Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis cirmos cica. Őt úgy hívták, hogy Pötty, mert az orra hegyén volt egy egészen apró fekete pötty. Pötty nem volt se nagy, se kicsi, pont olyan, amilyennek egy valódi házimacskának lennie kell. Egy családban élt, egy szép, barátságos házban, nagy kerttel, sok fával, bokrokkal és madarakkal.
Pöttynek azonban volt egy különös szokása: mindig, de tényleg mindig nyávogott. Reggel, amikor a nap első sugarai besütöttek az ablakon, már hallatszott a halk, majd egyre hangosabb nyávogás: „Miau… miau… miau!” Amikor a család reggelizett, Pötty a konyhaajtó előtt ült, és újra megszólalt: „Miau!” Mikor játszani hívták a kertbe, „miau”-zott; ha visszamentek a házba, akkor is „miau, miau!” szólt a kis hangja.
A család tagjai, Anya, Apa, Nóri és Marci, először nagyon nevettek a cica furcsa szokásán. Anya egyszer azt mondta: „Pötty cica, te biztosan sokat álmodsz éjszaka, azért mondod el reggel mindenkinek!” Marci szerint Pötty igazából az egész világnak szeretne mesélni valamit. Nóri megsimogatta, és mosolyogva kérdezte: „Mit szeretnél, Pötty? Miért nyávogsz ilyen sokat?”
Ahogy teltek a napok és hetek, a sok nyávogás azonban kezdett egyre fárasztóbb lenni. Apa néha legyintett: „Lehet, hogy éhes?” Anya néha aggódva nézte: „Talán beteg? El kellene vinni az állatorvoshoz?” Marci és Nóri is próbáltak rájönni a titokra: „Pötty, játszani akarsz vagy csak beszélgetni velünk?” – kérdezték tőle nap mint nap.
Az állatorvosnál azt mondta a doktor bácsi: „Ez a cica egészséges, szép, erős, nincs semmi baja!” A család egyre jobban törte a fejét. Vajon miért nyávoghat ennyit egy teljesen átlagos házimacska?
Egyik délután, amikor Marci épp a kertben focizott, Nóri leült a fűbe Pötty mellé, és így szólt: „Pötty, mondd el nekem, mi bánt?” Megsimogatta a cica hátát, aki dorombolni kezdett, és egy pillanatra csendben maradt. De aztán újra megszólalt: „Miau!” Nóri ekkor gondolkodott egy kicsit, majd megsimogatta Pötty fülét: „Talán arra vágysz, hogy többet legyünk együtt? Hogy mindig tudjuk, hogy itt vagy nekünk?”
Marci is odaugrott hozzájuk, és nevetve mondta: „Lehet, hogy Pötty csak szeretne velünk beszélgetni? Hiszen ő is a családtagunk!” Anya pedig, mikor látta, hogy a gyerekek mennyire figyelnek a cicára, leült melléjük a teraszon. „Talán csak azt akarja, hogy figyeljünk rá, szeressük őt, és ne felejtsük el, hogy mennyire fontos neki, hogy együtt legyünk.”
Attól a naptól kezdve a család minden nap leült egy kicsit Pötty mellé. Meghallgatták a nyávogását, megsimogatták, játszottak vele, és mindenki beszélt hozzá. Ő ettől boldogabb lett, és bár sosem hagyta abba teljesen a nyávogást, egyre kevesebbet hallatta a hangját, mert tudta, hogy a család figyel rá, szereti őt, és mindig számíthat rájuk.
Máskor, amikor Pötty újra elkezdett sokat nyávogni, a család már tudta, hogy csak egy kis szeretetre, figyelemre és játékra van szüksége. Nóri mesét olvasott neki, Marci labdázott vele, Anya megsimogatta, Apa pedig mosolyogva nézte őket. Így Pötty minden nap érezte, hogy ő is a család teljes jogú tagja, és a szeretet, amit kapott, visszatükröződött a boldog dorombolásában.
A család megtanulta, hogy a szeretet néha nem hangos szavakban, hanem csendes figyelemben, egy simogatásban vagy egy közös játékban is megmutatkozik. Pötty pedig megtanította nekik, hogy oda kell figyelni egymásra, mert mindenkinek fontos, hogy szeressék és meghallgassák.
Így történt, hogy a mindig nyávogó cica végül csendesebb, de annál boldogabb macska lett, és a család is megtanulta, hogy a szeretet a legfontosabb a világon.
Így volt, úgy volt, igaz volt, talán nem is volt, de ilyen szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
