófehér gyapja úgy ragyogott, mint a tavaszi havak, és apró fekete orra minden újdonságra kíváncsian rezgett.
Boróka nem volt egészen olyan, mint a többi bárány. Már egészen kicsi korában is szeretett csak úgy elidőzni a rét szélén, ahol a virágok táncoltak a szélben, és ahol a világ olyan hatalmasnak tűnt, hogy néha még a felhőket is el lehetett érni egy ugrással – legalábbis így gondolta a kisbárány.
Egy szép tavaszi délután, amikor a nap sárgán csiklandozta a domboldalt, Boróka egyedül legelészett a völgyben. Egyszer csak egy játékos, hűvös fuvallat simította végig a bundáját, és halkan suttogni kezdett körülötte. Boróka megállt, fülét hegyezte.
– Ki vagy te, aki ilyen kedvesen cirógatod a bundámat? – kérdezte Boróka.
– Én vagyok a szél, aki mindig száguld, táncol, és meséket hordoz a világ minden tájáról – felelte a szél nevetve. – Te vagy az első bárány, aki beszélgetni akar velem!
Boróka szemei felcsillantak. Sosem hallott még ilyen csodát! A többi bárány inkább a fű frissességéről beszélgetett, arról, hol van a legjobb árnyék, vagy hol lehet a legfinomabb bodzát rágcsálni, de senki sem kérdezte soha a szelet semmiről.
– Mesélj nekem, szél! Milyen a világ a hegyeken túl? – kérte a kisbárány.
A szél mesélni kezdett Borókának. Beszélt a messzi erdőkről, ahol a fák olyan magasak, hogy a madaraknak is szédül a fejük, ha felnéznek. Elmesélte, milyen illata van a tengernek, ahol a habokban játszanak a sirályok. Boróka csodálattal hallgatta, s közben egyre bátrabb lett a szívében.
A szél nemcsak mesélt, hanem kérdezett is:
– Mondd, Boróka, mitől vagy boldog?
– Attól, ha segíthetek másoknak, vagy ha együtt játszhatunk mindannyian a réten – felelte a kisbárány. – Szeretem, ha mindenki nevet, és jókedvű.
A szél vidáman körbetáncolta Borókát.
– Tudod, Boróka, a világ akkor legszebb, ha tele van szeretettel és jókedvvel. Ha mindenki figyel a másikra, és örül a másik boldogságának.
A bárány szíve megtelt melegséggel.
Bár Boróka még kicsi volt, a szél meséi után sokat gondolkodott. Eldöntötte, hogy minden nap egy kicsivel több szeretetet fog adni a körülötte élőknek. Segített a többi báránynak, ha elakadtak a sűrű fűben, vagy ha valaki félt a közelgő vihartól, Boróka odabújt mellé, hogy megvigasztalja.
Egyik nap egy kis nyúl sírdogált a domboldalon, mert eltévedt. Boróka odasétált, és kedvesen megszólította:
– Ne félj, segítek hazatalálni! A szél megmutatta nekem az utat.
A kis nyúl hálásan bújt Borókához, és együtt indultak haza.
A szél sokszor visszatért Borókához, hogy újabb meséket mondjon. A kisbárány pedig minden egyes történetből tanult valami fontosat: a türelemről, a megbocsátásról, a barátságról, és arról, hogy a jó cselekedetek aprócska hullámai is messzire szállhatnak, akárcsak a szél.
Ahogy múltak a napok, a többi bárány is észrevette, hogy Boróka mennyire figyelmes lett. Sokszor utánozták, és ők is segítettek egymásnak, így hamarosan a rét lett a legvidámabb hely a hegyek között.
Boróka tudta, hogy a szélnek köszönheti ezt a sok szépséget. Egy este, amikor a nap már lebukott a hegyek mögé, Boróka a csillagos ég felé nézett és halkan suttogta:
– Köszönöm, szél barátom, hogy megtanítottál szeretni és jónak lenni!
A szél gyengéden végigmustrálta Boróka bundáját, és csak ennyit válaszolt:
– Mindig veled vagyok, amikor csak szeretettel nézel a világra.
Így lett Boróka nemcsak a rét legkedvesebb báránya, hanem a szél legjobb barátja is.
Hát így volt, talán igaz, talán nem, így kerek a mese, így volt ez a szép, szeles történet.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
